Ez jelent meg a szökőárral kapcsolatos sajtóanyagunkban.
Napi 5.000 adag étela szökőár sújtotta területek nélkülözőinek
A hinduizmus világvallásához tartozó Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete a harminc éve működő “Ételt az életért” szegényélelmezési programja keretében a világ hat kontinensén naponta 50 ezer adag étellel szolgál a világ nélkülözőinek. Magyarországon ez évente 200 ezer tál meleg ebédet és több száz tonna hideg élelmet jelent. A közelmúlt ázsiai természeti katasztrófái azonban szükségessé tették, hogy ez az erőfe-szítés megsokszorozódjon, hogy a hajlék nélkül maradt, éhező emberekről a lehető leghatékonyabb módon gondoskodjunk.
A nemzetközi Krisna-egyházszövetség részeként, valamint az indiai kultúrához való kötődéséből adódóan a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének rendkívül szoros a kapcsolata a katasztrófa sújtotta területen élőkkel, így kiemelt kötelességének érezte, hogy segítséget nyújtson a térség nélkülözőinek. Hazánkból járványokat megelőző gyógyszereket, ruhákat és orvosi műszereket tartalmazó küldemény már érkezett a területre, Közösségünk a másik legégetőbb problémán, az éhínségen szeretne enyhíteni.
A magyar Közösség híveinek adományából származó első 1 millió forint ma indult útjára a dél-indiai Madraszba (Chennai), ahol a helyi Krisna-közösség szerzeteseinek közreműködésével az összegből egy héten keresztül naponta 5 ezer ember juthat majd meleg élelemhez. A magyar egyház a következő na-pokban további adományokat juttat el egyebek mellett Srí Lankára, ahol a colombói Krisna-hívők végzik a leginkább veszélyeztetett trinconmali térség élelmezését. Az akciót a helyzet stabilizálódásáig szeretnénk folytatni.
Tisztelettel kérjük segíteni szándékozó és Közösségünk munkáját ismerő, abban bízó honfitársainkat, hogy adományaikkal támogassák a szerencsétlenül járt emberek élelmezését. Az adományok célba juttatásá-ról folyamatosan beszámolunk a www.krisna.hu honlapon.
Bhakta blogok
Ha enni szeretnél
Linkek
Szomszédok
Archives
- October 2010 (1)
- September 2010 (1)
- July 2010 (1)
- March 2010 (4)
- February 2010 (10)
- January 2010 (24)
- October 2009 (2)
- September 2009 (2)
- August 2009 (1)
- July 2009 (6)
- June 2009 (2)
- May 2009 (17)
- April 2009 (17)
- March 2009 (15)
- February 2009 (11)
- January 2009 (13)
- December 2008 (4)
- September 2008 (3)
- August 2008 (2)
- June 2008 (2)
- May 2008 (9)
- February 2008 (1)
- December 2007 (1)
- November 2007 (7)
- September 2007 (2)
- August 2007 (4)
- July 2007 (7)
- June 2007 (3)
- May 2007 (4)
- April 2007 (2)
- March 2007 (7)
- February 2007 (9)
- January 2007 (8)
- December 2006 (10)
- November 2006 (7)
- October 2006 (6)
- September 2006 (19)
- August 2006 (23)
- July 2006 (27)
- June 2006 (24)
- May 2006 (25)
- April 2006 (23)
- March 2006 (34)
- February 2006 (10)
- January 2006 (25)
- December 2005 (36)
- November 2005 (40)
- October 2005 (46)
- September 2005 (26)
- August 2005 (38)
- July 2005 (37)
- June 2005 (44)
- May 2005 (28)
- April 2005 (29)
- March 2005 (26)
- February 2005 (23)
- January 2005 (31)
- December 2004 (27)
- November 2004 (33)
- October 2004 (40)
- September 2004 (21)


0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.