Nálunk az óraátállítás nem hajnal 2-3 ra van, hanem délután 2-3ra. Ennek az az oka, hogy az pujári (imádat) szolgálatban sok bhaktának kell korábban kelni és ezt megelőzendően így próbáljuk ezt orvosolni. Persze a turizmusban ez nem jelentkezik. A mondanivalómhoz hozzátartozik, hogy rádió vezérlésű ébresztő órám van. Ebből kifolyólag azt nem érdekelte az egyezményes később állítás, így az tegnap becsületesen korábban ébresztett. Gondolván, hogy ez van, nem bántam. Gyorsan kikapcsoltam.
Ma reggel viszont a szokásos időben, 3:45-kor csörgött. Nagyon fáradtan is éreztem magam, mint általában óra állításkor, s gondoltam, hogy milyen komoly kihívás egy órával korábban felkelni, ami 2:45-öt jelent a régi idő szerint. Ájtatos szentséggel bevonultam a fürdőbe, ahol két bhaktával beszélgettem és mondják, hogy milyen kér, hogy már 5 óra van. Mondom, áh, még csak most lesz 4. Mondják, hogy nem. Visszamentem a szobámba, a hiper szuper rádió vezérelt órám 4:00 órát mutat. Ki tudja ezt felfogni? Nap közben sem változtatott magán. Elromlott a rendszer talán?
Na mindegy. A templomba átmentem, csináltuk a reggeli programot. A kirtan nagyon eksztatikus volt. Két és fél órán át táncoltunk, énekeltünk. Már régen volt ilyen jó. Persze kellőképpen ki is fáradtam.
Emellett előjött a kedves migrénem is, ami egyszer egy évben szokott beköszönteni. Azzal kezdődik, hogy elkezd a látásom hangyásodni, egy negyed óra-20 percig ez így megy, aztán pedig szédületes erősségű fejfájás. Azt hittem, hogy ez csak nekem szokott lenni, de, mint kiderült másoknak is volt már ilyen. De csak ők értették, hogy milyen rossz ez. Ez a fejfájás néhány óráig tart. Persze a dolgok ugyanúgy történnek. Így most kellemesen elernyedten megyek az Ista-gostira, ahol a közösséggel együtt megbeszéljük a felmerült kérdéseket.