Egy régebbi indiai ismerősöm egy másik – szintén indiai – barátjával dolgozott, de most egy új üzletti vállalkozásba kezdett. Már többször hívott, hogy szeretne Sivarama Maharájával találkozni, hogy az áldását kérje, hogy sikeres legyen az üzlete és, hogy tudjon adományozni. Mivel Maharaja ezidáig a könyvének írásával volt elfoglalva, ezért csak a mai napra sikerült a találkozót összehozni. A családjával ellátogattak Krisna-völgybe. Mivel engem már régóta ismertek, amikor megláttuk egymást, akkor egyből odajöttek hozzám. Az indiai kultúrában a szenteknek, papoknak megérintik a lábukat, tiszteletüket fejezve ki ezzel. Ez így kívülről érdekes, de amikor te állsz a másik oldalon, azaz te vagy a pap, akkor furcsa érzés. Azért is, mert a bhakták között ez nem szokás, a tiszteletünket más módszeren szoktuk kifejezni és nem szoktunk elfogadni imádatot. Amikor az indiaiakkal elkezdtem foglalkozni, akkor ez a kifejezési mód többször előfordult és kérdeztem a lelki tanítómesteremet, hogy most mi csináljak, kellemetlen. Mondta, hogy ez a kultúra, nem tudok mit csinálni, csak fogadjam el. Hát ez van. Szóval jöttek, beszélgettek Maharájával és kérték az áldását. Maharaja prédikált nekik egy kicsit, majd ezután együtt ebédeltünk a bhaktákkal. Mivel vasárnap van, ezért nagyon finom, sokfogásos lakoma volt az ebéd. Degeszre ettem magam és egy kicsit el is pilledtem utána… 🙂 Megnéztük a tehenészetet, majd mentek haza. Ígértem, hogy elmegyek hozzájuk, amikor Pesten járok. Mivel nagyon ritkán jutok fel, ezért nem tudom, hogy hány napot kellene ott töltenem, hogy mindenkit meglátogassak, akiknek ígértem… 🙂