Bp 1-2 nap

Kicsit sokáig tartottak a napok. A tegnapi és a mai nap is gyűléssel telt. De mivel nem fejeztük be a témákat, ezért végül holnapra is maradnunk kell. De akár még holnap után is. Elég fárasztó. . … 🙁

Délután találkoztam egy régi ismerősömmel, Zolival, akit már nagyon régóta kerestem. Kíváncsi voltam, hogy mi van vele, és mi van a ex cégvezetőjével, akinél korábban dolgozott (egy indiai üzletember, akivel rendszeresen szoktam találkozni.) A HRP számítástechnikai nagykereskedésben dolgozik már két hónapja. A főnöke pedig már nem él Magyarországon. Szóval újabb infót nem kaptam róla.

Meglátogattam még Parveen-t is, egy indiai üzletembert, aki szintén elég régóta él Magyarországon, s rendszeresen szokott segíteni mindenféle projekt megvalósításában. A segítségét kértem, hogy a tehenészetünk körüli utak megépítésében adjon támogatást és kedvesen egy nagyobb összeget ajánlott fel rá. Szíve ügyének érzi, hogy segítsen nekünk, hiszen a szülőföldje kultúráját valósítjuk meg itt Európában. Persze az értékek, amit mi képviselünk nem “indiai” értékek, hanem mindenkire vonatkozó általános lelki és erkölcsi értékek, mindenki hasznát szolgálják.

Fund-raising stratégia

A mai napom kicsit másképp terveztem, mint, ahogy történt. A templom (nem a farm, hanem ennek egy fő részegysége) jövő évi költségvetését analizáltuk. A költségek azok mindig nőnek (infláció – >drágulás), ami végül minden “végfelhasználón” lecsapódik. Egy 1 órás gyűlésnek indult, de végül az egész napom ezzel ment el. A templomra lehet a legjobb fund-raisinget csinálni, s ennek a módszereiről, ötletekről beszéltünk. Most fejeztem be és most próbálom még összeszedni magam a holnapi utazásra. Budapestre megyek egy 2 napos gyűlésre. Országos Tanácsnak hívják, ami az egyház legfelsőbb vezetési szerve. Negyedévente szokott gyűlésezni, s az egyház irányelveit határozza meg. Reggel 6 körül indulok, s 9-től lesz a gyűlés, de szerencsére várhatóan 2-3 óra körül véget is ér.

Rend a lelke mindennek

A mai napon nagy rendrakást csináltam az irodámban. Mindez azzal kezdődött, hogy az összegyűlt új könyveket akartam berakni a szekrényembe, de nem találtam nekik helyet. Már régóta szeretnék egy könyvtárat kialakítani a farmon, de valahogy ez mindig elmarad. Se ember nincs rá, se helység. Könyvekből már viszont van bőven. Ennek hatására kipakoltam egy másik szekrényemet is -> Ennek hatására a többi irodás is elkezdett pakolni. Ennek örültem. Az a mottóm ezen a területen, amit Benjamin Franklin mondott, hogy “A place for everything and everything in its place.” Ami annyit tesz, hogy legyen mindennek egy helye és minden legyen a helyén. Ez minden területre kiterjed, a számítógépemre, a cuccaimra, a könyveimre, akár az mp3 fájljaimra, mindenre. Ha valahol rendetlenség van, az iszonyatosan irritál. Ez a nagy méretű rendrakás néhány havonta jön rám. Szóval ezt is letudtam… 🙂 Talán holnap a szobámban lévő könyveket is összegyűjtöm, hogy melyiket teszem be a könyvtárba és melyik maradjon nálam.

Videók

Krisna-völgyben sok fesztivál, rendezvény van, s ezekről szinte mindegyikről készülnek videók. Ezeket az egyik barátom digitalizálja. Rendszeresen szokta küldeni a DVD-ket, amiket én szorgosan gyűjtögetek magamnál. Sajnos viszont nem rendszerezve kapom őket, ezért elég kaotikus a kis archívumunk. Most megbíztam a Partha prabhut, hogy mostantól ő gyűjtse őket. Úgyis mindig ő videózik vagy szervezi, hogy valaki felvegye, meg lelkes is rá. Bár ideje nem nagyon van neki, de mivel a park osztály télen nyugalmasabb, mert nem kell füvet nyírni, ezért remélem, hogy lesz majd lehetősége.

