Prédikálási stratégia

Pan kérdezte, hogy kell-e és miért kell egy egyháznak prédikálási stratégia.
A válasz, hogy kell. Az ember kétféleképpen csinálhat bármit. Spontán és tervezetten. Ez vonatkozik az egyéni életünkre, hogy mit fogunk csinálni az életünk végéig, de vonatkozhat arra is, hogyan vezetünk egy céget, mi a hosszabbtávú elképzelésünk erről. Miért lenne ez másképp az egyházaknál?

Ha nem tervezel, akkor csak a kötőerők fogják meghatározni az eredményedet – ahogy esik úgy puffan. Ha szerencsés vagy, akkor minden jól sikerül. De, ha igazi hatékonyságot szeretnél elérni, komoly célokat, akkor az nem fog menni tervezés nélkül.
A prédikálási stratégia azért szükséges, mert végtelen módszeren keresztül lehet megismertetni az emberekkel a Krisna-tudatot. Ez jöhet Isteni sugallatra is, de lehet, hogy csak akkor súgja a fülünkbe az ötleteit, ha gondolkozunk. Erőfeszítést vár el tőlünk. Pl az is lehet stratégia, hogy az interneten intenzíven fogunk megjelnni a következő időszakban. A blogom is lehetne egy stratégia eredménye is – nem az – azaz, hogy láthassák az emberek mit csinálunk. Az is, hogy fesztiválokat tartunk szerte az országban. Mindenütt nyitunk központokat vagy csak 2 fő központunk lesz, a többiek inkább gyülekezetbe szervezve, stb. Ezek komoly gondolkodást igényelnek.
Rendszeresen szoktunk ilyen gyűlést tartani. A mostani túlságosan szétszóródott és sokmindent akartunk megbeszélni. Nem volt túl hatékony. De a jövő évben erről majd többször fogunk majd még beszélni.

Leave a Reply