Miről írjak?

Most 3 témaötletem van. Melyikről írjak?

-A horogkereszt és szvasztika
-Rasszizmus a Big Brother házban
-70 millió ember a Kumbha Mela fesztiválon

24 thoughts on “Miről írjak?”

  1. Gouranga!
    Érdekes témákat vetettél fel, erről a fesziválról még nem hallottam, így utána néztem. Nagyon tetszett a cikk amit találtam, így bemásolom, hátha mást is érdekel aki még nem tudta:
    A Kumbha Méla rituálé alapja egy történet. Évezredekkel ezelőtt, talán a védák korában, istenek és démonok szövetkeztek, hogy a Ködök Tengeréből megszerezzék, és egymás közt felosszák az amritát, az örök élet nektárját. Amint azonban a Kumbha amiben a nektár volt megkerült, a démonok futásnak eredtek vele, nyomukban az őket üldöző istenekkel. Tizenkét nap, és tizenkét éjjel küzdöttek a démonok és istenek az égben az amrita birtoklásáért. A hagyomány szerint, ahogy a csata zajlott, armita cseppek hullottak négy helyen: Prayag, Haridwar, Ujjain és Nasik területén. A Kumbha Mélát ezen a négy helyen tartják, ahol a nektár hullott.

    Persze gondolom Te szép történetet tudsz erről:-)

  2. Haribol!

    Természetesen mind a háromról. 😉

    sz. zs

  3. Hare Krisna! Persze hogy mind a háromról! 😀
    Úgy is szomjazzuk a tudást :D!
    Egyébként én úgy hallottam hogy a horogkereszt a szerencse jelképe és néha Buddha szobrokra is faragják… nem tudom mennyiben igaz ez.
    Ami meg a rasszizmust illeti, ha az embernek a testére úgy kell tekintenije mint egy ruhára amit életről-életre lekell vetni-e akkor szerintem tök mindegy hogy myilen az a “ruha”
    akár színben vagy akárhogyan! Hiszen a benne lakozó lélek számít ami külömbözik attól a testől…

  4. Haribol 🙂

    Hát még jó, hogy mindháromról 😉 A Kumbha Mela-ról az origo is írt, azt még említettem is neked, Manorama prabhu. Ezt írták, így 🙂 : ez a fesztivál a hallhatatlanság nektárjának ünnepe, vagy valahogy így, de a lényeg hogy így írták ezt a szót, két L-lel 😉 Azért aranyos tQlük…

    Hari
    sz. :Ágics

  5. horogkereszt és szvasztika

  6. khm…! 🙂 bármiről írsz, az érdekes, és érdekel!

  7. a Big Brotherrol jut eszembe h a BB Big Mouth c. musoranak vezetoje
    (Russel Brand),egyebkent szinten Comedian of the Year Angliaban, mindig
    Hare Krishnaval koszon el, ami oriasi meglepetes volt nekem…

  8. Góranga Manorama!

    Most egy kicsit önző leszek és arra kérnélek, vagy csak tippet
    adnék, hogy miről/Kiről írj…. (de csak ha nem érzed tolakodónak a kérést). Szóval nagyon nagyon szeretném, ha egy kicsit Sivarama Maharaja-ról írnál…. Mert annyira kíváncsi vagyok Rá…és annyira jó hallani róla, vagy bárhol látni Őt…
    Már az is rengeteget segít, hogy saját oldala van, mert úgy érzem, mintha ismerné az összes kérdésemet és kételyemet, és megadja az össze választ ezekre a kérdésekre….

  9. Én is a Szent háromságban hiszek! 🙂

  10. Mi az a szvasztika ?

  11. A szvasztikáról, köszi:)

  12. Nekem már mindegy csak írjál! 🙂

  13. Hari!

    Isztör, ez nagyon jó ötlet!!! Egyetértek veled mindenben, amit írtál.:) Manorama prabhu, tényleg jó lenne, ha olvashatnánk Maharaja-ról!

    sz. : ágics

  14. Elkezdem leírni a gondolataimat. A cikkötleteknek apropója az, hogy a nemzetközi médiában sokszor szerepeltek ezek a témák, mivel mindegyiknek volt aktuális hír vonatkozása. Erről az oldalukról fogom megközelíteni őket én is. (És nem esszéket írok belőlük.)

  15. Remek!

  16. Hari!
    Én is a “mindhárom” mellett szavazok! 🙂

  17. na demikor? Inkább ez a kérdés:)

  18. Hare Krisna!

    Ha lehetne en is a mindharomra kivancsiak csoportjahoz csatlakoznek. 🙂

  19. azt vegul egyikrol sem irtal

  20. Harika Manorama pr!
    Reklamálnék, ezekről a témákról még nem írtál, vagy lehet hogy én maradtam le valahol?
    Sz:Aranylotusz ;-)))
    Hehe megtaláltam a pontos vesszőt :-DDD

  21. Shukracharya says:

    A swastika egy abszolult ősi szimbólum, ami egy törvényt (dharmát) jelölt eredetileg.

