Itt az idő…

Na, elérkezett az idő, hogy elbúcsúzzak tőletek. Mindjárt indulok felfele az irodából, fel az asramba. Nagyjából minden készen van. A csomagolás szinte teljesen. Most annyi csomagom lesz, amit kézipoggyászként is fel tudok vinni a gépre. Össz: 13 kg. A bhakták olyan kedvesek, hogy az útravaló prasadam biztosan olyan mennyiségű lesz, hogy azt már nem tudnám kézi poggyászként felvinni. Kb egy egész repülőnyi embert jól lehetne velük lakatni. De hát ez mindig ilyen. 🙂
Fogok-e írni a blogba? Papíron naplót biztosan fogok vezetni. Internet közelébe semmiféleképpen nem megyek. De, ha majd kijönnek a bhakták, és valaki feltölti nekem, akkor lehet, hogy meg fog jelenni itt is. Ha meg nem, akkor meg ha majd itthon vagyok.
Köszönöm a sok jókívánságot! Ha hazajöttem, biztosan megújult erővel fogom majd folytatni a naplót. Addig is minden jót! 🙂

Az emberünk 2

Az emberünk hazajött a szájsebésztől, ahol néhány perc alatt felvágták a tájogot, ami az ínyében volt. Még tiltakozni sem volt ideje. A kisműtét után még intézett 1-2 dolgot Kaposváron. Vett egy órát magának, mert ugye nem lesz nála a telefonja, és a számítógépe se, így valahonnan tudnia kell, hogy mennyi az idő. Bár lehet, hogy nem is olyan fontos az. Aztán hazajött és megválaszolgatott néhány emailt, meg pakolgatott. Aztán még itt ül az irodában, de mindjárt készen van.

Az emberünk

Mi történhet az emberrel egy nappal, illetve 9 órával az Indiába való utazása előtt?
Begyullad a fogínye. Így az emberünk megijedt és most azonnal rohan Kaposvárra, mert nincs kedve Indiába fogorvoshoz menni. (Még, ha kényszerítenék, akkor sem menne ott fogorvoshoz. Kórházról nem is beszélve.)

Service now

Milyen kedves, emlékeztető a Skoda autó, amit éppen most használok. Azt írja ki, hogy Service Now – Szolgálj! Most! 🙂
(Persze lehet úgy is fordítani, hogy most azonnal vigyem a kötelező szervízre, de milyen jó, hogy kétféleképpen is értelmezhető.)

Karácsonyi hangulat

Tegnap, amikor hazamentem, behívtam a Radha Krisna prabhut hozzám. Mielőtt Indiába indulnak, beadnak egy pályázatot, amelyet, ha megnyerünk, akkor egy Krisna-völgyi turisztikai füzetet (DVD melléklettel) készítünk. Ezt, a szokásos turisztikai csatornákon kívül, még más országokba is eljuttatnánk. Egy látványos, kisfilmekkel kiegészített, interaktív DVD-t tervezünk. Korábban egy keresztény főiskolába járó fiú azt írta a szakdolgozatába, hogy nagyon jók vagyunk a kiadványaink megjelenésében, design-ban. Igen. Ez nagyon fontos elem nálunk. Nem azért, mert mintha maga a tartalom nem lenne elég, hanem azért, mert a marketingre manapság olyan nagy hangsúlyt fektetnek, hogy ha fekete-fehérben nyomtatnánk a kiadványainkat, akkor azonnal kidobnák az emberek. Az általános ingerküszöböt nagyon felvitték, ezért az üzenetünk átadásakor nekünk is tartani kell ezt a szintet. A mi termékünk ugyanaz volt 5000 éve is, de a jó bornak is kell cégér.
Emellett Krisna vágya, hogy a képességeinket használjuk az Ő szolgálatába. A művészetet, kiadványszerkesztést miért ne? Ő mindenkit vonzó, hát legyenek a Róla szóló kiadványok is.
Szóval a koncepcióról beszélgettünk, és közben narancsot és mandarint ettünk, s már ekkor megjegyezte, hogy az illatok miatt nagyon karácsonyi a hangulat. Ezután, hogy fokozzam az érzetet, meggyújtottam egy vanília- és egy fenyőillatú teamécsest. Kellemes esténk volt. Segítette a kreativitást. 🙂

