Régió bál

Tegnap este Régió Bált rendeztek Siófokon. Mint az utóbbi években is, idén is meghívtak bennünket, hogy vegyünk részt a rendezvényen és állítsunk fel egy asztalt, ahol Krisnás ételeket kóstolhatnak meg a rendezvény résztvevői. Mindenféle finomságot csináltunk. Kb 700 vendég vett részt és az asztal nagy népszerűségnek örvendett. Nagyon sokan odajöttek és szinte minden sós étel elfogyott. Az édesekből maradt valamennyi. Nagyon sok fontos VIP-vel lehetett ott találkozni. Úgy volt, hogy én is elmegyek, de nem mentem. Eléggé lekötnek az itteni dolgok. Persze ez egy kicsit önzés, de most ennyit megengedek magamnak. A többiek nagyon lelkesek voltak, mert nagyon sokat ettek és nagyon sokat kérdezgettek felőlünk. Sokan ígérték, hogy eljönnek majd Krisna-völgybe.

Hozzászólások

Most figyeltem, hogy a hozzászólások rovatban nagyol el vagyok maradva. Mindegyiket elolvasom szinte egyből, de nem rögtön válaszolok, hanem azt tervezem, hogy legközelebb. Hát ez nem működik. De most megválaszoltam mindet. Ha valami elmaradt jelezzétek, mert nem tudom, hogy mindegyiket hozzáfűzte-e a rendszer.

Tsunami 2

Tegnap ezt a hírt kaptam. Az egyik Krisna-hívő kiutazott a tsunami sújtott területre.
Szeretnélek tájékoztatni Benneteket, hogy ma délután a Srí Lankába tartó segélyező Malév járattal Caitanya prabhu elutazott Colomboba, ahol másfél hétig fogja segíteni az ételosztást. Utána a dél-indiai Madraszban teszi ugyanezt.
A gépen vele együtt utazik a Fővárosi Önkormányzat képviselete, a Vöröskereszt önténtesei, valamint a TV2 és a Duna TV stábja. A TV2 egy hétig kinn marad, s Caitanya segítségével naponta fogja tájékoztatni a magyar közvéleményt.
Caitanya prabhu minden nap naplót ír és fotókat készít, melyeket eljuttatunk az MTI-nek. A www.krisna.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetjük majd az útját. Ma délben, indulás előtt már szerepelt az RTL műsorában.
Ma este 8 és 10 között az MTV1-en lesz egy “szökőár-műsor”, melybe bennünket is meghívtak.

Ukrán ebéd

A farmon főleg magyar nemzetiségű bhakták élnek. Átmenetileg, néhány hónapra más országból is szoktak jönni szolgálatot ajánlani. Ukrajnából 6 hívő is van, de ők már ide is költöztek. Krisna-völgyben az étkezést központilag szervezzük, azaz van egy nagy konyhánk, ahol mindenki számára főzünk. (A családosok otthon is főzhetnek.) Az ételek jellegzetesen indiaiak, de előfordul, hogy magyaros, olaszos és egyéb nemzetiségi ételeket készítünk. A tegnapi napon orosz ételeket ehettünk. A menü a következőkből állt:
-Borscs – leves, amelyben cékla, krumpli, sárgarépa, fehérbab, tejföl van
-Sós varinyiki – vízben főtt töltött tészta. Fűszeres krumplival volt töltve.
-Édes varinyiki – vízben főtt töltött tészta. Ezt dominánsan mákkal, túróval és mazsolával töltötték. Mindez cukros tejföllel leöntve
-Pampuski – Ez pedig pogácsát jelent. A tetejét gyömbéres vajjal kenték be.
Az ebédet 6 ukrán + egy tiszteletbeli ukrán bhakta készítette.
Bár egy kicsit furcsa volt, főleg a leves, de azért a bhakták szerették. Nekem az édesség ízlett, illetve a pogácsa.

