Manorama naplója » Best of Mrd

Amputált szépségverseny döntős! Karma?

Mrd — Fri, 23 Jan 2009 08:01:18 +0000

Az indexen olvastam, hogy a Miss World brazil szépségverseny kétszeres döntősénél félrediagnosztizáltak egy súlyos baktériumfertőzést. És mire észbekaptak már késő volt: amputálni kellett a kezeit és a lábait is.

Egy pillanatra én is ledöbbentem. Most képzeld magad a helyébe. A szépségiparban dolgozol. Ami azt jelenti, hogy a külsőddel keresed a kenyered. Most kaptál ajánlatot egy modell ügynökségtől. És erre beüt egy ilyen teszt. Levágják a kezeid és a lábaid. Na, ez még akkor is nagy teszt, ha nem a szépség business területén dolgozol.

Nos, nézzük ennek a dolognak a filozofikus megközelítését. Valószínű, ha a lány életét nézzük abból nem következik ez az esemény. Szóval, akkor miért történik ilyen egy látszólag ártatlan emberrel? Mielőtt megismertem a keleti filozófiát egy kicsit borúsan néztem a világra. Elég irracionális helynek tünt. Valakivel jó dolgok történnek, másokkal meg rosszak. Csak úgy minden ok nélkül.

A keleti gondolkodásmód alapja, hogy a világban semmi sem történik véletlenül. Mindennek oka van. És általában nem más az oka a körülöttünk lévő dolgoknak, hanem mi magunk. Az egyik legfőbb törvény a szemet szemért, fogat fogért. Csak itt nem lehet átejteni, lefizetni, megzsarolni a rendőröket, bírókat. Szigorú számadás van. Azt csinálunk, amit akarunk, csak tudnunk kell, hogy annak visszahatása van.

Miért történnek rossz dolgok jó emberekkel? A karma miatt. Azaz a jó emberek korábban rossz dolgokat csinálatak és ennek “élvezik” a visszahatását. Ez a kedves lány is. Valamikor beletenyerelt valami dologba, ki tudja mibe. Most meg amputálni kell a kezeit és a lábait. Aztán, ha életben marad, lesz ideje gondolkozni. De egy kis keleti gondolati ráhatás nélkül mit fog kihozni? Sajnálom szegényt.

Ilyen a karma törvénye. Kegyetlenül pontos, nem felejt, de kiszámítható.

Nos, szép napot mindenkinek. Csak óvatosan!

Kérdés

Mrd — Fri, 02 Jan 2009 16:36:03 +0000

Néhány napja Midani Nizár hozzászólt a blogomhoz:

“Téged mi vezetett el ahhoz, hogy Krisna tudatú hívő legyél? Te választottad Krisnát, vagy Krisna választott téged, vagy mindkettő egyszerre? Kinek javasolnád azt, hogy legyen Krisna hívő? Hogyan tekintenek a krisna hívők Krisztusra? Mit kaphatok a Krisna hívőkhöz való csatlakozással, amit a többi vallástól nem? Tudom, sokat kérdeztem egyszerre, de ha csak az utolsó kérdésemre kapok választ, nekem indulásnak az is megfelel, és előre is köszönöm szépen.”

1. Mi vezetett el ahhoz, hogy Krisna-hívő legyek?

Erről itt írtam korábban: http://mrd108.com/archives/2004/09/23/miert_lettem_krisnas

2. Kinek javasolnám, hogy Krisna-hívő legyen?

Mindenkinek. Nekem nagyon bejött. Próbáld ki te is, aztán dönts!

3. Hogyan tekintenek a Krisna-hívők Krisztusra?

Krisztus Isten fia, Isten küldötte, aki az Isten iránti szeretetet hirdette. Ezért szent tanítóként tekintünk rá. Ha az ember összeveti a kereszténység és a Krisna-tudat tanításait, akkor sok hasonlóságot fedezhet fel bennük. Jelen vannak a kulturális, földrajzi különbözőségek jelen, de az alap tanításokban sok a hasonlóság.

4. Mit kaphatok a Krisna hithez való csatlakozással, amit a többi vallástól nem?

A Krisna-tudat minden hiteles vallást az Istenhez vezető útnak tekint. Az, hogy az ember ezek közül melyik utat követi rá van bízva. Egy hegyre többféleképpen is fel lehet jutni. Az ember fedezze fel, kutassa ezeket az utakat, és találja meg azt, amelyet a legközelebbinek érez magának, aztán kövesse azt.

Talán segít az, ha azt leírom, hogy én mit kaptam a Krisna-tudattól. Itt sok mindent felsorolhatnék, de két fontos dolgot szeretnék kiemelni:

-Holisztikus élet- és világszemléletet. A világot nem apró részleteiben látom, hanem teljes egészében. A tudományok manapság egyre kisebb egységeket próbálnak megérteni, de sokszor elveszítik a teljes képet, a lényeget. Ahogy Szent-Györgyi Albert is mondta: “Az élet titkát kutatva az atomoknál és elektronoknál kötöttem ki, amelyekben egyáltalán nincs élet. Valahol útközben kiszaladt az élet az ujjaim közül. Ezért most, idős fejjel, újra átgondolom a lépéseimet.”

