Már eleget panaszkodtam, hogy sok a gyűlés. És naivan azt hittem, hogy ezeknek már vége. Persze nem. De hát vessek magamra.
Rengeteg mindenről gyűltünk. Talán már fel se tudnám sorolni őket. De a lényege, hogy eddig nagyon komoly agymunka volt. Amihez alapjában véve már hozzászoktam, meg ahhoz is, hogy sok dologgal foglalkozunk egyszerre. De, ahogy már korábban is írtam, kicsit besokalltam. Intellektuálisan minimálissá vált az intellektusom.
A szolgálatomban is történt egy kis változás. Krisna-völgyet az elnöke irányítja. Ezután van 4 igazgató, akik lefedik Krisna-völgy összes tevékenységét. Sok területtel foglalkoztam már, de most hozzám került a templom vezetése. (Persze az eddigi szolgálataimon kívül.) Ez az imádatot jelenti, illetve a templom fenntartását. Konkrétan ez extra 35 embert jelent, illetve egy extra 54 milliós pénzügyi felelősséget. Hogy minden szép legyen és, hogy ne unatkozzak a 2007 év végére az igazgatóság -12 milliós hiányt termel(ne), amit persze valahogy meg kellene oldani. (Ez úgy értendő, hogy durva spórolás zajlik.) Hozzászoktam már a nagy számokhoz, de azért ez egy kicsit engem is megrogyaszt.
Emellett ezen a területen sok mataji végez szolgálatot, akik közül sokan idén szeretnének elmenni szülni. Emiatt a „munkaerő” területén is komoly nehézségekre lehet számítani.
Egy kicsit konkrétabbá akartam tenni a mostani dolgokat. Remélem elég szemléletesre sikerült. És ez csak egy igazgatóság.
Ui: Ha sok pénzetek van, akkor adakozhattok. A Krisna-völgyi honlapon megtaláljátok az adományozási lehetőségeket.
Szavazás
Bhakta blogok
Ha enni szeretnél
Linkek
Szomszédok
Archives
- July 2010 (1)
- March 2010 (4)
- February 2010 (10)
- January 2010 (24)
- October 2009 (2)
- September 2009 (2)
- August 2009 (1)
- July 2009 (6)
- June 2009 (2)
- May 2009 (17)
- April 2009 (17)
- March 2009 (15)
- February 2009 (11)
- January 2009 (13)
- December 2008 (4)
- September 2008 (3)
- August 2008 (2)
- June 2008 (2)
- May 2008 (9)
- February 2008 (1)
- December 2007 (1)
- November 2007 (7)
- September 2007 (2)
- August 2007 (4)
- July 2007 (7)
- June 2007 (3)
- May 2007 (4)
- April 2007 (2)
- March 2007 (7)
- February 2007 (9)
- January 2007 (8)
- December 2006 (10)
- November 2006 (7)
- October 2006 (6)
- September 2006 (19)
- August 2006 (23)
- July 2006 (27)
- June 2006 (24)
- May 2006 (25)
- April 2006 (23)
- March 2006 (34)
- February 2006 (10)
- January 2006 (25)
- December 2005 (36)
- November 2005 (40)
- October 2005 (46)
- September 2005 (26)
- August 2005 (38)
- July 2005 (37)
- June 2005 (44)
- May 2005 (28)
- April 2005 (29)
- March 2005 (26)
- February 2005 (23)
- January 2005 (31)
- December 2004 (27)
- November 2004 (33)
- October 2004 (40)
- September 2004 (21)

Ez érdekes. Nehéz munka lehet… de bizti menni fog külömben nem bízták volna rád
Szóval hajrá! “Nagy hatalommal nagy felelősség párosul”
De ha jó kezekben van minden rendben!
Gauranga!
Gouranga!
Minden tiszteletem a Tiéd, már így is sok szolgálatod volt, de most mégegyszer annyi lesz. Nem lesz túl sok? Hogy érzed? Vagy le fogsz osztani feladatokat?
Radhe!Radhe!
En biztos vagyok benne hogy menni fog a dolog neked, mert ahogyan en ismerlek van hozza eröd es mindezeken tul egy Uriember vagy. Sok sikert a feladathoz es igyekszünk tamogatni, meg meglatjuk hogy hogyan sikerul. Mi is csak Krisnan függünk.
Sz: Aranylotusz
A szolgálatokat nagyon szépen koordinálják, végzik azok a bhakták, akik eddig is csinálták. A tesztesebb, ahogy írtam, a fund raisiing lesz. De nem esek kétségbe. Aztán meglátjuk, hogy Krisna mit tervez.
Amúgy nem érzem soknak és lelkes vagyok erre a kihívásra.
Kitartást és jó szolgálatot kívánok! A problémákat pedig Krisna úgy is segít megoldani!
Engedjétek meg, hogy némi reklámmal éljek, de beindult egy új blog is, nézzétek meg és olvassátok, egy tündér mataji írását!
Címe: harekrisna.blogter.hu
Ne haragudj Manorama a reklámért, de Ágics írása szerintem mást is nagyon fog érdekelni!
Remélem olvasod Isztör
Nanáááá!!!! Már be is linkoltam a blogomba