Only hindus

Elmentünk a főbb templomokba. Érdekes, hogy itt nagyon konzervatívak a vezetők.
Nem hiszem, hogy igazi magyarázatuk lenne rá, de a szokás alapján sok templomba
csak hindukat engednek be. Ez tök baromság, hiszen a hindut az alapján
definiálják, hogy ki született Indiában, és, hogy nem más vallású-e. A kapukban
őrök vannak, és ha látványosan nem illesz be a katgóriájukba, akkor nem
engednek be. Én, pl. mint egy 13 éve gyakorló Krisna-hívő, egy pap nem mehetek
be, mert nem Indiában születtem. No comment.
Viszont tegnap 2 olyan helyre is bemehettünk, ahova eddig csak hinduk mehettek
be. Az egyik egy Nrsimha (Krisna oroszlán formában 🙂 ) templom, a másik pedig
a Gambhira, az Úr Caitanya (Krisna azon formája, amely 500 éve jelent meg itt
újra a Földön) lakhelye. A Gambhirába mostanában vezették be az “Only hindus”
politikát, de a Nrsimha templomba eddig soha nem lehetett belépni
külföldieknek. Valami nagy kegy folytán most sikerült. Ennek nagyon örültünk…
🙂

Megérkezett a finomfizikai testem is… :)

Már 9. napja vagyunk Puriban. A repülő elhozta a durva testem, de a
finomfizikai testem, az elmém az lassabban utazott. Az csak tegnap, szombaton
érkezett meg. Eddig belülről még mindig az otthoni dolgokon gyötrődtem, bár
próbáltam kikapcsolni, pihenni, de még mindig nem teljesen tudtam felengedni.
Végül szombaton az elmém is megérkezett. Ezen a napon már nem csak Puri
városában voltunk, egy hotelben, hanem Jaganatha Puriban, az egyik szent
helyünkön.

szállás

Most nem akarom dramatizálni a helyzetet, és már az arcom is ég egy kicsit, de
tegnap ismét átköltöztem egy másik szobába… 🙂 Lehet, hogy az egy szállodában
a szobák közti átköltözések számával bekerülhetnék a Guiness féle rekordok
könyvébe.
Nem akarok magyarázkodni, de meg volt az okom. Valamilyen szellőztető
rendszerük beremegtette a szobák falát. Amire azt gondoltam, hogy a generátor,
arról kiderült, hogy nem az. Ok. Karma az karma, de remélem, hogy többször
költözködnöm már nem kell. Szóval végül megtaláltam az igazi szobát, ahol végre
nyugodtan tudok pihenni… :O>