Az óceán hullámzása nagyon erőteljes. Voltam itt már 96-ban és 98-ban is, de
akkor valahogy nyugodtabb volt minden. Ez nekem egy kicsit túl agresszív. Sokat
japáztam kint. Pont dagály volt és egyre kijebb csaptak a hullámok. De
nyugodtan ültem, s néztem, hogy mikor fog majd elérni.
Ugyanezen az éjszakán volt egy álmom, hogy lent vagyok az irodámban, ott az
óceán, árvíz van, s a hullámok a szobámat is elérik. Ott van egy csomó értékem,
nagyon sok könyv, minden adat, amivel dolgozok. Nagyon rémisztő volt, hogy
minden elveszik. Amikor felébredtem, elgondolkoztam azon, hogy mi történt. Ott
volt minden szolgálati értékem a szobámban, a több év vezetésének adatai, az
összes levelezésem, az évek alatt összegyűjtött archívumjaim, a hang, fotó és
videó archívum, minden kiadványunk nyersanyagjai, mindazok a dolgok, amik
nagyon fontosak számomra. Ha ezeket elveszítem, akkor nagyon összetörnék. De
aztán rájöttem, hogy előbb-utóbb úgy is el fogom veszíteni őket. Ok, lehet,
hogy még 30-50 év, de amikor elhagyom a testem mi az, amit magammal vihetek?
Ezeket nem. Lehet, hogy a szolgálatom végzésében segítettek, így a lelki
fejlődésemet segítették, de valójában csak eszközök, amiket valamikor el fogok
veszíteni. Ahogy az egyik lelki tanítómester, Puri Maharaja szokta mondani,
hogy semmivel jövünk az anyagi világba, és semmivel távozunk. Megszületünk
anyaszült meztelen, semmink nincs. Az évek alatt annyi minden összegyűjtünk,
lehet, hogy multi milliárdosok leszünk, de végül mi történik akkor, amikor
meghalunk, amikor elhagyjuk a testünket? Mit viszünk/vihetünk magunkkal? A
külsődleges, anyagi dolgokat nem. Bár nagyon szeretnénk, de erre nincs
lehetőségünk. Amit tovább lehet vinni, az a lelki fejlettségünk, illetve a jó
és a rossz tetteink visszahatása. De az előbbi örök, a másik átmeneti és mindig
változik.
A mai “rohanó” világban a belső, lelki értékek egyre jobban elvesznek, s szinte
nem is vagyunk tudatosak róluk. Annyi minden más leköti a figyelmünket.
De akkor miért csak néhány holmi papírdarabért, winchesterért és elektronikai
kütyüért aggódom? Mik azok a belső értékek, lelki ragaszkodások, amiket
kifejlesztettem? Miért nem inkább ezekért aggódom? Miért nem teszek komolyabb
erőfeszítést mindezek elérésére? Mindez nem, mint egy számonkérés fogalmazódott
meg bennem, hanem inkább, mint egy pozitív előrelépés lehetősége. Igen, ez az,
amin most dolgoznom kell, amit még jobban meg kell értenem, s még jobban meg
kell valósítanom, magamévá tennem!