New Vrindaban 1.

New Vrindavana az amerikai West Virginia államban taláható. Ez volt az első farm, amit Srila Prabhupada, 1969-ben alapított. Itt található a híres Prabhupada’s Palace of Gold templom is. A 80-as évek elején kb 300,000 turista látogatta.

Jelenleg 30 teljes idős bhakta lakik itt, és 150 bhakta a környéken.

A Festival of Inspiration a mi Nama-hatta táborunkhoz hasonlítható. A 3 nap alatt 500-1000 bhakta gyűlik össze. Ezalatt szemináriumokat hallgathatnak, kirtanozhatnak, társulhatnak egymással. Sok Swami látogatott el a programra. Radhanatha Maharaja, Devamrta Maharaja, Varsana Maharaja, Romapada Maharaja, Satsvarupa Maharaja néhány, akinek a neve most eszembe jutott.

Érdekes tapasztalat egy ilyen régi farmot látni, elképzelve, illetve történeteket hallva, hogy miken mentek keresztül. Idén 40 éves Új Vrindaban. Ehhez képest Krisna-völgyet csak 16 évvel ezelőtt hoztuk létre. Ennek ellenére a magyarországi tapasztalatokra nagyon kíváncsiak az itteniek. Malati mataji Mayapurban találkozott Radha Krisna prabhuval, aki a GBC-nek tartott bemutatót Krisna-völgyről, az Öko-völgy projektünkről. Nagyon örült neki és ezért meghívott bennünket, hogy a prezentációinkkal színesítsük a programjukat. Radha Krisna prabhu az Öko-völgy programról beszél. Én pedig a magyar tagsági rendszerről, a csatlakozás folyamatáról, a Bhaktiról és a farmról tartok egy előadást. Emellett van egy asztalunk, ahol Sivarama Maharaja könyveit áruljuk, illetve Öko-völgy magazinokat, dvd-ket. És itt elég sokat vagyok. Ráadásul a netezés elég nehézkes. Remélem, azért lesznek videók is. 🙂

Az időjárás tűrhető. A páratartalom magas. Olyan 70%-os. De legalább nincs meleg. Így talán túlélem. (Akik ismernek, tudhatják, hogy a nagy páratartalmat nehezen viselem.)

Most kint ülök az asztalnál, és az egyik bhakta említette, hogy kedden az ista-gostin mi leszünk a téma. Szóval, készülhetünk a kérdésekre 🙂

4 thoughts on “New Vrindaban 1.”

  1. Jaya! Jaya! Minden dicsőséget Srila Sivarama Maharajanak és az ő hű szolgáinak!
    Jó hallani erről a távolnyugati történelmi helyről egy ismerőstől. Főként azt, amiket írtál. Ilyenkor szívemet a nem hamis büszkeség tölti el, hogy magyar fiaink ily messzire viszik Krisna-völgy dicsőségét.
    Eredményes missziót kívánok!

    Az a DVD, amiről említést teszel hordozza azt a multimédiás tartalmat, amiről a közelmúltban a Twitteren írtál?

    sz:GGd

  2. Orulok, hogy orommel tolt a beszamolo 🙂

    Az a DVD meg nincs teljesen kesz, es csak magyarul van. De hamarosan meg fog jelenni es sankirtana bhaktak fogjak osztani. 🙂

  3. Rasarani d.d says:

    Hare Krisna kedves prabhu! Mindig nagyon örülök a beszámolóidnak! Mindig lelkesítőek! Kíváncsian várom a folytatást!És köszönöm szépen.

  4. Haribol, én is várom a folytatást, csinálj sok fényképet 🙂

Leave a Reply