Én már kezdek elég fáradt lenni. Most kezdem megint az éjszakázást. Ilyenkor tudok a legnyugodtabban dolgozni. Nincs senki az irodában, már senki nem telefonál, stb. Próbálok már ma mindent indulásra készre szervezni, hogy holnap ne kelljen már aggódni. A korábban említett vizsgaálmaim abban is segítenek, hogy ne hagyjak az utolsó pillanatra dolgokat. Elviselhetetlen számomra az a stressz, hogy utolsó pillanatban kapkodni kell. Most ezt ne csipp-csupp ügyekre értem, hanem nagyobb dolgokra.
Nagyon nyomasztó az a élmény, hogy valamit meg tudtál volna csinálni, de nem csináltad meg. Már gyerekkoromban is voltak ilyen álmaim. Akkor nem vizsga volt. Nem is emlékszem, hogy mi volt konkrétan, de azt tudom, hogy borzasztó volt. Valami nem sikerült, valamiben kudarcot vallottam. Ezen már sokat gondolkoztam, s ahogy próbálom összrakni a képet, az is lehet, hogy ez valami előző életbeli kudarc – ami a tudalattimban nyomaszt. Az az érzés, mintha az előző életemben is foglalkoztam volna már lelki dolgokkal, de valahogy elcsesztem és nem fejeztem be. És itt vagyok, csinálok dolgokat, és nem akarom újra elrontani az egészet.
Érdekes. Kicsit elvont, de remélem érthető.