Most érkeztem meg Budapestről. Reggel nyolckor indultam, azóta nyomtam a pedált. Kicsit fáradt vagyok, de hallottam, hogy felkerültem a freeblog főoldalra és gondoltam, hogy ezt meg kell néznem.
Kedves volt, bárki is ajánlott.
A budapesti templomban is voltam.
Korábban úgy terveztem, hogy nem fogom megnézni az átadás előtt, hogy egyszer én is örülhessek valaminek, hogy csak akkor látom, amikor már kész van (mert általában egy csomó dologban benne vagyok és így nem tudom a végterméket úgy látni, mint, amikor az ember először látja.) Végül mégis bementem és megnéztem.
Hétfőn lesz ugyan az átadója, de az én szememben – mármint egy építkezés szempontjából laikus szemében – lehetetlen, hogy addigra elkészüljön. Most kb 30-40 ember dolgozik 0-24 órában, hogy minden meglegyen. Vijaya prabhu azt mondja, hogy készen is lesz. Elhiszem neki.
Találkoztam néhány indiaival és elhívtam őket a megnyitóra.
Plusz a Govinda étteremben találkoztam egy blog olvasóval, és vacsoráztunk egyet. Nagyon örültem, hogy tudtunk találkozni, de úgy tűnt, hogy ő is.
Bhakta blogok
Ha enni szeretnél
Linkek
Szomszédok
Archives
- October 2010 (1)
- September 2010 (1)
- July 2010 (1)
- March 2010 (4)
- February 2010 (10)
- January 2010 (24)
- October 2009 (2)
- September 2009 (2)
- August 2009 (1)
- July 2009 (6)
- June 2009 (2)
- May 2009 (17)
- April 2009 (17)
- March 2009 (15)
- February 2009 (11)
- January 2009 (13)
- December 2008 (4)
- September 2008 (3)
- August 2008 (2)
- June 2008 (2)
- May 2008 (9)
- February 2008 (1)
- December 2007 (1)
- November 2007 (7)
- September 2007 (2)
- August 2007 (4)
- July 2007 (7)
- June 2007 (3)
- May 2007 (4)
- April 2007 (2)
- March 2007 (7)
- February 2007 (9)
- January 2007 (8)
- December 2006 (10)
- November 2006 (7)
- October 2006 (6)
- September 2006 (19)
- August 2006 (23)
- July 2006 (27)
- June 2006 (24)
- May 2006 (25)
- April 2006 (23)
- March 2006 (34)
- February 2006 (10)
- January 2006 (25)
- December 2005 (36)
- November 2005 (40)
- October 2005 (46)
- September 2005 (26)
- August 2005 (38)
- July 2005 (37)
- June 2005 (44)
- May 2005 (28)
- April 2005 (29)
- March 2005 (26)
- February 2005 (23)
- January 2005 (31)
- December 2004 (27)
- November 2004 (33)
- October 2004 (40)
- September 2004 (21)


0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.