Month: September 2005

Délelőtt chateltem Bobekkel a Gyalogló Chatről. Szóba került, hogy miért nem írok mostanában. Gondoltam néhány szót ejtek erről itt is.
Sokat utaztam és nem voltam internet közelében. De nem ez a fő probléma. Nincs kedvem írni. De ez érződött a bejegyzéseimen is. Nem tudom, hogy mások is így ünneplik-e az egyéves születésnapjukat, de nálam most ez jött elő. Tudom, egy blog történetében előfordulnak ezek, de nem tudom, hogy mi jön ki belőle. Nem, nem fogom bezárni a blogot, legalábbis nem szeretném. De most nehéz időszakomat élem. Úgy érzem, hogy töltődnöm kell, hogy legyen mit kiadnom magamból. És ezt elsősorban lelkileg értem. Folytathatom a Krisna-völgyi képeslap-szerű bemutatással, vagy azzal, hogy mikor hova utazok, ami mindig is része volt a naplómnak, de nem akarom, hogy csak ez legyen benne. Nem ezért kezdtem el a naplót írni, és nem ezért jöttök ide ti sem. Hát ennyi.
“És akkor most mi lesz?” Nem tudom. Türelem.

A hétvégén, szombaton, ismét chatelni fogok a gyalogló chaten. A Tanakodó a Zöld Nyúlhoz szobában. Este 9-kor kezdődik. Ha van kedved, gyere.

Itt töltöttem a napot Budapesten. Gaura Sakti prabhu most jön haza Törökországból, ahol egy hetet töltött néhány bhaktával – prédikálni volt ott. Most indulok ki a reptérre. Onnan megyünk haza.
Azt tervezem, hogy egy podcastinget csinálok a Spanyol élményeimből. Ezért nem írtam még mi történt kint… 🙂

Hazaérkeztem… 🙂
Hamarosan többet.
Addig is köszönöm a szülinapi lelkesítést 🙂

Csak fel szeretném hívni a figyelmet, hogy holnapután, azaz csütörtökön lesz 1 ÉVES a blogom. Nem gondoltam volna, hogy megéri ezt a kort… 🙂

Tegnap egy budapesti gyűlésen voltam. Későn értünk haza. Holnap Budapestre megyek. Másnap pedig egy nemzetközi gyűlésre, Spanyolországba. Tudom, ez sokaknak nagyon jól hangzik, de már hétfő hajnalban jövünk is haza, úgyhogy praktikusan csak jövünk-megyünk. A mai nap egy Apple Mac notebookot installáltam. Egy egész más világ. most ez az időszak köszöntött be az életünkbe. De végül ezeknek a megbeszéléseknek eredménye is van, és nem csak a vakvilágba beszélünk bele. És egy vallás szervezéséhez komoly erőfeszítést kell tenni, hogy annak az intézményi rendszere működjön.

Most indulunk haza. Ezeket a bejegyzéseket majd csak otthon fogom felrakni. Azért tudtam most írni, mert utolsó reggelre, a légkalapács megkegyelmezett nekünk! Csönd van, nyugalom, mint Krisna-völgyben mindig szokott… 🙂

Ahogy említettem, minden nap 32 kört japáztam. Ez nagyon jó volt, mert az utóbbi, fesztiválos idők nagyon intenzívek voltak. A kellemes környezet segítette, hogy ne vonja el a figyelmem a külvilág eseményei, és jobban tudjak figyelni a mantrázásra.
A Srimad Bhagavatam verseit olvastam A 7-8-9 Ének versein mentem végig. Nagyon jó volt így egyben elolvasni őket. Sokkal jobban összeállt a kép, hogy miről szólnak ezek a könyvek. (Ez több ezer verset jelentett a néhány nap alatt.)
Az itt lakó bhaktákkal is sokat beszélgettünk. Mi meséltünk, hogy mi zajlik nálunk, ők meg, hogy mi náluk.

Ami nagyon zavart az a kosz. A tengerpart tele volt eldobált csikkekkel, törött üvegekkel, stb., hogy csak a említhetőeket írjam le. Ezt nem csak a turisták „gyártják”, hanem a helyi vásott kölkök is. De gondolkoztam, hogy végül is az ő bajuk. Ha ezért nem jön ide a vendég, akkor az ő bevételük csökken.
Az utolsó előtti nap elég komoly szél kerekedett, s ezért a hullámok is megjelentek az amúgy elég csendes vízfelületen. Ezek letakarították a part egy részét. A csikkeket és társait. Gondoltam, ezért nem volt ez takarítva. Tudják, hogy a tenger elvégzi a piszkos munkát.