-Holisztikus életmódot: A Krisna-tudat nem csak egy vallás, filozófia, hanem egy komplex életmódot, életvitelt is kínál a gyakorlójának. A filozófia, a kultúra, az étkezés, a táncművészet, az építészet, orvoslás, stb. mind szerves egységet alkot, és mindegyik középpontjában Krisna áll. Szóval, a Krisna-tudat nem csak a vallásom, hanem az életem is.

Emellett egy olyan közösséget találtam, ahol életre szóló barátságok születtek, ahol jól érzem magam.

Remélem, sikerült megválaszolnom a kérdéseidet.

A fránya fűcsomók

Mrd — Fri, 20 Oct 2006 05:54:34 +0000

Jelen történetem főszereplője Lalita, Krisna-völgy legfiatalabb tehene. Nagy népszerűségnek örvend, hiszen sokan voltak szemtanúi születésének. A fesztiválok ideje alatt idelátogató bhakták kedvenc séta helye a tehenészet felé vezet, ahol legkisebbként ő van a figyelem középpontjában.
Néhány nappal ezelőtt a Vijaya prabhu a farmon volt. Beszélgettünk, majd kisétáltunk megnézni Lalitát. A boci élvezte, hogy egyedül lehet a karámban, ahol 20 nagy tehén is bőven elfér. Most az egész az övé… A bhakták szerették volna megsimogatni, és próbálták csalogatni, hogy jöjjön a kerítés mellé, de ő elég eltökélten legelt a terep közepén. Mi is próbáltuk magunkhoz csalni, de nem volt nagy sikerünk. Ahogy szólogattam, egyszer lelkesen elindult felénk. Örültem, hogy na, látszik, hogy mostanában sokat jártam a tehenészetben, most már megismer. De alig tett néhány lépést, a figyelmét elterelte a csodálatos fű, amivel éppen szembe találkozott. Ismét próbálkoztam. Ekkor megint felfigyelt, hogy hívják, és elindult felénk. De egy újabb, kivilágítatlan fűcsomó jött vele szembe, és ez is elterelte a figyelmét. Aztán megint kiáltottam: „Lalita!” Elindult, de ezek a fránya fűcsomók… Már nem volt sok hátra neki, de akkor észrevett egy újabb zöld területet, és elrohant tőlünk, hogy megízlelhesse azt. Ekkor szomorúak voltunk, hogy nem jártunk sikerrel. Egy kisfiú az anyukájával csatlakozott hozzánk. Ők még a bentinél is szebb füvet gyűjtöttek és nyújtogatták be a kerítésen, de mindhiába. Lalita letért az útról.
Ekkor az jutott eszembe, hogy valahogy Krisna is így lehet velünk. Ő is folyamatosan hív bennünket, hogy menjünk vissza hozzá, ahol az igazi boldogságunkat megtalálhatjuk, ahol jobb, zöldebb a fű. Elindulunk felé, de néhány lépés után az anyagi világ illuzórikus szépsége, a fűcsomók bennünket is elcsábítanak. Aztán, amikor megint meghalljuk, hogy Krisna hív bennünket, akkor újra elindulunk felé. De, amíg nem vagyunk elég eltökéltek, hogy bármi is van, visszamegyünk Krisnához, addig a fűcsomók el fogják terelni a figyelmünket. Sőt, sokszor még az útról is letérhetünk.
Végül, Lalita megunta a keresgélést, odajött hozzánk. A kisfiú lelkesen megetette. Nekünk is sikerült megsimogatnunk. Örültünk. Ő is. Végül célba ért. Reméljük mi is…

Manorama, a street fighter

Mrd — Wed, 21 Jun 2006 11:06:53 +0000

Tegnap este a könyvkiadói bemutatóra készültünk. Elég sokáig tartott. Kb. éjfélre értem vissza a hotelbe. Amint mentem a szálláshelyre, egy tolvaj megpróbált kirabolni. Hátulról jött, hirtelen belenyúlt a bal zsebembe, majd próbált elrohanni. Illetve ott elakadt, hogy belenyúlt a zsebembe. Erre hirtelen mozdulattal, szintén a bal kezemmel, erősen megfogtam a csuklóját és nem engedtem, hogy kihúzza onnan. Pedig nagyon akarta. Hirtelen nem emlékeztem, hogy volt-e benne érték, ezért biztosra akartam menni. Nem szerettem volna az útlevelemtől vagy a telefonomtól megválni. Mind a kettőre nagyon szükségem van a kint tartózkodásom alatt. Szóval szegény próbált menekülni, de nem engedtem, s miután kihúztam a zsebemből a kezét, szétfeszítettem a markát (ő már tudta, hogy nincs benne semmi, én nem). Miután ez számomra is kiderült, elengedtem. Azonnal elrohant, és láttam az arcán, hogy meglepődött. Én is, mert ilyen még nem történt velem. Persze ez másik 5-10 ember szeme előtt, a nyílt utcán történt.
Bár lehetett volna rutinosabb is. Miért pont egy 2 méter magas, mázsás embert szemel ki magának. Egy tanulság: jobb még óvatosabbnak lenni. Kicsit azért sajog a kezem, de elég szerencsésen megúsztam. Krisna kegyéből.

