A fog nélküli ember

Már régóta tervezem, hogy a fogamat megcsináltatom. Ez nem a szokásos
betömöm, kihúzom hangulat, hanem elől van egy ferdén nőtt fogam és egy
foghelyem, amit nem egy esztétikai látvány. Persze én szempontomból nem
életveszély, de a prédikálás során ez nem kedvező. Szóval ma elkezdtem.
Leutaztam Tiszaföldvárra másik két bhaktával. Ők is eljöttek velem. Ők
csak rutin ellenőrzést tartottak. Amikor korábban beszéltünk a Klárival
(a fogorvos), akkor azt mondta, hogy ki kellene húzni a ferdén nőtt
fogat. Mire odamentem azt mondta, hogy megpróbálhatjuk, hogy
lecsiszolja és, jó lenne, hogy minél kevesebb ép fog veszne kárba.
(Ezzel én is egyet értek.) Végül ezt megcsinálta és levette a mintát.
Ezen kívül még volt egy gyökérkezelt fogam, ami valami miatt
begyulladt. Ezt is kifúrta. Mondta, hogy amikor jövő héten megyek a
fogpótlásért, akkor majd betömi.
Az étkezésem sokkal könnyebbé vált, mert most nem tudok harapni és
rágni is csak a jobb oldalon. Fiatalon a tesómon mindig jót röhögtem,
amikor a fogát csináltattam, de most így kapom meg a visszahatást.
Ha minden igaz jövő hétre már nagyon szép leszek… 🙂 
< ?php print "radhe"; ?>

Email-ek

Sok emailt kaptam, de még nem eleget… 🙂 Várom még az olvasóktól a visszajelzéseket.
Emellett várhatóan csütörtökön válaszolni fogok mindenkinek… 🙂

Mi a franc van?

Reggel a szobámban maradtam és elkezdtem írni. Végül ez az cikk keredekett ki belőle. A Kivagyok újságba tervezem berakni, amit a Szigetre és a többi rockfesztiválra szoktunk megjelentetni 20 000 plban. A régebbi számokat a kivagyok.hu oldaról tudod letölteni. Persze még majd editálom, finomítom, de nyersanyagnak jó.


Mi a franc van?
Amikor ezeket a sorokat olvasod, tedd félre az előítéleteidet. Azok úgysem valósak, csak beléd programozták őket. Hallgass nyitott fülekkel, mert érdekes dolgokat mondok most el…
Krisna Isten. A lelki és az anyagi világ eredete. Mi, az élőlények, is az Ő teremtményei vagyunk, a lelki világból valók, ahol a legmélyebb lelki vágyaink szerint éltünk. Boldogan, és sosem haltunk meg.
De irigyek lettünk Rá. Mi is Istenné szerettünk volna válni. De ez gyárilag lehetetlen, mert nem így vagyunk teremtve. Amikor ez a gondolat megszületett bennünk, azonnal bekerültünk az anyagi világba. Azóta vagyunk itt, és próbálunk Istenként élni.
A világnak megvannak a törvényszerűségei. Amiről tudunk vagy nem, de működnek. Krisna ezeket a törvényszerűségeket a Védákban foglalta össze. Ezek nem keleti szentírások, hanem univerzálisak. Az építészet (Vasztu), a hadtudomány, az orvoslás (Ajurvéda) a tánc, a zene, a boldog szex (Káma Szútra), a versírás, a társadalomépítés és még ezernyi tudomány megannyi törvényeiről olvashatunk bennük. De mindez csak a körítés. Ezek a felszínes dolgok, arról szólnak, hogy hozhatod ki a legtöbbet az anyagi világból. Ezzel próbálkozunk mi is ezerrel. Több-kevesebb sikerrel. Általában kevesebb. De mivel ez a világ átmeneti, a testünk átmeneti, ezért itt nem lehetünk igazából boldogok. De amíg ezt meg nem értjük, a halálunk után egy új testet kapunk. Addig próbálkozhatunk, amíg ezt meg nem értjük. Dedós módszer, de hát ilyenek vagyunk.
Ha beleszédültünk a körforgásba, akkor láthatjuk meg, hogy mi is a Védák célja. Mert a mellékes dolgok mellett ott van a lényeg: kik vagyunk mi valójában, honnan jövünk, a boldog percek mellett miért szenvedünk éveket, és, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy visszakerüljünk a lelki világba. És oda visszajutni kemény munka. Keményen kell pedálozni. Egyszer már eljátszottuk a bizalmat, úgyhogy most bizonyítanunk kell.
Ha érdekel, hogy mit kell csinálni, akkor gyere a Krisna sátorba. Ott majd folytathatjuk a beszélgetést.