Legyünk végre állatok!

Krisna-völgyben minden évben elér bennünket valamilyen invázió. 4-5 éve a parlagfű volt a durva sláger. Rengeteg volt belőle, mostmár optimalizálódott a helyzet. 3-4 éve valamilyen féreg jelent meg, ami úgy nézett ki, mint egy százlábú. Mindenütt ott voltak, s kellemetlen volt, amikor rájuk léptél…. Brrr… Szintén reménytelennek hatott, de azóta egyet sem láttam belőlük. 2 éve jöttek a pitypangok. A sárga virágok csodálatosan díszítették a réteket. Később, a kis, fehér ejtőernyőikkel vadul szállingóztak körbe az egész faluban. Mindenki azt gondolta, hogy jövőre még több lesz. Nem lett.
Idén a szúnyogok. Számomra eddig soha nem tapasztalt mennyiség jelent meg Krisna-völgyben. Nem lehet úgy kilépni a házból, hogy ne rontson rád több tucat belőlük. S éhesek, mohók, szívják a véred. Ösztönlények. Prabhupada egyszer azt mondta, hogy szerencsések vagyunk, hogy nem akkorák, mint a krokodilok. Egy kicsit engedd el a fantáziád.
Ezek az “inváziók” nem csak itt vannak. A természet él. Van, amikor egyik, van, amikor másik faj kerül túlsúlyba, de végül visszaáll a rend. Az egész egyensúlyban van.
Talán az ember az, aki kontrollálhatatlan. Ha működik az intelligenciája, akkor minden rendben van. De, ha valamiből örömöt lát kilátásban, illetve, ha a lustaság diktálja cselekedeteit, akkor állattá válik. Egy eszement állattá, aki csak a következő pillanattal foglalkozik, de elfelejti, hogy mi a cselekedetei hosszabb távú következménye. Nem együtt él, hanem kihasználja a természetet. Aki hagyja magát.
Az állatok annyit vesznek magukhoz, amennyire szükségük van. Az ember nem. Neki mindig több kell. Aggódik a holnap miatt, a jövő hét és jövő év miatt. Sőt, a pénzét részvényekbe fekteti, milliárdos akar lenni, még, ha ennek az az ára, hogy mások fején sétál, akkor is. Csak az érdekli, hogy kielégítse a kielégíthetetlen mohóságát. Ez a megalománia elrabolja az elméjét, elfeledteti vele az ésszerűség határát. Csinálhatja, hiszen a „jó” karmája miatt megkapta a lehetőséget, hogy gazdag legyen, de ezt ilyen tempóban gyorsan el is veszíti, akár még ebben az életében.
Nem használhatjuk ki a természetet büntetlenül. A pillanatnyi boldogságnak és kényelemnek megvan az ára. Nem kell itt misztikus dolgokra gondolni. A globális felmelegedés, a megbolondult évszakok, kiszámíthatatlan időjárás, a túl sok/kevés eső, a katasztrófák. Mindezeket rendszeresen tapasztaljuk. De vakok vagyunk, ezért csak úgy gondoljuk, hogy ezek véletlenek. Nincs közük hozzánk. Ezeket a riogatásokat csak a környezetvédők generálják, azért, hogy saját fontosságukat éreztessék. Végül is, Krisnát – vagy jelen esetben hívhatjuk természetnek is – nem érdekli, hogy mit gondolunk vagy mondunk, miközben össze-vissza cselekszünk. Folyamatosan kapjuk a „büntetést”, még, ha nem is vagyunk tudatosak róla. A természet korrigálni fogja magát most is – újra egyensúlyba kerül, de lehet, hogy az új képnek nem leszünk majd a részesei.
Lépjünk túl az ösztöneinken. Legyünk kicsit egyszerűbbek, ésszerűbbek. Ezen a téren viselkedjünk legalább úgy, mint az állatok. Még tőlük is van mit tanulnunk.