Rohanás

Mrd — Tue, 25 Apr 2006 17:26:02 +0000

Mindenki rohan. Pedig még csak hajnali 5 óra van. A bécsi pályaudvar életre kélt. Ha te is rohansz, észre se veszed az állomás másik arcát. De, ha várakozásra vagy ítélve a váróterem padján, egy teljesen más, új világ tárul fel előtted.
A cellatársaim. Egy kövér osztrák, farmernadrágban. Irodában dolgozhat. Bőszen tanulmányozza a heti színes újságját; a nyugdíjas néni hosszasan próbálja az utolsó csöppeket is kipréselni a dobozos kávéjából. Magyar. Az idős bácsi aki két kutyájával büszkén érkezik, akik lelkesen körbe ugrándoznak, szaglásznak mindenkit, majd elhessegetik a galambokat, hogy mégis éreztessék, hogy tudnak ők szigorúak is lenni. Majd összevizelnek mindent. Az idős roma néni, aki az unokájának vásárolt kínai, plüss állatkára ül – csak mert hideg a pad – szívja a Kossuthot, igen ő is Magyar. Betelítve a környéket az elviselhetetlenül büdös dohányszaggal. Ehhez még hozzájön a helyi látványpékség, amely ontja magából a természetes (sprayből jövő) friss pékáru illatát, pillanatnyi megállásra késztetve a tömeget. A repülőtérről érkező angol, aki megpróbál egy elkülönített váróba bejutni, de mivel zárva van, ezért végül ő is leül Isten állatkertjének eme kavalkádjába. S végül itt vagyok én, az észosztó Krisnás, aki fel-alá járkál (japázik, s közben szemlél), mert tudja, hogy 5 órát fog még ülni és ezért mozogni akar egy kicsit, s eközben persze mindenki (feltűnően vagy visszafogottan) megbámulja.
S mindezek az ideiglenes szomszédok egy picit a szívedhez nőnek. Néha ezek a közhelyszerű helyzetek stoptábla szerűen megálljt intenek.
De most rohanok, mert megy a vonatom…

A Krisnás nevek

Mrd — Sat, 21 Jan 2006 17:42:45 +0000

Mint az oldal jobb oldalán láthatjátok engem Manorama Das-nak hívnak. Ez egy Krisnás férfi név. Honnan lehet ezt tudni, mi alapján vannak ezek a nevek, kik adják és kik kapják?
A nevem azt jelenti, hogy Krisna, aki örömet ad az elmének. A Das pedig azt jelenti, hogy szolga.
Ezeket a neveket lelki neveknek hívják, és az avatáskor kapja az ember a lelki tanítómesterétől. Azok kapnak avatást, akik már 1-2 éve gyakorolják a Krisna-tudatot és követik az avatáshoz szükséges feltételeket. (Naponta 16 kört japáznak, követik a 4 szabályt, ha nem tiszta, hogy ezek mik, kérdezzetek, válaszolok.)
A lelki tanítómester adja a lelki nevet a tanítványának. (Sok esetben ugyanolyan kezdőbetűvel kezdődő nevet kap, mint a polgári keresztneve. Én esetemben Mihály – Manorama. De ez nem kötelező.) A név Krisna vagy Krisna közeli bhaktáinak a neve. A név után pedig a férfiaknál a Das szó, a nőknél pedig a Devi Dasi, illetve Dasi szó szerepel, ami azt jelenti, hogy szolga (férfi és női alakban). Így minden név arra utal, hogy mi Krisna vagy az ő bhaktáinak a szolgái vagyunk.
Van egy második avatás is, amit brahmana avatásnak hívnak. Ez 2-3 évvel az első avatás után kapható. Ekkor egy nem publikus mantrát kap az illető, amit a szertartásokkor használnak. Ezt naponta háromszor ismételjük, segíti a meditáció mélyítését.
Hát ennyit a Krisnás nevekről és avatásokról.

