Vérnyomás

Úgy éreztem, hogy a vérnyomásom egy kicsit magasabb. Kicsit feszült a fejem. Sundarit, a körzeti orvost felhívtam, hogy jár-e az iroda fele, és ha igen beugorhatna. Mondta, hogy nemsoká jön. Megmérte, és 145/90 volt. Bár általában is magasabb, de ezt most éreztem. Ehhez közrejátszhatott, hogy ma egy országos gyűlés volt, emellett a könyvkiadóval kapcsolatban is feljött egy téma, ami zavart és emellett biztosan az időjárás hozzájátszott. Egyébként Sundari már több éve a falu körzeti orvosa. Ő már Krisnásként indult el az orvosi pályára és még az egyetemre is száriban járt, sőt, még ma is száriban rendel. A falusiak tisztelik is, mivel az egészséges életmódról is hitelesen tud beszélni, s nem az van, hogy egymás után szívja a cigiket, mint néhány orvos és közben arról prédikálnak, hogy ne dohányozzanak.

Leave a Reply