Tűz van



Tegnap beszéltem Gaura Sakti prabhuval és mesélte, hogy Caitanya Candra prabhu és Kathamrta mataji háza leégett. A nagy viharban egy villámcsapás okozta. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Viszont a ház nagyon komolyan megsérült. Két képet itt láthattok róla.

Gyakorlatilag csak a murtijaikat és Radhe-Syama Janmastamira varrandó ruháját tudták kimenteni.

Caitanya Candra prabhu Radhe-Syama és Srila Sivarama Maharaja régi szolgája. Radhe-Syama és Govardhana Lal imádatában már kezdetek óta részt vesz. A prédikálás egyik hazai úttörője és a mai napig is aktív részese. Kathamrta mataji pedig Radhe-Syama másik kedves szolgája. Az utóbbi időben a murtik ruháinak beszerzésében és elkészítésében vesz részt. Mindketten nagyon sok szolgálatot ajánlanak.
Ez a blogbejegyzés egyben egy felhívás is szeretne lenni. Ha valamilyen módon segíteni tudnál Caitanya Candra prabhuéknak ebben a nehéz helyzetben, kérlek, tedd meg. Ez lehet adomány a ház felújítására, esetleg, ha valamilyen munkában tudnál segíteni, akkor kérlek, jelezd a Lila-suka prabhunak, akit ennek a feladatnak a koordinálával megbíztunk.
Az email címe: [email protected]
telefonszáma: (30) 530-6369
Előre is köszönjük a segítséged.

Leave a Reply