Magányosan

Reggel, amikor átmentem a templomba a japa idő (amikor meditációs láncon a Hare Krisna mantrát mondjuk) közepénél egy kicsit negatívvá vált az elmém, kicsit depis lettem. Nálunk ezt úgy szoktuk mondani, hogy elmeszinten vagyunk.) Azon gondolkoztam, hogy igazából mennyire magányosnak érzem magam és, hogyha elnyelne a Föld, akkor se hiányoznék senkinek, maximum csak a szolgálatom, de nem a személyem. Ízlelgettem ezt a kis állapotot és igazából élveztem. Így van az ember ezzel, mert ilyenkor legalább valakinek (önmagának) fontossá válik, valaki foglalkozik vele. Amikor túljutottam a mélyponton, amikor az agyam az érzelmi oldalról átkapcsolt a gondolkodó állásba, akkor felmerült bennem, hogy ez tök hülyeség és, ha tudnák, hogy mi zajlik bennem, akkor biztosan sokan odajönnének hozzám vagy emailt írnának, hogy ez hülyeség és, hogy szeretnek és, hogy persze, hogy hiányoznék nekik. De mi van akkor, ha az ember nem tud átkapcsolni és nem tudja racionálisan szemlélni az eseményeket? Amikor ez nem csak 20 percre ugrik be ez a hangulat, hanem napokra, hetekere, akár hónapokra? Amikor az ember már annyira reménytelennek látja a helyzetet, hogy az öngyilkosságon gondolkozik?
Akkor komoly probléma van, mert az ember, mint társas lény nem tud így élni. És ki a felelős, ha tényleg öngyilkos lesz? Egy komoly részben önmaga, mert nem nyitott mások felé, nem hagyta, hogy segíthessenek, hiszen néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. Másik oldalról pedig mi, azok, akik körülötte vagyunk, akik pedig természetesnek vettük a jelenlétét. Akik nem fejeztük ki eléggé, hogy fontos nekünk, hogy szeretjük. Egy kis gyakorlat ötlete jutott eszembe.
1. Készíts egy listát azokról az emberekről, akik fontosak neked.
2. Ezután egy másik listát, akikről úgy érzed, hogy téged fontosnak találnak. (Persze a két listában lesznek átfedések.)
3. Amikor ez megvan, akkor pedig írd le a nevek mellé, hogy mit tettél az utóbbi időben, hogy igazából (nem csak felületesen) kifejezd, hogy az a személy fontos neked és, hogy értékeled, amit csinál.
4. Ha úgy érzed, hogy tudsz fejleszteni ezen a területen, akkor tedd meg, hogy az amúgy sokszor elviselhetetlennek tűnő élet elviselhetőbbé válljon… 🙂

Podcasting

A mai nap két angol nyelvű cikk is elém került, amiben a PodCastingról volt szó. Az elnevezés egy szójáték, ami a broadcasting szóhoz hasonlít, a Pod pedig az iPod, azaz az Apple mp3 lejátszójára utal. A lényege az – legalább, ahogy én értem -, hogy az emberkék a mondanivalójukat, blogjukat nem csak írásban, hanem egy mini rádióműsorként készítik el, ahol zenét, effekteket tudnak adni a beszédjükhöz (ami általában 20-50 perc) hozzátenni. Ezt mp3-ként felteszik a szerverükre, majd RSS feedekkel vagy a linkre való klikkel tudod letölteni a gépedre, az mp3 lejátszódra. És onnan ezeket bármikor meghallgathatod. A fileok 10-20 mb körül vannak. Kíváncsi vagyok, hogy ti mit szóltok hozzá
Itt van két minta a Podcastingra.
Evil Genius Chronicles és a Kevin Devin

Krisna-völgyi tervek

A mai és a tegnapi gyűlés is elég jó volt. A múltkori témát, a bhakták kategorizálását és az ezekhez tartozó egyházi felelősségvállalást boncolgattuk. Az ügyvéd is átnézte a szöveget. Néhány dolgot még pontosítani kell, de azért elég jól haladtunk. Eléggé kifáradtam. Így minden egyben. A következő hetek is elég intenzívek lesznek, mert most fogjuk megcsinálni a Krisna-völgyi éves beszámolót, ami a tavalyi év összefoglalását és az idei év terveinek prezentálását jelenti. Amikor ezek elkészültek átnézzük az igazgató tanácson őket és utána pedig a templomba, az oltár, Krisna és a farmlakók előtt minden vezető elmondja a hozzá tartozó osztályok terveit. Így szentesítjük is ezeket… 🙂

Látogatottság

Most második vagyok statsector blog listáján… 🙂 Pedig még most csökkent is, mivel nem írtam be az utóbbi néhány napban. Persze a freeblogon azért vannak látogatottabb oldalak, de őket a webmaster felrakja a Randomnlogok listájába és így többen látják. Így könnyű. Persze egy Krisnás nem hiszem, hogy beférne oda. Azért nagyon örülök annak a 50-70 látogatónak naponta. Nem a mennyiség, hanem a minsőg számít… 🙂

Szilveszter

Mit csinálunk szilveszterkor? Ugyanazt, mint a március 1-én – azaz semmi különöset. Ez egy átlag nap. Mert mi is az újév jelentősége? Nagy ideológiai háttere nincs, inkább csak egy újabb lehetőség arra, hogy az ember bulizzon. Egy olyan nap, amikor az egész világ a maga módján próbálja jól érezni magát. Szóval szilveszterkor egy jót aludtam… 🙂