A legjobb nap

Este 10-11 körül feküdtem. Ma reggel viszont már 3:20-kor fent voltam. Nem bírtam aludni – bár fáradt voltam. 6:22-kor indult a vonatom. Amikor hazaértem Bp-en semmi sem sikerült. Egyik boltban se volt, amit akartam venni, illetve a garanciás javítást is csak jövő hétre vállalták. A 2 nappal ezelőtti vásárláskor rossz notebook aksit adtak, amit már levittek a farmra. Amikor kiderült, akkor kértem, hogy küldjék fel a központi irodába. Odamentem érte, de senki nem tudott semmit. Hívtam, akit megbíztam, aki azt mondta, hogy odaadta P-nek, aki Bp-en megkérte az S-t, aki végül megkérte G-t, hogy vigye oda. Persze nem volt elérhető telefonon. Szóval ez a csere is ugrott. Amikor hazajöttem, akkor elezdték összeszerelni a gépeket. Akkor realizáltam, hogy 2 monitor nem az, amit lefoglaltattam. Most Edina intézkedik, hogy ki lehessen cserélni. Bár most úgy tűnik, hogy az egyiket megtartjuk. Szóval ez a nap, nem a szervezés napja volt. Remélem, hogy azért majd minden jó lesz. Legalább az irodában örültek a monitoroknak.

Bécs II.

Ma meg kb 5 körül felkeltem. Olvasgattam, japázgattam. Lazán telt a napom. Laci 2 körül jött, majd ebédelünk. Ezután elmentünk vásárolni. Kardigánt szerettem volna venni, de Mo-on nem találok. Azt mondják, hogy keresik a vásárlók, de nem nagyon gyártanak. Ma láttam egy nagyon exkluzívat (árában). Nem is volt túl szép, de az ára kb 700 Euro, azaz 189 000 Ft!!! Az eurón is megdöbbentem, de amikor most kiszámoltam Ft-ba, akkor viszont teljesen lehidaltam. Szóval egy olcsóbbat vettem… 🙂 Holnap reggel megyek haza. Budapesten van még 1-2 dolog, aztán megyek vissza Krisna-völgybe. Most még beszélgetünk és vacsorázunk.

Bécs

Hívtam a Lacit, hogy az 5:55-ös vonattal megyek. Mondta, hogy kijön értem az állomásra.
Beült a fülkébe egy diáklány. Amint leült elkezdett zenét hallgatni és tanulni. Én a Csernus könyvet olvasgattam. Tetszik a stílusa, bevállalós. Nem mondom, hogy olyat szeretnék-e, de gondolatokat ébreszt bennem, amiket hasznosnak találok. Aztán félig elment az áram, szóval olvasgatni már nem tudtam, gondolom, hogy japázok néhány kört. Elővettem a japazsákot és akkor a lány megszólalt, hogy haribol (ez a Góranga után a másik Krisnás köszönés) és, hogy az a kezembe egy japa. Meglepődtem. Kicsi a világ… 🙂 Ő Győrig utazott. Beszélgettünk egy kicsit, hogy ő mit csinál, meg, hogy én is. Mondta, hogy a Govindás programokra járt és a bp-i templomban is volt. Invitáltam a farmra. Biztos tetszene neki, hiszen kertésznek tanul.

Laci kint várt az állomáson. Mondta, hogy megnézte a menetrendet és végül valahogy a korábbi vonathoz jött ki, ami 15:55-kor indult Bp-ről. Mivel azon nem voltam, ezért megvárta a következőt. Kérdeztem, hogy miért nem hívott, de mondta, hogy azért, mert megint elhagyta a számom. Javíthatatlan… 🙂
Este még beszélgettünk, majd 11-kor le is feküdtem.