Krisna az enyém

Mrd — Sun, 30 Oct 2005 16:25:41 +0000

Az Istennel való kapcsolatunk a lelki élet gyakorlásával folyamatosan fejlődik. Ez nem csak erre az életre vonatkozik, hanem azokra, amiket korábban éltünk, illetve azokra, amik előttünk vannak.
A mai nap arról olvastam, hogyan tudjuk a meditációnkat a japázás közben fejleszteni. Az egyik gondolat nagyon megfogott. Ennek kulcsmondata, hogy Krisna az enyém és csakis az enyém. Ez a kizárólagosság hangulata erősíti a ragaszkodásunkat és az odaadásunkat. Hogyan lehet a mantra, Krisna kizárólagosan a mienk, ha szinte bárki elérheti? Ha például az apánk az USA elnöke lenne , akkor mindenki ismerné és mindenki „másé” is lenne. De a veled való kapcsolatában ő még mindig az apád lenne. És ez a kapcsolata senki mással nincs, még az édesanyáddal sem. Próbálok japa közben így meditálni. Már maga a gondolat is izgatottá tesz. Krisnával olyan kapcsolatom van, ami senki másnak nincs. Csak Krisna és én.

Cunami

Mrd — Mon, 19 Sep 2005 08:24:37 +0000

A kedves média jóvoltából az ember persze nem tud nyugodtan kikapcsolódni az ilyen helyeken. Miért? Mert az idén annyit beszélt a cunamiról, hogy belénk égették azt az érzetet, hogy a cunami bármikor megtámadhat bennünket, és félnünk kell. Persze, logikusan elgondolva elég ritka természeti jelenség, de legalább félhetünk tőle. Nem tudom, hogy értitek-e miről beszélek. De lehet, hogy csak én vagyok paranoiás és csak nekem jutott többször az eszembe. De, amint láthatjátok, túléltem…

Legyünk végre állatok!

Mrd — Tue, 30 Aug 2005 13:07:26 +0000

Krisna-völgyben minden évben elér bennünket valamilyen invázió. 4-5 éve a parlagfű volt a durva sláger. Rengeteg volt belőle, mostmár optimalizálódott a helyzet. 3-4 éve valamilyen féreg jelent meg, ami úgy nézett ki, mint egy százlábú. Mindenütt ott voltak, s kellemetlen volt, amikor rájuk léptél…. Brrr… Szintén reménytelennek hatott, de azóta egyet sem láttam belőlük. 2 éve jöttek a pitypangok. A sárga virágok csodálatosan díszítették a réteket. Később, a kis, fehér ejtőernyőikkel vadul szállingóztak körbe az egész faluban. Mindenki azt gondolta, hogy jövőre még több lesz. Nem lett.
Idén a szúnyogok. Számomra eddig soha nem tapasztalt mennyiség jelent meg Krisna-völgyben. Nem lehet úgy kilépni a házból, hogy ne rontson rád több tucat belőlük. S éhesek, mohók, szívják a véred. Ösztönlények. Prabhupada egyszer azt mondta, hogy szerencsések vagyunk, hogy nem akkorák, mint a krokodilok. Egy kicsit engedd el a fantáziád.
Ezek az “inváziók” nem csak itt vannak. A természet él. Van, amikor egyik, van, amikor másik faj kerül túlsúlyba, de végül visszaáll a rend. Az egész egyensúlyban van.
Talán az ember az, aki kontrollálhatatlan. Ha működik az intelligenciája, akkor minden rendben van. De, ha valamiből örömöt lát kilátásban, illetve, ha a lustaság diktálja cselekedeteit, akkor állattá válik. Egy eszement állattá, aki csak a következő pillanattal foglalkozik, de elfelejti, hogy mi a cselekedetei hosszabb távú következménye. Nem együtt él, hanem kihasználja a természetet. Aki hagyja magát.
Az állatok annyit vesznek magukhoz, amennyire szükségük van. Az ember nem. Neki mindig több kell. Aggódik a holnap miatt, a jövő hét és jövő év miatt. Sőt, a pénzét részvényekbe fekteti, milliárdos akar lenni, még, ha ennek az az ára, hogy mások fején sétál, akkor is. Csak az érdekli, hogy kielégítse a kielégíthetetlen mohóságát. Ez a megalománia elrabolja az elméjét, elfeledteti vele az ésszerűség határát. Csinálhatja, hiszen a „jó” karmája miatt megkapta a lehetőséget, hogy gazdag legyen, de ezt ilyen tempóban gyorsan el is veszíti, akár még ebben az életében.
Nem használhatjuk ki a természetet büntetlenül. A pillanatnyi boldogságnak és kényelemnek megvan az ára. Nem kell itt misztikus dolgokra gondolni. A globális felmelegedés, a megbolondult évszakok, kiszámíthatatlan időjárás, a túl sok/kevés eső, a katasztrófák. Mindezeket rendszeresen tapasztaljuk. De vakok vagyunk, ezért csak úgy gondoljuk, hogy ezek véletlenek. Nincs közük hozzánk. Ezeket a riogatásokat csak a környezetvédők generálják, azért, hogy saját fontosságukat éreztessék. Végül is, Krisnát – vagy jelen esetben hívhatjuk természetnek is – nem érdekli, hogy mit gondolunk vagy mondunk, miközben össze-vissza cselekszünk. Folyamatosan kapjuk a „büntetést”, még, ha nem is vagyunk tudatosak róla. A természet korrigálni fogja magát most is – újra egyensúlyba kerül, de lehet, hogy az új képnek nem leszünk majd a részesei.
Lépjünk túl az ösztöneinken. Legyünk kicsit egyszerűbbek, ésszerűbbek. Ezen a téren viselkedjünk legalább úgy, mint az állatok. Még tőlük is van mit tanulnunk.

