Új boci

Megszületett Gauri tehenünk kisbocija. Kislány lett és a Lalita nevet kapta. Sajnos nem voltam ott, de hamarosan személyesen is láthatom. Addig is, itt ti is megnézhetitek a bociról készült képeket.

10 days

10 napra elmegyek a Belgiumi Krisna templomba, Radhadeshbe. Ennek célja, hogy egy kicsit pihenjek. Ráadásul úgy tűnik, hogy számítógépet sem viszek magammal (technikai akadályai vannak, ja és, ha valakinek az emailjére nem válaszoltam, akkor 31-ig biztosan nem is tudok. Elnézést.), így lehet, hogy nyugodtabb lesz az életem. Mostmár azon filózok, hogy mi lenne, ha a telefon se lenne nálam… Ezt még majd meglátom. Azt jelenleg nem tudom megmondani, hogy fogok-e kintről írni. Talán. 31-én jövök haza. Addig is minden jót nektek!

Angol magazin

Most a Krisna-völgyi magazin angol verziójának szerkesztésének végső fázisánál tartunk. Nagyon szép lesz. Szóval a beszámoló várat magára… 🙁 Egyelőre marad a Gaura Sakti prabhu nagyon szép leírása Krisna születésnapjáról. 🙂

100. madárfaj

Partha prabhu írta nekem.
Örömmel értesítelek benneteket, hogy augusztus 12-én a felső-tónál
regisztráltuk Krisna-völgyben a 100. megfigyelt madárfajt egy bakcsó
(Nycticorax nycticorax) képében. Bár ez a kép nem Krisna-völgyben készült, de legalább láthatjátok, hogyan néz ki.

Egy fiatal (ezt az eltérő tollazatból lehet megállapítani) egyed
halászgatott a tavon, majd a közeli fára repült, ahol tán még ott is
éjszakázott. Nem fészkelő fajról van szó, csak kóborló fiatal. Valószínűleg
a közeli Kis-Balatonról, vagy a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetből
jöhetett. Nem számít ritkaságnak, de védett vízimadár (gémféle), és mint
100., mindenképpen különleges.

Sziget – Krisnás szemmel

Sziget – Krisnás szemmel
Személyesen 94-ben keveredtem bele a Krisna-tudat Szigetes megjelenésébe. Akkor költöztem vidékről Budapestre és akkor kértek meg, hogy én szervezzem ezt a programot. Ebben még az sem volt akadály, hogy addig még egyszer sem voltam a rendezvényen, de a lelkesedésem töretlen volt.
Először csak a fűben zenéltünk és ételt osztottunk. Majd lett egy nagyszínpadunk, ahol folytattuk a zenélést. Először raggie Hare Krisnát nyomtunk, de Puri Maharaja megjelenésével bejött a rockosabb hangzás és végül elérte azt a hangulatot, amit esténként tapasztalhattok a színpaduknál.

Így, ha valaki egy alternatív kikapcsolódásra vágyik, akkor nálunk megtalálja a spirituális rock zenét, amit sehol máshol.

Az évek folyamán a Krisna-tudat és ételosztás elengedhetetlen része lett a Sziget életérzésnek. Mindenki tudta, hogyha éhes, akkor odajöhet hozzánk, nálunk mindig ehet. Így mostmár évente 25 000 adag ételt osztunk ki.

Valahogy együtt nőtt fel a két csapat – merengek néha, amikor a szigetről szóló híradásokat hallgatom. Emlékszem, hogy először, még olyan stage passt kaptam, amivel bárhova bemehettem. Persze, akkor még nem volt ekkora ázsiója az egésznek, de tudom, hogy sokan szerettek volna olyat birtokolni. És arra is, amikor a Gerendait a saját biztonsági emberei nem akarták beengedni, mert nem ismerték fel ki ő.
Az évek során nagyon sok visszajelzést kaptunk. Az első generációs szigetesek már felnőttek lettek. Sokszor találkozunk olyanokkal, aki mostmár komoly vezetői poziciókat töltenek be. De azóta is lelkesen emlékeznek a nálunk töltött időkre, színfoltot jelentettünk a rendezvényen és, ha épp elfogyott a pénzük, nálunk ingyen ehettek. És mindezekért nagy hálásak.
Azóta Krisna-völgybe költöztem, a programban már csak néhány napot veszek részt. Mostmár nem pogózom esténként a tömeggel, csak visszafogottan ülök és válaszolok a kérdésekre. Persze a téma azóta sem változott. A kihívó kérdések jó része arról szól, hogy „Na ne már, hogy nem szexeltek!“, „És külöben is…“ Vannak azok, aki a válaszunkra azt gondolják, hogy milyen hülyék vagyunk, de nagyon sok emberben tisztelet ébred, hogy valaki képes így élni.
Ma és holnap délután kint leszek a sátrunknál. Kicsit izgatott vagyok, mint ilyenkor minden évben. De, amikor kiérek, akkor előjön a régi életérzés. Akkor egy kicsit lenyugodom.
Ha van kedved, találkozzunk.
Emellett, ha van valami Szigetes élményed, ami hozzánk kötődik, akkor kérlek, oszd meg velem itt a kommenteknél.
: )

Beszélgetős nap

Tegnap beszélgetős nap volt. Fél napig gyűltem, majd délután feljöttem Pestre. Bár semmi nem akart sikerülni (egy csomó rossz ómen), de végül jól alakult a nap. Vettem egy Airport express-t egy most induló Mac boltból és a tulajjal jót beszélgettünk. Illetve bementem egy nagykerbe, ahol az MP3 lejátszókat szoktuk venni. Ott beszélgettem a cég vezetőjével. Még sose találkoztunk személyesen, mindig csak telefonon beszéltünk. Tudta, hogy Krisnás vagyok, de sose jött szóba. Most igen. Majd 1 órát töltöttem nála. Nagyon érdekelte, hogy mit csinálunk és mondta, hogy majd ellátogat Krisna-völgybe.
Este, miután megjöttem a templomba rámentem a chatre és kb 6-an kerestek meg. Köztük egy régi ismerősöm (én korosztályom), akiről kiderült, hogy rákos volt, és most rendszeresen jár kezelésre. Azóta nagyon megváltozott az élete, életszemlélete. Ugyan nem találkoztunk már szinte 10 éve, de úgy folytatódott, mint ahogy akkor befejeztük.