Retro

Az egész ittlétünk egyik visszatérő eleme a retro, a régi idők felidézése volt. Ennek az egyik fő oka az, hogy Horvátországban, és még az ilyen turista övezetben is, a kommunista idők nyoma elég erősen érezhető volt. Kezdve a lakással, ahol laktunk. A 70-es éveket tükrözte a villanykapcsolótól kezdve egészen a bútorokig minden. Mókás volt. Valahogy először visszatetszést ébresztett bennem. Érdekes, hogy milyen hatással vannak az ember elméjére a világ változásai. Változik a divat és nekem is természetesebb a mostani bútorzat (most nem a modern, elvont irányzatra gondolok). De végül elfogadtam, mert úgyse nagyon tudtam volna mást csinálni, meg ráadásul ilyen környezetben nőttem fel, úgyhogy annyira nem volt idegen. Csak kicsit elszoktam tőle.
A retro másik megnyilvánulása az itt lévő épületekben jelentkezett. Nagyon sok kommunista épületet lehet látni. Magyarországon már nem annyira van ez jelen, de itt elég erőteljes. Aztán bementünk vásárolni egy áruházba, amiről mondanom sem kell, hogy a 80-as éveket tükrözte. Jókat mosolyogtam.

Leave a Reply