A kegyes halálért…

Mrd — Sat, 18 Jun 2005 13:29:18 +0000

Gyerekként sokszor elterveztem, hogy milyen lenne, ha öreg volnék:

Ha én öreg volnék,
biztosan lenne néhány gyerekem
s talán unokából is egy jó pár.

Ha én öreg volnék,
A családom szeretne engem
Mert fontos vagyok nekik
S nem azért, mert segítek az otthoni teendőkben.
Nem. Az, hogy velük vagyok,
s értékes nekik az élettapasztalatom
És hálásak, hogy felneveltem őket.

Ezeket az éveimet már sokszor elterveztem. Sajnos a valóság más lett:

Most, hogy öreg vagyok,
Átéltem már egyet, s mást
De nem gondoltam volna, hogy ide jutok.

A családom, úgy, ahogy terveztem:
3 gyerek és 7 unoka.
Örültem is nekik jócskán.

Most, hogy öreg vagyok,
sajnos nem vagyok fontos nekik.
Pedig mindenben segítettem!
Amíg tudtam, sok-sok pénzt adtam, hogy komfortos lakásuk legyen.
Később vigyáztam az unokákra. S nyugdíjam is oda adtam nekik.

De most, hogy még öregebb lettem,
megváltozott a hangulat.
Most azt mondják, hogy házsártos ember vagyok.
És, hogy a nyugdíjam nem elég arra, hogy
gyógyszereim, s orvosom költségét fedezze.

De hát erről nem tehetek.
Amikor kicsik voltak és az ölembe ürítettek
Mennyi pénzt költöttem rájuk?!
S mostmár csak egy teher vagyok?

Ide jutottam.

Inkább a kegyes halált választom.
Hisz ki akar úgy élni, hogy
Igazából már mindenki utálja
Non-stop azt éreztetik velem, hogy komoly teher vagyok.
Legszívesebben már szociális otthonba raknának,
de az mégis ciki lenne
De milyen jó, hogy feltalálták a kegyes halált.
És ezt már önként választhatom,
és így, öreg emberként inkább ezt választom.
Ki szeret úgy élni, hogy már csak koloncnak érzi magát.
Annál már a halál is jobb.

A cikk

Mrd — Thu, 16 Jun 2005 12:55:41 +0000

Mint korábban ígértem – kellő érdeklődés esetén – felrakom a magazinunkba készült blog cikket. Persze azt is mondtam, hogy könyörögni kell érte, de ez a fránya commentelés nem engedi. Így csak sejtem, hogy többszázan akartátok látni és olvasni… Már csak azért is érdekes, mert sokan csak most láthattok először rólam készült fotót. A külsőmről kritikákat nem fogadok el, mert azon úgysem tudok/akarok változtatni. A cikkről sem, mert azon sem tudok már változtatni – mivel a nyomdában van az újság. Néhányótokat idéztelek is – így, utólagos engedelmetekkel. Túl nagy copyright díjra ne számítsatok, mert én sem kapok érte semmit. Csak lelki fejlődést. De azt szívesen megosztom veletek. Véleményeket próbálhattok hozzáfűzni, de ha nagyon nem megy, akkor emailben várom. Na, ennyi rizsa után tessék …

