Gyerekként sokszor elterveztem, hogy milyen lenne, ha öreg volnék:
Ha én öreg volnék,
biztosan lenne néhány gyerekem
s talán unokából is egy jó pár.
Ha én öreg volnék,
A családom szeretne engem
Mert fontos vagyok nekik
S nem azért, mert segítek az otthoni teendőkben.
Nem. Az, hogy velük vagyok,
s értékes nekik az élettapasztalatom
És hálásak, hogy felneveltem őket.
Ezeket az éveimet már sokszor elterveztem. Sajnos a valóság más lett:
Most, hogy öreg vagyok,
Átéltem már egyet, s mást
De nem gondoltam volna, hogy ide jutok.
A családom, úgy, ahogy terveztem:
3 gyerek és 7 unoka.
Örültem is nekik jócskán.
Most, hogy öreg vagyok,
sajnos nem vagyok fontos nekik.
Pedig mindenben segítettem!
Amíg tudtam, sok-sok pénzt adtam, hogy komfortos lakásuk legyen.
Később vigyáztam az unokákra. S nyugdíjam is oda adtam nekik.
De most, hogy még öregebb lettem,
megváltozott a hangulat.
Most azt mondják, hogy házsártos ember vagyok.
És, hogy a nyugdíjam nem elég arra, hogy
gyógyszereim, s orvosom költségét fedezze.
De hát erről nem tehetek.
Amikor kicsik voltak és az ölembe ürítettek
Mennyi pénzt költöttem rájuk?!
S mostmár csak egy teher vagyok?
Ide jutottam.
Inkább a kegyes halált választom.
Hisz ki akar úgy élni, hogy
Igazából már mindenki utálja
Non-stop azt éreztetik velem, hogy komoly teher vagyok.
Legszívesebben már szociális otthonba raknának,
de az mégis ciki lenne
De milyen jó, hogy feltalálták a kegyes halált.
És ezt már önként választhatom,
és így, öreg emberként inkább ezt választom.
Ki szeret úgy élni, hogy már csak koloncnak érzi magát.
Annál már a halál is jobb.