    Ez az unvirezumnak és egyben krisnának is törvénye.
    A modernnek mondott fizikában és az elektronikában a mágneses mezőknél oktatják is Lenz tövénye néven.

    Csakhát nem swastika tövénynek hivják ebben az összekavart 21. században.

    A jobbra forgó kereszt középpontjában egy merőleges távolódó erő áll.

    Mint ahogy az elektronok haladásával is egy jobbra forgó mágneses mező jön létre ahogy az elektronok haladnak a vezetőben előre.

    Mindig ez az egy irány van!

    Ez egy törvény! (dharma)

    A viz is jobbra forog ha leengeded a vizet a csapból a föld mágneses mezőjének és a gravitációnak a hatására.

    A balraforgó swastika a szembe jövő energiát jelenti ami feléd tart. Mivel csak egy irány van.

    Olyan mint amikor szembe megy valaki egy erővel, vagy szembe megy valaki a világgal.

    Kiutazás az anyagi világból mert önmagára a személyre mutat, de jelenti a meditációt is, antianyagit, és az anyagi pusztulást.

    A jobbra forgó swasztika jelenti az emélyülést a külvilágban.
    Ez a materialisták jelképe lehetne ha értenék, a születés jelképe, amelyben az elme elmerül az anyagi világban.

    Ez a swastika jelentése.

    A balra forgó kereszt, nem hoz anyagi bőséget, hanem megértéseket ad.
    A jobbra forgó kereszt anyagi bőséget és elbutulást, kéjt okoz.
    A német birodalom bukása bemutatta, hogy a balra forgó swastika nem hoz anyagi jólétet.

  22. Shukracharya says:

    Ami meg a rasszizmust illeti, ha az embernek a testére úgy kell tekintenije mint egy ruhára amit életről-életre lekell vetni-e akkor szerintem tök mindegy hogy myilen az a “ruha”

    Válaszom:

    Egyáltalán nem mindegy!

    Sőt a világban semmi sem mindegy! (ez egy dhrama amit áldásként adok neked és amit ideje lenne megtanulnod)

    Azért nem mindegy, mert a ruha viselésével egy fajta környezet is jár.

    A környeztettel pedig egy fajta mentalitás és egy fajta közösség.

    Minden ruhának üzenete van.

    Egy nyugati ember sem tud elvegyülni nyugati ruhában egy krisnás bulin sem, mert aki nem ismeri azt gondolja róla, hogy nem krisnás.

    A beszületés egy népcsoportba ad egy kulturális keretet. Ez főleg mentális keretet és egyben kalodát is jelent.

    A kultúrák is eltérőek.
    Minden kultura másféle módon tanít és eltérő súllyal.

    Olyan ez, mint amikor valaki másik szakra jár egy egyetemen.
    Mindegyiken tanítanak, de a tárgyak más súlyal, más óraszámmal vannak oktatva.

    A rasszimusnak valóban van alapja de nem csak az amit gondolnak neki.

    A rasszimus valójában többségében az eltérést jelenti az oktatási formákban.

    Van olyan szak amit szinvonalasabban és olyan is amit kevésbé szinvonalasan oktatnak egy egyetemen.

    Tehát tipusban és minőségben is nagy különbség van!

    Továbbá van egy másik oka is a rasszizmusnak ami egy genetikai okot is mutat az erkölcstelenségre való hajlamon keresztül.

    Mivel minden megjelenik ami lelki az anyagi sikon is és biológiai sikon is.

    Az etikátlan mentalitásért bizony van gén is ami felel.

    Bizony vannak olyan személyek akiknek nagy genetikai hajlamuk van az etikátlan gondolkodásra és az etikátlan viselkedésre.

    Sőt olyanok is vannak akik genetikai okokból nem is érzékelik az etikát!
    Nincs etikai érzékük.

    Ennek egy régi történet a nagákkal (kigyólények) kapcsolatban van az oka úgy 10.000 évvel ezelőtt a mai Antarktiszon, de ezt nem osztom meg most veletek.

    Most még sajnos nem terjed ki erre a génkutatás de ki fogják mutatni ezt a gént és vezetőkiválasztásnál fontos lesz!

    Nem mindegy, hogy valakinek milyen tulajdonságok vannak bekódolva a DNS-ébe!

    Vannak akiknek kevesebb selejt génjük van vannak akiknek több.

    Mivel mindenkinek másképp van előre megkomponálva az élete és ezért a génstruktúrája is más.

    Van akiké biznyos szempontok szerint minőséginek számít.

    A kérdés inkább az, hogy mi számít minőségnek?

    Az egész faji kérdés főleg értékrend kérdése ami természetesen megjelenik genetikai szinten is.

    Valójában nagyon is van alapja a rasszizmusnak!

    Szerencsére Krisna nagyon is megkülönböztet és nagyon is diszkriminál!
    Mert a diszkrimináció az intelligencia mérőjele.

    Szerencsére nem mindegy neki, melyik bhaktája milyen.

Leave a Reply