Forradalom

Mrd — Tue, 24 May 2005 08:47:20 +0000

Azt álmodtam, hogy egy birodalom (talán görög, mert olyan jellegű ruhákban voltak az emberek körülöttem) megalapozásaban veszek részt. Illetve nem is megalapozásában, hanem éppen valami forradalmat szítunk. De ez nem úgy zajlik, mint parasztlázadás, hanem nagyon komoly poltikai fogásokkal és módszerekkel gyengítjük a hatalmat, amiből már persze mindenkinek elege van. A lázadókat azonnal halálra ítélik. A szenátus (vagy nem tudom milyen vezető testület) tagja vagyok és onnan kavarok. A lázadók már ide is beépültek – a változás szele már ezt a réteget is elérte. Harcok is voltak. Néhány – most is körülöttem élő – ismerős is részt vett az álmomban. Persze más testben, de tudtam, hogy ők azok. A többi részletre nem emlékszem.
Ebben a korban még megölték az embereket. Nemrég láttam egy filmet, ami a régi Orszországban lévő prédikálás nehézségeit mutatta be – mi volt 30 évvel ezelőtt. A Krisna-tudat akkor még illegális volt az országban. Sok bhaktát bevitt a KGB. Erőszakkal próbálták őket átprogramozni, azaz olyan mennyiségű és erősségű ideg gyógyszereket nyomtak beléjük, amelyek hatására, a felébredésük után, még a nevükre sem emlékeztek. De Krisnát még így sem tudták kitörölni a memóriájukból. A megpróbáltatásuk után ismét a Krisna-tudat aktív prédikátorai voltak. Most per pillanat nem lehet ilyet csinálni. De a történelem ismétli önmagát. Nem lettünk sokkal civilizáltabbak. Talán még állatiasabb a társadalom. Persze kifinomult állatiasodás jellemzi, de még mindig állati.
Persze a Krisna-tudat ma Magyarországon más cipőben jár, de itt is elég komoly nehézségeknek voltunk kitéve a kezdetekben. 15 éve még illegális tevékenység volt és a rendőrség folyamatosan zaklatta a bhaktákat. Az utcán titokban árulták a Bhagava-gitát, a kabátjuk alól előhúzva.
Forradalom a régi időkben, a közelmúltban és ma is.
Remélem, hogy ezzel az álommal nem valamelyik előző életem derengett be…

A félelem

Mrd — Wed, 27 Apr 2005 11:29:29 +0000

Most jöttem vissza a sétámból. Elég ütemes tempóban haladtam, s emiatt jól leizzadtam. Le is fogok zuhanyozni. Érdekes, hogy mennyire hatással van rám az „előző életem”. Ez egy teljesen magányos erdő, praktikusan senki nem jár erre. Éppen ezért egy kicsit misztikus is. Amikor sétálok, bármilyen neszre felfigyelek, és nézem, hogy ki/mi lehet ott. Igazából egy kicsit megijedek. Miért? Nincs oka. De a 15-20 évvel ezelőtt nézett horrorfilmek még mindig éreztetik a hatásukat. A nesz, a sikoly, a vérengzés! Kinőhetném már, nem? Bárcsak ilyen egyszerű lenne. A félelmet nem könnyű legyőzni, de, ahogy az önmegvalósítást elértük, akkor már nem okoz többé gondot.

Első napom Krisna-völgyben

Mrd — Sat, 12 Mar 2005 14:08:26 +0000

Valami nagyon nagy változás történt az életemben!
Tegnapelőtt reggel néhány különös szagú alak látogatott el hozzánk. Már hat éve élek itt 70-en társammal. Korábban is jártak nálunk már mindenféle furcsa emberek, mindig nézegettek bennünket, és sokszor az lett a vége, hogy valamelyikünket elvitték. Pontosan nem tudom hova, de utána egyiküket sem hozták vissza. Ugyanezt csinálták mind a négy kicsimmel is. Az utolsó két hónapja született. Egy hétig láthattam, addig amíg szoptattam, de utána már nem engedték oda hozzám őket. Szerencsére azóta egyszer-egyszer találkoztam velük, mert nem vitték el. Ugyanott laknak, mint én, csak más helyen. Amikor távolról meglátom őket, mindig rájuk köszönök, és nagy lelkesedéssel jeleznek vissza. De több kommunikációra nem volt lehetőségünk.
Visszatérve oda, ahol elkezdtem, többünket sokáig nézegettek. Engem különösen sokáig… Próbáltam a legjobb arcomat mutatni, végül is jó véleménnyel menjenek el innen… Gondoltam, hogy majd megunják, s aztán békén hagynak. Már kezdett kicsit idegesíteni, hogy nem mennek el. Aztán arról kezdtek beszélgetni, hogy akkor én lennék az. Megállt bennem a vér… Ezután odahoztak valami nagy autót és bele akartak gyömöszölni. Minden porcikámmal tiltakoztam, de végül mégis beleraktak. Elindultunk. Nem tudom, hogy mennyit utaztunk, de nagyon hosszú volt az út. Ami még hosszabbá tette, hogy belül nagyon sötét volt. Egy letakart ketrecbe voltam bezárva! Végül megállt az autó. Kinyitották a ketrecet és bevittek egy nagy terembe. Mivel sötét volt nem sok mindent láttam. Óvatosan lépdeltem, és felfedeztem néhány másik társamat. A bőrük színe nem olyan volt, mint az enyém, de örültem, hogy nem vagyok egyedül. Ekkor néhány ember odajött hozzám. Nagyon féltem tőlük. Hagyjanak már békén! Enni akarok, aludni és különben is mit akarnak tőlem. Nyújtogatták a kezüket felém és próbáltak simogatni. Próbáltam távol tartani magamtól őket. De végül láttam, hogy jószándékú emberek és ezért hagytam, hogy vakargassák a hátamat. Persze nagyon óvatos voltam! Fél szememmel mindig lestem, hogy mi lesz majd. Ezután megetettek és lefeküdtem. Nagyon fáradt voltam, sokat aludtam. Nagyon zavart álmom volt, így nem tudtam kipihenni magam.
Reggel egymásra köszöntünk a szomszédaimmal. Kedves arcoknak tűnnek. Ekkor az egyik ember odajött hozzám és rám adott néhány ruhát, a fejemre is díszeket rakott. Ezután elégedetten nézegetett és azt mondta, hogy szép vagyok. Ennek örültem. Az első pozitív dolog az elmúlt két napban. Azután ettem, ittam. Ekkor valami csörömpölésre lettem figyelmes. Elkezdtek szállingózni az emberek. Vagy 60-70-en voltak. Ismét megijedtem. Nem elég, hogy ennyit utazik az ember, még ilyenkor sem hagyják békén. Aztán körém gyűltek és próbáltak velem jópofizni. Nagyon nem jött be, de mindegyik úgy mosolygott, gondoltam, hogy hát baj csak nem lehet. Egy-kettővel barátkoztam. Valami szertartás féléről beszéltek, amit nekem tartottak, meg arról, hogy mostantól én is Krisnát fogom szolgálni. Nem teljesen értem, de végül is nem olyan rossz itt. Azt mondták, hogy kapok egy lelki nevet is. Idáig Ulme voltam, most meg a színem miatt a „Megha” néven szólítanak, ami azt jelenti, hogy olyan, mint az esőfelhő. Nem rossz… Amikor befejezték a beszédet én is próbáltam hozzászólni, jelezni akartam, hogy OK, akkor mostantól próbáljunk együtt dolgozni és nem bánom, hogy itt vagyok, de csak annyi jött ki a számon, hogy „Múúúúúú”
Itt egy kép arról, amikor az a sok ember összegyűlt körülöttem.
Ugye jól nézek ki?

