Sacinandana Swami

Régebben őt szerettem volna lelki tanítómesteremnek elfogadni. De később Sivarama Maharajot kértem meg, hogy fogadjon el tanítványának. Végül azt hiszem, hogy így volt a legjobb. De nem azért, mert az egyik jobb, mint a másik, hanem… Ezt most elég nehéz megmagyarázni. Maradjunk annyiban, hogy Krisna a szívemben erre inspirált.
Mindezek mellett az egész Krisna-tudatos életemet végig kísérte Sacinandana Maharaja. A mai napig izgatott vagyok, amikor róla van szó, amikor olvasok vagy leckét hallgatok róla/tőle. Az egyik levelezési listán a róla szóló naplókat rendszeresen félre szoktam tenni, hogy nyugisabb időkben olvasgathassam őket. Otthon is van néha ilyen, de igazából most nagyon sokat olvasok. Azért is szeretem ezeket, mert az egyik tanítványa írja és nagyon olvasmányos a leírás, illetve sokat publikál maga is.
A lelki életben (az anyagiban is) nagyon fontos, hogy az ember milyen emberekkel társul. Nem véletlen, hogy nagy cégek sikeres értékesítőiket viszik körbe a világban, hogy a cég többi alkalmazottja is átvegye azok lelkesedését. A lelki életben ez ugyanolyan fontos. Ha egyedül vagyunk, hajlamosabbak vagyunk elveszíteni a célt a szemünk elöl. Csökkenhet a lelkesedésünk, negatívak lehetünk, stb. Ha olyan emberek társaságával vesszük körbe magunkat, akik maguk is lelkesek, akkor ez pozitívan hat ránk. Ezért nagyon jó idősebb bhaktáktól hallani, beszélgetni, társulni velük.
Az egyik inspiráció, amit a kegyéből merítettem, az hogy figyelmesebben japázzak, mantrázzak.
Ehhez még hozzá jön az is, hogy Puri Maharaja és Sivarama Maharaja leckéit hallgatva, Satsvarupa Maharaja könyvét olvasva ugyanezt a konklúziót fogalmazták meg. Végül ez csak nem véletlen történt?
Az egyik naplóban arról van szó, hogy német bhaktákkal elvonultak egy hétre egy svájci faluba. Az egész hetük a mantrázás körül forgott. Volt olyan nap, amikor a japázáson kívül nem is beszéltek egy szót sem. Szóval, nagyon izgalmasnak tűnt az egész. Ez hatással van rám. Nem írom le, hogy most mit fogok csinálni, mert még magam sem fogalmaztam meg, de az biztos, hogy most nagyon lelkes vagyok. : )

2 thoughts on “Sacinandana Swami”

  1. nekem is sok elmenyem van Maharaj-dzsal, a saranagati.net-rol veszed az infot?
    hallottam a svajci hegyi japa taborrol is…special)
    egyik kedvenc sztorim amikor a Rolling Stones-szal tancolt a szinpadon meg anarchista koraban,ahogy ezt a Himalaya konyv elejen irjak…es amikor a rendorseg kikerdezte: Neve?Lelekszikra.Kora?Orokkevalo.Lakohelye?GolokaVrindavan.stb.es iden is a londoni RY fesztivalon brutalis lenduletu kirtant tartott orakon at…

  2. Magyarul hol lehet Tőle/Róla olvasni?

Leave a Reply