Ma egy kicsit pihentem. Csak most jöttem le az irodába, de már megyek is fel. Ista-gostink lesz. (közösségi gyűlés.)
Elnézéseteket kérem, de a politikába nem fogok belebonyolódni, mert ez most elég érzékeny kérdés, illetve sajnos most jelentősen érzelmi.
Mindenféle
Tegnap és ma egész nap zenéltünk Krisna-völgyben. A mai napra már sokan jöttek az ország több pontjáról is. Ez jót tett mindannyiunknak. Turisták is sokan jöttek. Igaz nem emiatt, csak úgy. Mert jó a idő. Mert már mindenki szavazott. 🙂 Én is voltam szavazni. Viszonylag korán. Most meg az Sundara prabhuval az archiválást intézzük. A képek, hanganyagok, kisfilmek kb 24 winchesteren vannak rajta (általában 200 GB fölöttiek). Ezekben benne vannak a másolatok is, de most ezeket kellett összehozni, illetve winchestereket cserélgetni. Aztán nem tudom meséltem-e, hogy a falusi irodából felköltöztem a templomba és most ott van az irodám. Ott sokkal jobb, mert nem kell naponta több kilómétert ide-oda mozogni, meg hát az ottani bhaktákkal is együtt tudok lenni. Az átmeneti időben még többet itt vagyok, de remélem 1 hét után minden rendeződik fent.
Mp3
Az aktuális kedvenc bhajanom. Ezt most podcastingbe is besorolom. 🙂
Ramacandra
Ma van az Úr Ramacandra megjelenési napja.
Ő Krisna egyik inkarnációja. Imádkoztam hozzá. A bhakta mindig imádkozik, mert kegyet szeretne kapni. Mit jelent a kegy? Arra vágyik, hogy megkapja Istent. A cél nemes és magasztos. De az eléréséhez az emberi erőfeszítés kevés. Lehetünk nagy teológiai tudósok, lehetünk nagyon elkülönültek az anyagi világtól, végezhetünk komoly lemondásokat, önsanyargatást, de mindez kevés. Szükséges, hogy komoly erőfeszítést tegyünk, de nem elégséges. Ez nem egy üzlet, hogy adok valamit, teszek valamit, és az eredmény automatikusan jön. Az, hogy Krisnát megkaphassuk, kegy is szükséges. Szükséges az Ő kegye, és szükséges azoknak a kegye, akik már „megkapták” Őt. Ezért a kegyért imádkozom.
Félreértés
A visszajelzések alapján, rájöttem, hogy félreérthető volt a korábbi bejegyzésem. Nem ÉN szerepeltem a Frei adásban, hanem Isvara Krisna prabhu (Tasi István). A műsort sajnos nem láttam. De most nézem a tv2 honlapján.
Meatrix 2!
Itt a Meatrix sorozat második része! Nagyon jó!!!!
Frei Dosszié hétfőn
Isvara Krisna prabhu írta:
Frei Tamás készített egy riport-összeállítást az intelligens tervezés elméletéről. Ez a Frei Dosszié műsorában, április 3-án hétfőn lesz látható a
TV2 csatornán, 21.10 és 22.15 között.
Nem az egész műsor fog erről a témáról szólni, de a téma 15-20 perces feldolgozása során megszólal egy konok amerikai evolucionista, majd az Állatkertben (nem a rács mögött) velem készült interjúból is lesznek részletek. A riport során megcsodáltunk együtt egy krokodilt, egy nagycsőrű színes tukánt, tiri-tarka halakat az akváriumban és egy varánuszt.
(Mindegyik “tervezett”.)
Nem tudom, hogy fog az egész elsülni, mert az amerikai tudós interjúját nem hallottam, és azt sem tudom, milyen összekötő szöveg fog elhangozni.
Ugyanakkor Frei Tamás érdeklődőnek (bár kötelességből kicsit kötözködőnek
is) tűnt az interjú során. Remélhetően objektíven mutatja be majd az álláspontokat.
Sokan, de nem elegen
Sokan jelentkeztetek az ingyen magazinért, de még nem elegen. Szoval, legyszi, ne szégyenlosködjetek!
Utazás Bécsbe
Bécsbe utazok. Vonattal. Nem a szokásos, Budapestet érintő szakaszon, hanem – az utolsó pillanatban felfedezett – Pécsről induló járattal. Nagykanizsán szálltam fel a vonatra. A MÁV hozta a szokásos formáját. A jegyvásárláskor a pénztárosnő 17:31-kor közölte, hogy csak 17:30-ig van nemzetközi jegyvásárlási lehetőség. Szerencséjére délután aludtam egy kicsit, így kiegyensúlyozott voltam és nem szóltam be neki. Azután hosszasan kereste, hogy milyen jegyárak vannak, de végül, nagy nehezen sikerült jegyet vennem.
Szerencsére a vonatút simán ment.
Menetközben telefonáltam. Beszélgettem az egyház főbb vezetőivel. Még nem említettem, de januárban megbíztak a „nemzeti titkári” feladattal. Ez a központok lelki működésének felügyeletét, illetve vezetői kommunikációt jelent. Kellemesen kihasználtam az utazást erre a feladatra, azaz több órán keresztül telefonáltam. (Hozzá kell tennem, hogy a mobil szolgáltatónk kilencven százalék feletti lefedettsége kitűnő, kivéve azokon a helyeken, ahol a vonatok mennek. Mert itt sokszor akadozik.) Mint megtudtam készülőben van egy Krisna-tudatot bemutató, multimédiás DVD, Egerben lelkesen készülnek a május elején tartandó Krisna majálisra. A Budapesti Templomban sikeresen túlélték a templom átadás megterhelését, illetve a napokban lesz a Krisna-völgyi, indiai zarándoklatról szóló beszámoló bemutatása a Somogy megyei egyházügyi bizottság gyűlésén. Emellett bátorítottam a Caitanya prabhut is a blogolás elkezdésére. Ő sokat utazik, prédikál, és sokféle érdekes emberrel találkozik. Szóval, ha szeretnétek ti is, hogy írjon, akkor fejezzétek ki szépen neki. (Írhattok nekem is, továbbítom.)
Búcsú buli
Ahogy figyelem magunkat, minden lehetőséget kihasználnak a bulizásra. Ma is buliztunk. Az egyik Krisna-völgyi bhakta a családjával Budapestre költözött. Ott folytatja tovább a szolgálatát (a kiadványainkat ő szokta készíteni). A Lál kiadó csapata (most éppen 3-an vagyunk) és még két tiszteletbeli Lálos vett részt a kis összejövetelünkön. De nagyon finom volt a prasadam (rántott sajt, pizza, palacsinta torta). És összességében nagyon jó hangulatban telt a délelőttünk. Szóval megadjuk a módját még az ilyen búcsúknak is. Milyen jó Krisnásnak lenni! 🙂