Délután elmentem kehidakustányi fürdőbe. Kb 1 órás távolságra van a farmtól, de hallottam, hogy nagyon kultúrált hely. Ez igaznak is bizonyult. Több szauna, élménymedence, sőt még egy csúszda is van benne. Világéletemben féltem ezektől. Nem vagyok egy vadvizi sportos alkat. A másik bhakta, akivel mentem, azonnal ki akarta próbálni, amikor bementünk. Fel akart menni rá, de épp akkor az egyik ember, aki lecsúszott és beleesett a vízbe, nem jött fel hirtelen. A kb 50 kg-ós úszómesternő azonnal ugrott és hősiesen kiemelte a 100 kg-os embert. Az szerencsére magához tért. Ezután a bhakta felment és lecsúszott. Kérdeztem, hogy milyen. Mondta, hogy tök jó. Ezután még kétszer felrohant, hogy milyen szuper. Bátortalanul néztem, majd gondoltam, hogy “egyszer élünk”, most én is kipróbálom. Felsétáltam, s amikor odaértem, akkor már kezdett eltünni a kiemelkedő bátorságom. De jött mögöttem egy 55-60 év körüli bácsika. Kérdeztem, hogy volt már? Mondta, hogy persze, többször is. Ezután jöttem én. Jeleztem a bhaktának, hogy milyen lakomát készíttesen a nevembe, ha valami baj történne velem. Befeküdtem, mint a bob pályákon szokás és elindultam. Az eleje fedetlen – ezt még elég jól viseltem. De itt azért elkezdtem imádozno. Ezután egy sötét csővé alakul át, és innen már nincs visszaút. Benne össze-vissza kanyarog az ember, s amikor már feladni készül, akkor elkezd villogni néhány misztikus lámpácska. Amikor hirtelen megnyugszik az ember, akkor meg ismét a sötétség és a kanyargások. Ezután pedig jön a születés, azaz ki az anyaméhből, belcsapódva a 1,4-es medencébe. Végül annyire megtetszett, hogy 5-ször megcsináltam, amíg ott voltunk. És életben is maradtam…
Vagy mégse? Lehet, hogy ezt már csak szellemként írom…