Autótolvaj

Tegnap reggel 6:30-kor indultunk Budapestre. Partha (a park osztályt vezeti) és a Hemangi (igazából mindent ő csinál a Lál Kiadóban csapatban, magazin, hírlevél, stb) jöttek velem. Hemangi a Délinél kiszállt és ment tovább szemvizsgálatra. Egész nap vásároltam, illetve infókat gyűjtöttem a vásárláshoz. A farmon néhány monitorunknak most járt le a garanciája és természetesen utána 1 hónappal el is romlottak, de már meg se lehet javítani őket. Szóval újakat vettem. Nagyon nagy volt a forgalom és azt hittem, hogy el se érem a vonatot, végül valahol annyit spóroltunk az idővel, hogy még a Govinda étterembe is beugrottunk. Mivel a kocsiban értékek voltak, ezért mondtam a Párthának, hogy maradjon ott és majd hozok neki ebédet/vacsorát. Aztán bent kérdeztem, hogy nincs-e valaki aki ki tudna menni és vigyázni a kocsira. Attila épp a Govindás programra jött és segített. Szerencsére, mert mentünk el, akkor az előttünk álló kocsit náhány “nepper” erősen szemlélgette. Gondolom, hogy a mienket talán már vitték is volna.

Tankönyvek és mesekönyvek

Délelőtt beszélgettem, délután pedig gyűléseztem. Az egyik az iksolá kiadványairól szólt. Most készült el egy mesekönyv, de igazából kb 30-40 db ott van nekik félig készen, amiket szintén ki lehetne adni. Jövő héten lesz majd egy másik gyűlésünk, ahol megbeszéljük, hogy mit és milyen ütemben adjunk ki. Szerencsére az egyik bhakta tankönyveket is készített már (tördelés szintjéig), s ezért ezt a tudását nagyon jól tudjuk hasznosítani.

Holnap megint Budapestre megyek, majd onnan Bécsbe. Ott lakik egy régi ismerősöm, Laci, akivel már kb 10 éve ismerjük egymást. Amikor még én is Bp-en laktam, és ő is, akkor még többször találkoztunk. Most így a távolság miatt egy kicsit nehezebb, talán évente 2-3-szor. Ez is praktikusan úgy, hogy kimegyek Bécsbe, így tudunk egy kicsit beszélgetni, megtárgyaljuk a világ és a Krisna-tudat eseményeit. Ő még nem is tudja, hogy elkezdtem a blogot. Majd kint elmesélem neki… 🙂 Szóval nála leszek szerdán, csütörtökön pedig valószínű, hogy Bpen leszek.

Schindler listája

Délután megnéztem a Schindler listája filmet. Krisnásoknál nem szokás mozizni, és most én is magyarázkodhatnék, hogy nem szoktam, ami így is van, de ezt megkaptam valakitől és sok “jót” hallottam róla.
Kb 10 éves film és a holokausztról szól. Elgondolkodtatott, hogy mire nem képesek az emberek és, hogy mennyire ki lehet belőlünk hozni az állatot. Az előítéleteket magasra emelve egy őrült vezetővel több millió embert meg lehet öletni és még maj’ mindenki lelkes rá és mindez még „természetes” is. Egy emberben pedig feléled a szánalom, s a teljes vagyonát erre költve megment a tömegből 1200 embert. Akiket kezdetben igazából csak azért favorizált, mert a meggazdagodását segítették és olcsó munkaerő voltak. Később azonban már csak a szánalom és együttérzés motiválta. Mit érezhettek/nek azok az emberek, akik így élték túl ezt az egész tortúrát? Mennyire hálásak lehetnek annak, aki megmentette őket. Egy kicsit én is elérzékenyültem rajta.
A film végén felsorakoztak a ma is élő lista tagok, de már elég öregek. Túl éltek egy terror időszakot és azok az emlékek (borzadalmak és élmények) mélyen a szívükben élnek.
A lélek szempontjából viszont még nincsennek készen. Hamarosan elhagyják a testüket. Ezt sajnos nem tudják kikerülni. A lelki értékekről még nem kaptak képzést, s arról sem, hogy most mit kellene tenniük. Figyeltem, hogy a „hagymás” bejegyzésemre nem reagált senki. Viszont kíváncsi vagyok, hogy milyen gondolatokat váltott ki belőletek. Az biztos, hogy elég mély volt és, hogy csak este jött az ihlet, hogy megírjam, s csak, ahogy jöttek a gondolatok begépeltem, s nem szerkesztettem. Szóvál várom, hogy mit gondoltok róla?