Skip to content


Kultuszminiszter

Nálunk járt Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere (ezt a hivatalos elnevezést a honlapjukról vettem le). 11-13 óráig volt lent Krisna-völgyben, s ezalatt megtekintette az iskolánkat, a művészstúdiónkat, a tehenészetünket és a templomot. Majd egy ízletes ebédet fogyasztott el. A látogatásának célja, hogy megismerje az egyházakat, hiszen a minisztériumhoz tartozik az egyházakkal való kapcsolattartás is. Úgy tűnt, hogy jól érezte magát. A sajtó néhány képviselője is ellátogatott és többüknek adott interjút. Azt hiszem, hogy elég sok miniszter járt már itt. Bárándy, az igazság, Lampert Mónika a belügyminiszter, Persányi a környezetvédelmi, illetve most Bozóki a kultuszminiszter.
Néhány kép az eseményről:
Az érkezése után a dísztónál beszélgetünk :)

A Maharajával való találkozás.

Az iskolában kapja a virágfűzérét, melynek nagyon örül.

Csuhéból készült ajándékokat kap a gyerkektől. (A csuhéról majd később írok.)

A művészstúdió ajándékboltjában két szobrot választ magának.

Úton a tehenészet felé.

Egy kis program a templomszobában.

A folyosón végignézi a tervezett projektjeinkről készült látványrajzokat. Persze azért voltak ott, hátha támogatni szeretne bennünket… :)

Az ebéd előtt.

Kap egy ajándékkosarat, meg egy szép képet, amikor Krisna a tehenekkel van.

Az ajándékboltba, ahol a Gouranga Hey CD-t keresi, mert a Szigeten gyakran járt nálunk és ez az egyik kedvence. De mivel nem volt, ezért két mantra cd-t kapott ajándékba. Biztos ürülnek a Vijay prabhuék… :)

A búcsúzkodás.

Related Posts with Thumbnails

Posted in Események, Képek.


0 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.



Some HTML is OK

or, reply to this post via trackback.



FireStats icon Powered by FireStats