30 év.zip

Mrd — Tue, 08 Mar 2005 16:27:22 +0000

Alap adatok
Lelki név: Manorama Das
Ebben a testemben 1975. március 8-án születtem Szeghalmon, 55 cm-esen, 3,8 kg-val.
Apám egy tsz-ben dolgozott, fuvarosként. Anyám háztartásbeliként élt otthon, később moziban dolgozott, jegyszedőként. Egyszerű emberek voltak. Dévaványán éltünk.
Két nővérem van. Az egyik 16, a másik 10 évvel idősebb nálam. Az egyikük tanár, a másik fodrász. A harmadik, legkisebb gyerek voltam. Nem voltunk gazdagok, de nem éreztem hiányát semminek. A gyermekkoromról szép emlékeim vannak. Visszahúzódó gyerek voltam. De valahogy mégis korán felelősséget raktak a nyakamba. Kisdobosként és úttörőként már örs- és rajvezető voltam. Minden közösségi munkában aktívan részt vettem. Szerettem ezeket a dolgokat csinálni. Mind a két szülőm rákos volt, és így korán eltávoztak. Az anyám 11 éves koromban, mellrákban, az apám 15 éves koromban, tüdőrákban. Végig ott voltam, ahogy leépültek, s mindezek nyomot hagytak bennem. Mielőtt messzemenő következtetéseket vonnál le, nem ezért lettem Krisnás vagy kezdtek a lelki dolgok érdekelni. Hatással volt rám, de az túl egyszerű magyarázat lenne.

Tanulmányok
A dévaványai általános iskolába jártam. Mindig kitünő voltam, de túl sokat nem kellett tanulnom hozzá. Matekból erős voltam. Több versenyen részt vettem.
A technikával való első kapcsolatom az volt, amikor egy SOKOL rádiót beraktak a gyerekágyamba. Nagyon izgatott. De az is, amikor először láttam világítós, zenélős kvarc órát. Szinte csorgott a nyálam. A szomszédban lakó tv szerelőnk számítógépe határozta meg a későbbi pályafutásomat, azaz, hogy programozónak jelentkeztem a békéscsabai Közgébe. 6-szoros túljelentkezés volt, de felvettek. Akkor nagyon trendi volt ez a szak. A középiskolában néhány tantárgyat megutáltam. Sajnos a matekot is, amit korábban nagyon szerettem. Magamban a tanárt hibáztatom. Nem jött be a stílusa és úgy érzem, hogy néhány ember kivételével lenézte az embereket. Persze ez szubjektív vélemény. Emiatt nem is merült fel bennem, hogy ilyen irányba tanuljak tovább.
Naponta kb 4-5 órát töltöttem az iskolába való utazással. Ebben az időben nagyon sokat olvastam. Szinte faltam a könyveket. Általában 1-2 nap alatt olvastam el egyet-egyet belőlük.
Gondolkoztam a továbbtanuláson, és filmes irányba szerettem volna tovább lépni. Felmerült bennem, hogy filmrendezőnek vagy operatőrnek tanulnék tovább. Ekkor sok művész filmet néztem és szerettem őket. Aztán gondoltam, hogy angol tanárnak tanulok tovább. Végül nem mentem sehova. De eddigre már megtanultam azt – ami ilyen iskolákból megtanulható – amire az életemben szükségem lesz.
Ezután elmentem egy munkanélküli átképzésre, ahol középfokú angol nyelvvizsgára készítettek fel. Ez egy évig tartott.
A vizsga után polgári szolgálatot teljesítettem a békéscsabai gyerek intézetben. Itt szellemi és testi fogyatékos gyerekek voltak. Az irodán végeztem a feladatokat, de így is átjött az intézmény hangulata. Ezek után lehetőség nyílott, hogy budapesten folytassam a polgári szolgálatot, a Krisna-templomban.

