Délután megérkezett a lelki tanítómesterem, Sivarama Maharaja a farmra. Mindig sokat utazik, hiszen nagyon sok felelősséget vállal magára. Most azért jött ide, hogy ő is fogadja a farmra visszaérkező bhaktákat. Este zenéltünk és énekeltünk. Ezután a gyerekeknek ajándékot adott. Mindegyikük nagyon örült neki.
Ma reggel két baba szertartás is volt. Az egyik az újszülöttek szertartása, amikor bemutatják őket Krisnának, az Ő oltárán. Mindent Krisna örömére teszünk és szeretnénk, ha a gyermekeink is bhakták lennének, szeretnénk, ha egészségesek lennének, és az életük a legjobb lenne. Ezen a szertartáson bemutatják a babát és áldást kérnek rá.
Itt van róla egy fotó.
A másik szertartás pedig az volt, amikor a baba először kap gabonát. Ez is a bhakták körében zajlik. Ezután esznek a gyerekek gabonát tartalmazó ételeket. A védikus „rítusoknak” meg van a maga jelentősége. Az életet végigkísérik – a bölcsőtől a sírig. Mindig az ember lelki fejlődését kívánja segíteni.
A héten a bhakták többet pihennek. Nagyon kifáradtak az elmúlt hónapban. Nyáron a turizmusba teszünk nagy energiát, télen pedig a könyvek terjesztésére. Ez minden Krisna-hívő életében jelen van. Mindenki küzd a világban, sokat dolgozik, szeretne elérni valamit. Mi is.