A mostani hotel személyzete fantasztikus. Nagyon figyelmesek. Amikor
idejöttünk, kérdezték, hogy kérünk-e étkezést. Mondtuk, hogy nem, más helyen
eszünk. Végül ma megint rákérdeztek, hogy miért nem eszünk náluk. Mondta, hogy
a vendégház mendzsere külön felhívta ránk a figyelmet, s mondta, hogy az ő
házában meg lehet főzni, a húsos ételektől teljesen elkülőnítve (ő is
ugyanolyan vegetáriánus, mint mi). Végül azt mondtuk, hogy kipróbáljuk. Finom
volt. Kiderült, hogy nem csak, hogy nála főzték, hanem ő maga főzte. Pont nem
értjük a motivációt. Azt hiszem, hogy több ez, mint üzleti megfontoltság.
A helyi, orisszai ételek eléggé sajátságos ízvilággal bírnak. Már ettem
ilyeneket, de mi főleg a bengáli konyha receptjeit készítjük, ami másabb.
Amikor az itteni ételeket eszem, akkor az nekem is olyan élmény, mint, amikor
az ember először eszik indiai fogásokat. Jó, de furcsa.
Beszélgettünk Gaura Sakti prabhuval és az volt a konklúziónk, hogy minden
területnek megvan a saját ízvilága, étkezési szokásai. Pl Bengálban, vagy itt,
ahol meleg van, nagyon sok rizst fogyasztanak, mert ez hűti a testet. Északon
pedig több egyéb gabonaféléből készült “kenyeret”, csapátit, mert az meg fűti a
testet. Ha ellátogatunk egy helyre, akkor jó ezeket a helyi ételeket
fogyasztani, mert nem véletlen, hogy ott azokat eszik. Biztosan egészségügyileg
is ott az a legmegfelelőbb. Még néhány napig ezeket eszem. Remélem, majd
megszokom…
Szavazás
Bhakta blogok
Ha enni szeretnél
Linkek
Szomszédok
Archives
- July 2010 (1)
- March 2010 (4)
- February 2010 (10)
- January 2010 (24)
- October 2009 (2)
- September 2009 (2)
- August 2009 (1)
- July 2009 (6)
- June 2009 (2)
- May 2009 (17)
- April 2009 (17)
- March 2009 (15)
- February 2009 (11)
- January 2009 (13)
- December 2008 (4)
- September 2008 (3)
- August 2008 (2)
- June 2008 (2)
- May 2008 (9)
- February 2008 (1)
- December 2007 (1)
- November 2007 (7)
- September 2007 (2)
- August 2007 (4)
- July 2007 (7)
- June 2007 (3)
- May 2007 (4)
- April 2007 (2)
- March 2007 (7)
- February 2007 (9)
- January 2007 (8)
- December 2006 (10)
- November 2006 (7)
- October 2006 (6)
- September 2006 (19)
- August 2006 (23)
- July 2006 (27)
- June 2006 (24)
- May 2006 (25)
- April 2006 (23)
- March 2006 (34)
- February 2006 (10)
- January 2006 (25)
- December 2005 (36)
- November 2005 (40)
- October 2005 (46)
- September 2005 (26)
- August 2005 (38)
- July 2005 (37)
- June 2005 (44)
- May 2005 (28)
- April 2005 (29)
- March 2005 (26)
- February 2005 (23)
- January 2005 (31)
- December 2004 (27)
- November 2004 (33)
- October 2004 (40)
- September 2004 (21)

0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.