Következő pont?

Budapesten arról beszélgettem az egyik bhaktával, hogy vannak olyan emberek, akik izegnek-mozognak, mindig mást akarnak csinálni, mint amin éppen dolgoznak, s soha nem tudnak rendesen elmélyedni és élvezni egy dolgot. A gyűléseken is az jár a fejükben, hogy mi a következő pont. Én is ilyen vagyok. De ez a néhány perces gondolatmenet felhívta erre a problémára a figyelmemet.
Igazából mennyire tudja egy ilyen szenvedélyes ember élvezni az életet, ha mindig csak a jövőn meditál? Érdemes a pillanatnak élni. Na nem a hedonista hangulatra utalok, hanem arra, hogy ne azt nézzük, hogy hol van valami más, valami újabb, valami jobb, hanem örüljünk annak, ami most van. Hogy még konkrétabb legyek, hányszor váltasz a TV nézés közben a csatornák között, illetve hányszor rádióhallgatás közben az adások között, remélve, hogy valahol jobb műsor, zene lesz? És, ha a kedvenced szól, meddig maradsz ugyanazon az adón? 20-30 másodpercig? De utána az ember egyből megy a másik csatornára, hátha ott jobb lesz.
Tudom, hogy hülyén hangzik, és félreérthető egy szerzetes szájából (és akik akarják, úgyis félremagyarázzák), de ebben a zavaros szenvedélyben érdemes egy kicsit megállni, és a jelent élvezni. És közben nem azon aggódni, hogy mi mást lenne jobb csinálni. Így a dolgok mélységei is meg tudnak nyílni előttünk és nem csak a felszínt látjuk.

A trükk

Nocsak, a tegnapi bejegyzésem nem jelent meg. Pedig lelkesen arról írtam, hogy egy új menedzsment rendszert találtam. Próbálok az elektronikus rendszerről a papír alapúra visszatérni. Elegem lett a kütyükből, szinkronizálásokból, problémákból. Csak elviszik az idődet, energiádat. Van, amikor segítik a dolgokat, de szerintem a legtöbb esetben csak pazarolják az idődet – próbálgatod a softwareket, kísérletezgetsz. De mindegyiknél kompromisszumot kellett kötnöm a korlátaikkal. Plusz baromi drágák. És úgyis le kell cserélned néhány évente – vagy azért, mert elromlik, vagy azért, mert találsz egy olyat, ami már mindent ígér. Sajnos egyik sem oldja meg a problémáidat, nem végzi el helyetted a feladatokat. Valamiféle misztikus képességként rád akaszkodnak. De hatékonyság növekedésére csak az tud választ adni, aki már használta ezeket. Én aztán elég sokféle rendszerrel dolgoztam már, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy egy technikai analfabéta lennék, sőt szerettem is őket. Volt már Palm-om, Ipaq-em Toshiba PDA-m. Nem üzentem teljesen hadat nekik, de most beléjük untam. És szeretném, ha az emberek arra is kapnának visszajelzést, hogy nem minden fenékig tejfel ezekkel az eszközökkel. És nem rossz, ha papír alapon szervezel.
Ha belegondolsz, 15-20 évvel ezelőttig is nagyon jól szervezték a világot. Nem voltak kütyük. De, ha néhány száz évet ugrunk visszafelé, akkor is elég jól működött a világ.
Az egyik oldal, amit tegnap találtam, arról szólt, hogyan lehet egy A4-es lapot úgy összehajtogatni, hogy egy 8 oldalas kis füzetet kapjál belőle. Ha érdekel, itt megnézheted. Klikkelj a Video Instruction gombra. Jó szórakozást! 🙂

Mind mapping

Nem tudom, hogy mi a magyar szakkifejezés arra a fajta vázlatkészítésre, amit most használtam. Angolul „mind mapping”-nek hívják. Ezt nem csak előadásoknál, de bármiféle gondolatok, szervezni valók vizuális rendszerezésére használják. Nem bonyolódom bele a részleteibe, de nagyon hasznos módszernek találtam. Sokkal vizuálisabban meg lehet jeleníteni a gondolatokat, mint egy átlagos vázlatnál. Találtam egy kis minta grafikát erre. Íme.

Free-style writing

Az egyik amerikai Krisna-hívő író és prédikátor, Srila Satsvarupa Maharaja, már régóta használja az úgynevezett „free writing session” (szabadstílusú írás) stílust, ami nagyon hasonlít a blogíráshoz. Ennek a lényege az, hogy amikor elkezdesz írni, akkor a tollat fel nem emelve írod le a gondolataidat. Van, amikor konkrétan egy témáról, van, amikor többről, van, amikor mindenféle gondolatról. Ő főleg ebben a stílusban ír, s publikálás előtt minimálisan editálja csak az ilyen jellegű kiadványait.
Nagyon szeretem az írásait, mivel így nem csak egy esszéket vagy hivatalos, filozófiai értekezéseket olvasol, hanem gondolatokat, érzéseket. Persze minden stílusnak meg van a helye. De azt hiszem, hogy ez is fontos.
Maharaja írásai hatással vannak rám a blog írásakor. A különbség az, hogy én nem igazából értek ehhez, a másik pedig, hogy ő bhaktáknak, híveknek ír. Az egy kicsit könnyebb, mert nincs az a teher, aggodalom az írás közben, hogy az olvasók megértik-e, amit leírsz. Nekem ennél a blognál azért nehezebb a feladatom, mert olyan emberek olvassák, akik közül sokan még csak akkor hallanak először a Krisna-tudatról. Semmiféle elő információjuk nincs.
De azért remélem, hogy az írásaimkor sikerül néha felengednem ettől a nyomástól. Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok erről?