Lelkiség
A Krisna-tudattal 1991-ben, 16 évesen ismerkedtem meg, egy osztálytásnőm beszélt róla, s ennek hatására mentem el az ősszel tartott fesztiválra. Ezek után kezdtem el a Krisna-tudatot gyakorolni. Az iskolában többen is elmentünk a fesztiválra és rövidebb ideig többen is érdeklődtek a Krisna-tudat iránt, végül a csapat elmorzsolódott. Viszont, ahogy elkezdtem járni a programokra, megismerkedtem több másik bhaktával. A baráti köröm kiegészült újabb emberekkel. Nem teljesen tiszta a kép, hogy mit gondoltak rólam az osztálytársaim, de látták, ahogy folyamatosan egyre többet és többet veszek fel a vallás gyakorlatából. Akkorra már egy éve vegetáriánus voltam. Nem volt filozófiai oka. 17 éves korom óta japázok 16 kört (pont a születésnapomon kezdtem el!) A „világi” létem – azaz átmenet a gyermekkor ártatlanágából és a Krisna-tudat kezdetéig – egy évig tartott, amikor alkalmanként cigiztem, vagy ittam. Azóta egyszer sem, de nem is kívánom.
Az iskola és a tanfolyam befejezése alatt aktívan részt vettem a békéscsabai közösség életében. Rendszeresen szerveztünk ott programokat, illetve ételosztást. Egy elég lelkes kis csapat alakult ki. Azok közül szinte mindenki beköltözött már egy templomba. Néhányan persze ki is költöztek és kint folytatják a lelki életet. Az egyik bhakta, akivel a csapatot vittük, lehetőséget kapott, hogy Krisna-völgyben részt vehessen a menedzsmentben. Ezek után az én nevem is gyorsan felmerült, így kerültem 94-ben a Budapesti Templomba. Az egyházon belül a szolgálatom mindig is vezetés volt. Az első években persze főleg besegítettem, szerveztem, de később a véleményemnek már komoly befolyása volt.
Sokat tapasztaltam az elmúlt 14 év alatt. Végigéltem emberek gyarlóságait (igen, az intézmény is emberelből van, itt is előfordul), végigéltem, ahogy az egyház túljutott a kezdeti nehézségein, hibáin, s egyre professzinálisabban (ezt pozitív értelemben értem) működött, stabilizálódott. Végig éltem azt is, ahogy sokan csatlakoznak tanuló szerzetesnek és, hogyan költöznek ki az évek folyamán. Ami természetes és nem olyan drámai, ahogy az akkor tűnt. De azóta érettebbek lettünk, tapasztaltabbak.
1998-ban Krisna-völgybe rendeltek át a legjobb barátommal. Ő lett a farm vezetője, én pedig a helyettese. Az ideköltözésünkig a farm elért egy stádiumot, s mi onnan folytattuk. Addigra felépült a templom és beindult a turizmus. Az utóbbi években mi ezeket növeltük meg. Nagy kihívás volt mind a kettőnk részére és élveztem. Minden energiámat bele tudtam vonni.
Közben volt egy párkapcsolatom is. Nem volt sikeres. A természetünk más más volt. Hogy életem ezen területén mi lesz a folytatás még nem tudom. A Lál Kiadó felügyeletét is megkaptam. Ez a kreatív energiáimat köti le. A Vissza Istenhez Magazin az egyik legizgalmasabb kiadványunk. Az egyház internetes jelenlétét is felügyelem, de ez várhatóan az idei évben fog megújulni, azaz megújul a dizájn, illetve a programozása.
A blogolást fél éve kezdtem el. Nagyon élvezem, még akkor is, ha néha vannak ebben mély pontok. Persze lehetne ezt a blogot annyiféle képpen írni, és figyelembe veszem, ha írtok nekem. De még mindig az én blogom, és úgy írok, ahogy éppen kedvem van.

Mi lesz majd ezután?
Nem tudom, hogy a következő filejaim (40.zip, 50.zip) mit fognak tartalmazni. Remélem, az eddigi életem boldog folytatása lesz, még nagyobb kihívásokon túljutva, még érettebben, Krisna-tudatosabban szemlélve a világot.

És, hogy miért írtam ezt? Hát, mer’ ma van március 8-a!