Bocsánatkérés

Az egyházunknak a T-mobile-lal van szerződése. Kb 6-7 éve. Akkor még tizenegynehány telefonnal. Most elértük a százat. Anno, még én kezdtem el a kapcsolatot és folyamatos alkudozások közepette elég jó kedvezményeket tudtunk elérni. A belső hívások ingyenesek és az egyéb kedvezmények is elég jók. Azóta már ezt a feladatot átcsoportosítottuk az egyházi központba. Minden cégnek van egy kiemelt ügyfelek kapcsolattartója, aki intézi az ügyeket, stb. A mostani kapcsolattartónk budapesti, de korábban helyi, először kaposvári, majd siófoki volt.
Amiért erről írok az az, hogy felhívtam a korábbi kapcsolattartónkat. Bocsánatot kértem tőle. Nem voltam fair vele az utolsó ügyben. Kártyafüggetlen készülékek vásárlásról kértem Információt tőle és összevissza beszélt(ek), senki nem tudott semmit, és így össze-vissza ígérgettek. A kapott infót továbbadtam az egyházi vonalon, de kiderült, hogy nem úgy van, ahogy mondtak. Ebből kellemelenségeim adódtak és panaszkodtam a kapcsolattartónk főnökének, de az nem is válaszolt a leveleimre. Ezen még jobban felhúztam magam és addig küldözgettem a levelet a köztpontjukba, amíg nem válaszoltak. Persze elnézést kértek, de még mindig mellébeszéltek. A következő levelemre már megint nem válaszoltak. Néhány hónappal később meghívtam a kapcsolattartónkat egy ebédre, hogy személyesen átbeszéljük és véglegesen lezárjuk az ügyet. Ígérte, hogy jön, de később lemondta. Ezután nem próbálkoztam. Azóta néhányszor eszembe jutott az egész és kellemetlenül éreztem magam. Egy kicsit meg is sajnáltam a nőt, mert szegénynek volt elég baja és biztosan nem segített a karrierjében sem ez az eset. Lehet, hogy igazam volt, de mégsem kellett volna ennyire felhúzni magam. Lehetett volna egyszerűbben is kezelni, elfogadni azt, hogy az emberek legjobb törekvésük ellenére is követhetnek el hibákat. Viszont utálom a mellébeszélést. És bizonyos esetekben nem tűrök el hibákat. Végül ma felhívtam és elnézést kértem tőle ő is tőlem. Meghívtam megint egy ebédre és szeptemberben találkozunk. Így most jobb. Neki is, nekem is.

Leave a Reply