Podcasting anyag

Fent voltam Budapesten és találkoztam a Vijaya Gouranga prabhuval. Elmentünk a Lukács fürdőbe és ott beszélgettünk is mindenféléről. Semmi különös, csak úgy általános dolgokról. Jó volt. Jól esett a fürdő is. Mutatta az új Replika DVD-t (ezt már nem a fürdőben), ami egy koncertfelvétel, illetve CD is. Beszéltünk az mp3 felvevőkről is és említette, hogy Puri Maharaja most vett egy Olympos diktafont. Megnéztem a katalógusukat, és végül én is vettem egy kisebbet. De nagyon jól szuperál, s lelkesedésemben fel is vettem 4!!!! podcasting adás nyersanyagát. Úgyhogy a következő hetekben rendszeresen hallhattok majd tőlem. 🙂 Az elsőt valószínű, hogy vasárnap fogom felrakni. (Akkor leszek majd otthon.) Most Székesfehérváron vagyok a sankirtanos, könyvosztó bhaktákkal. Az egyik lakótelepi lakásban laknak. Jó volt (illetve most is az) velük együtt lenni. Holnap megyek haza.

Leave a Reply