Szekérfesztivál

Szép volt, jó volt.
Fél kilencre értem fel Budapestre a Keletibe. A nővéreméket (férj, feleség, gyerek) vettem fel az állomáson, akik minden évben el szoktak jönni a fesztiválra. A kezdésig még volt időnk, így elmentünk az állatkertbe, ahol láttam a fókák és jegesmedvék etetését, illetve két nagyon csúnya kobrával is találkoztam, akikkel máshol nem szeretnék.
Fél egyre, az indulásra értünk a helyszínre. Tavaly volt turbánom is, idén nem, mert nem hozták el. 🙁 Pedig nagyon jól áll! 🙂 Sőt, ősszel az egyik rendezvényen még én is beöltöztem tehénpásztorfiúnak. Majd jövőre! 🙂
A parádé nagyon színes volt és sokan voltak. Egy kicsit aggódtam a meleg miatt, de szerencsére néha esett egy kis eső és így szinte tökéletes volt a hőmérséklet.
Itt van néhány kép. Magukért beszélnek.

Akiket a szekereken húzunk

Felvonulás 1

Felvonulás 2

Felvonulás 3

Édességek dobálása

A legizgalmasabb viszont az volt, hogy rengeteg blog olvasóval találkoztam. (kb 20-szal) Nem is gondoltam, hogy ennyien eljöttök (és még mennyien szerettek volna). Mivel én nem ismerek mindenkit, ezért csak találgatni tudtam, hogy ki ismer engem. Bár sokszor előfordult, hogy fotóztak, ami már gyanús volt, s végül odajöttek hozzám, és bemutatkoztak. Szóval köszönöm, hogy eljöttetek, remélem, jól éreztétek magatokat. 🙂

One thought on “Szekérfesztivál”

  1. Jól, hát! Nagyon! :))

Leave a Reply