Tüsszentés

India előtt még egy kicsit megfáztam. Csak az orrom folyik, de azért ez is elvisz egy kicsit az energiámból.
Kezembe került egy Sztárok bulvár újság, meg egy Blikk, meg egy másik akármelyik. Hát mit ne mondjak. Az biztos, hogy nem nagy veszteség érné a világot, ha ezeket holnaptól nem nyomtatnák.
Az elme izgatására tökéletesen alkalmasak. Mi történt a Tóth Gabival, A Görög Zitát mikor láthatjuk meztelenül, meg mikor tér vissza Julia Roberts. Paris Hiltonról pedig mikor jelenik meg az újabb pikáns, leszbi szex videó. A Madonna pedig még egy gyereket szeretne. Meg a Buzera műsorban mikor fog szerepelni a Para Kovács. A Győzike meg gyűrűvel összeszűkített gyomorral akar fogyni. Ja és a pártok hogyan járatják le egymást Kende féle Orbán könyvvel, illetve a Magyar Vizslával. Meg a Megasztár tehetségei éppen tüsszentettek. (Na, naprakész vagyok, mi?)
Az igényünk ezekre a szemetekre eléggé ki van elégítve. Persze a lelkiséggel kapcsolatos dolgok nem igazából érdeklik az embereket. Remélem, azért hamarosan változik az egyensúly. Az újságok, tv-k, rádiók az ideiglenes dolgokkal foglalkoznak, ráadásul azokból is az alsóbb kötőerők alapján. És, lesz még ez rosszabb is. Olyan is, amin most mindenki megbotránkozna, de holnapután a sikeres marketing segítségével bebizonyítják nekünk, hogy már csak ez hiányzott az életünkből. És mindenki őrjöngeni fog érte, vagy legalább titokban figyeli majd a műsorokat. Ez a fajta média csak az állati létbe süllyeszt bennünket. Ne dőljünk be neki!
A másik féle, a transzcendentális irodalom pedig abban segít, hogy megértsük, hogy kik vagyunk mi, mi a dolgunk az életben és összekapcsol bennünket Istennel. Erre lehet fintorogni: megint valami vallásos, ájtatos duma, kit érdekel? Ez most nem trendi. De fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy nem beteges-e a az a sok szemét, ami eluralja a piacot?

Pénzügyek

A mai napon befejeződött a pénzügyi tervezés legnagyobb százaléka. Maharajaval volt egy gyűlésünk és nagyon hatékony volt. Úgy néz ki, hogy beruházásaink (amik főleg fenntartási beruázásokat jelent) legnagyobb részét meg tudjuk csinálni. A héten még lesz 1-2 Igazgató Tanács, meg néhány Ista-gosti, ahol az utazást fogjuk megbeszélni, aztán nagyjából készen van minden. És a pénzügyekről lesz még néhány szó, mi lesz addig, amíg kint vagyunk. Ja, és egy hét múlva utazom. 🙂

A Krisnás nevek

Mint az oldal jobb oldalán láthatjátok engem Manorama Das-nak hívnak. Ez egy Krisnás férfi név. Honnan lehet ezt tudni, mi alapján vannak ezek a nevek, kik adják és kik kapják?
A nevem azt jelenti, hogy Krisna, aki örömet ad az elmének. A Das pedig azt jelenti, hogy szolga.
Ezeket a neveket lelki neveknek hívják, és az avatáskor kapja az ember a lelki tanítómesterétől. Azok kapnak avatást, akik már 1-2 éve gyakorolják a Krisna-tudatot és követik az avatáshoz szükséges feltételeket. (Naponta 16 kört japáznak, követik a 4 szabályt, ha nem tiszta, hogy ezek mik, kérdezzetek, válaszolok.)
A lelki tanítómester adja a lelki nevet a tanítványának. (Sok esetben ugyanolyan kezdőbetűvel kezdődő nevet kap, mint a polgári keresztneve. Én esetemben Mihály – Manorama. De ez nem kötelező.) A név Krisna vagy Krisna közeli bhaktáinak a neve. A név után pedig a férfiaknál a Das szó, a nőknél pedig a Devi Dasi, illetve Dasi szó szerepel, ami azt jelenti, hogy szolga (férfi és női alakban). Így minden név arra utal, hogy mi Krisna vagy az ő bhaktáinak a szolgái vagyunk.
Van egy második avatás is, amit brahmana avatásnak hívnak. Ez 2-3 évvel az első avatás után kapható. Ekkor egy nem publikus mantrát kap az illető, amit a szertartásokkor használnak. Ezt naponta háromszor ismételjük, segíti a meditáció mélyítését.
Hát ennyit a Krisnás nevekről és avatásokról. 🙂

Tudsz-e helyesen írni?

Ezen az oldalon tesztelheted.<>
Ha nem sikerül 100 szóból 80-at helyesen kiválasztani, akkor igénybe veheted az oldal szerkesztőjének szolgáltatását.
Kitöltöttem, és nem értem el a 80-at. Utólag átnézve sok hibát egyértelműen be tudtam azonosítani, míg volt néhány, ami nem teljesen volt egyértelmű. De végül jó agytorna volt.
Az oldalról Pollner blogjában olvastam.