Utazás Bécsbe

Bécsbe utazok. Vonattal. Nem a szokásos, Budapestet érintő szakaszon, hanem – az utolsó pillanatban felfedezett – Pécsről induló járattal. Nagykanizsán szálltam fel a vonatra. A MÁV hozta a szokásos formáját. A jegyvásárláskor a pénztárosnő 17:31-kor közölte, hogy csak 17:30-ig van nemzetközi jegyvásárlási lehetőség. Szerencséjére délután aludtam egy kicsit, így kiegyensúlyozott voltam és nem szóltam be neki. Azután hosszasan kereste, hogy milyen jegyárak vannak, de végül, nagy nehezen sikerült jegyet vennem.
Szerencsére a vonatút simán ment.
Menetközben telefonáltam. Beszélgettem az egyház főbb vezetőivel. Még nem említettem, de januárban megbíztak a „nemzeti titkári” feladattal. Ez a központok lelki működésének felügyeletét, illetve vezetői kommunikációt jelent. Kellemesen kihasználtam az utazást erre a feladatra, azaz több órán keresztül telefonáltam. (Hozzá kell tennem, hogy a mobil szolgáltatónk kilencven százalék feletti lefedettsége kitűnő, kivéve azokon a helyeken, ahol a vonatok mennek. Mert itt sokszor akadozik.) Mint megtudtam készülőben van egy Krisna-tudatot bemutató, multimédiás DVD, Egerben lelkesen készülnek a május elején tartandó Krisna majálisra. A Budapesti Templomban sikeresen túlélték a templom átadás megterhelését, illetve a napokban lesz a Krisna-völgyi, indiai zarándoklatról szóló beszámoló bemutatása a Somogy megyei egyházügyi bizottság gyűlésén. Emellett bátorítottam a Caitanya prabhut is a blogolás elkezdésére. Ő sokat utazik, prédikál, és sokféle érdekes emberrel találkozik. Szóval, ha szeretnétek ti is, hogy írjon, akkor fejezzétek ki szépen neki. (Írhattok nekem is, továbbítom.)

Búcsú buli

Ahogy figyelem magunkat, minden lehetőséget kihasználnak a bulizásra. Ma is buliztunk. Az egyik Krisna-völgyi bhakta a családjával Budapestre költözött. Ott folytatja tovább a szolgálatát (a kiadványainkat ő szokta készíteni). A Lál kiadó csapata (most éppen 3-an vagyunk) és még két tiszteletbeli Lálos vett részt a kis összejövetelünkön. De nagyon finom volt a prasadam (rántott sajt, pizza, palacsinta torta). És összességében nagyon jó hangulatban telt a délelőttünk. Szóval megadjuk a módját még az ilyen búcsúknak is. Milyen jó Krisnásnak lenni! 🙂

iWiw

Az utóbbi napokban több kedves blogos ismerős bejelntkezett az iWiw-en. Ha rajta vagy és még nem vagy az ismerősöm, akkor ha rám keresel megtalálsz. 🙂

Buszok Krisna-völgybe

Azt még nem mondtam, de most mondom, hogy ebben az újságban van 2 kupon is, amit a tisztelt olvasó beválthat. Az egyik egy Krisna-völgyi utazást ajánl 1490 Ft-ért, busszal, ebéddel, idegenvezetéssel az ország néhány városából. (Ez nagyon akciós!) A másik kupon pedig a Govinda étterembe ad egy 500 Ft-os kedvezményt a fogyasztásból.
Ezt azért mondom, mert tegnap már megjöttek az első buszok. Nagyon sok vendég jött. Mivel a tavasz is elkezdődött, sok egyéni látogató is eljött Krisna-völgybe. Egy kicsit már hiányoztak a vendégek. Nyáron nagyon sokan jönnek, de így télen kiürül a farm. Úgy hogy mindannyiótokat várunk, nagy nagy szeretettel!

Újságok

Megjelent egy újság. Nem tudom, hogy mikor, de most vettem meg. A “The Explorer” a címe. (egyébként magyar). Elég jó cikkek vannak Indiáról.
Ha van kedved, nézd meg.
Az előző bejegyzésemben említett újságot (Krisna.hu) a hét végén küldöm mindenkinek. Az esetleges félreértések végett, a címével ellentétben ez egy nyomtatott újság. Ha szeretnél kapni belőle, ingyen kiküldöm. Még, ha külföldön laksz, akkor is. (Pan: Még a norvég emberednek is 🙂
Egy kép, ízelítőül.

Ugye szeretnél egyet?

Megjelent egy új, ingyenes kiadványunk. Krisna.hu a címe. A Krisna-tudatról szól, bemutatja, hogy mit csináltunk tavaly, mit csinálunk idén, meg ilyenek. Nagyon szép, teljesen színes magazin. Mindenkinek kiküldenék belőle egyet, úgyhogy légyszi az email címemre küldjétek el hova postázhatom. 🙂

(utólagos megjegyzés: a magazinnak újabb számai már nem jelennek meg. helyette javaslom a másik, ingyenes magazinunkat: www.108.hu)

Kéményseprés

Tegnap itt jártak a kéményseprők. Általában elég rossz tapasztalatom van velük. Volt már olyan, amikor kitakarították a kéményünket, de nagyon otromba módon verték szét a falat, illetve az egész szoba tiszta korom lett. Na ezzel nem lopták be magukat a szívembe. Óvatosan figyeltem, hogy most mit csináltak. Látszott, hogy próbálkoznak. Figyelmesebbek voltak. De aztán egyszer az egyik beszólt valami durván kétértelmű dolgot (szex és kéményseprés ötvözete) a másiknak, amivel előttem akart imponálni. Vigyorgott magában és várta a mosolyt az arcomon, de csak fagyos tekintettel csináltam tovább a dolgom. Gondoltam magamban, hogy észrevehetnéd magad, hogy hol vagy.