A reggeli hangulatom: ami van az van. A reggelin úgy meditáltam, hogy jobb lenne kihagyni, de Krisnára bízom magam. Az is elég, ha 3 körül eszek, amikor a gyűlésnek vége. Nem sokkal ezután kopogtak. Az egyik kedves bhakta feljött, hogy kérek-e reggelit. Akartam válaszolni, hogy köszönöm, nem, de végül megkérdeztem, hogy mi az. Zöldborsó főzelék, saláta, rizs, és mati (kenyérféleség). A saláta vonzó volt. Meg az is, hogy nem a szokásos indiai ételek. A farmon szinte mindig olyanok vannak. Ezért örvendetes a változatosság. Úgyhogy azt válaszoltam, hogy igen, kérek. Néhány perc múlva már itt is volt az asztalomon. Megettem. Kedvesek a bhakták, figyelmesek, szolgálatkészek. Nem csak velem. Nagyon sokat áldoznak azért, hogy másoknak segítsenek. Csak képzeljétek el, hogy az év majd minden napján kint állnak az utcán azért, hogy másoknak segítsenek. Persze az embereket legjobb esetben nem érdekli, mert ki akar manapság a lelkiséggel foglalkozni. (Lehet, ha Viagrát árulnánk, nagyobb lenne az érdeklődés.) A legtöbben helyből elhajtják a bhaktákat, egynek tekintve őket a többi koldussal. Csupán csak az a különbség a bhakták és koldusok között, hogy a bhakták a pénzből nem kapnak semmit. Nem vesznek belőle gazdaságos Tesco bort, mint a legtöbb koldus, nem kapnak százalékot sem abból, amit koldultak, se kitüntetést. Max. a zöldborsófőzeléküket. Önzetlenül csinálják, hogy másoknak segítsenek.
Szóval, ha találkozol egy Krisnással az utcán, akkor legalább mosolyogj rájuk és mondd, hogy Góranga! Már ezzel örömet szerzel nekik.