2000 októberében Indiában jártam. Már akkor is gondolkoztam, hogy naplót fogok írni – magamnak. Satsvarupa Maharaja írt ilyeneket. Csak akkor még nem ismertem a blogírást, és nem is gondoltam, hogy valaha én is ilyet fogok csinálni. A Divaliról, a Fények ünnepről írtam. Tegnap a farmon is ünnepeltük. A halottak napja is ekkor volt. Mécsesek égtek a temetőkben, és a Krisna-völgyi házak ablakában is. Szóval ezt írtam akkor.
2000. Kartika alatt Indiában, Vrindavanában voltam zarándokúton. Az egyik este, amikor átsétáltam a Krisna-Balarama Mandirba elment az áram. (Ez itt nem egy szokatlan dolog.) A különlegesség, ami a templomhoz vezető utamon fogadott az volt, hogy mindenütt mécsesek égtek. A házak tetején (melyek itt lapos tetősek) sorban gyertyák és mécsesek sorakoztak. A Diwali, Dipabali fesztiválra készültek az emberek. Dipa lámpást, gyertyát, bali pedig sokat jelent. Dipabalinak azt nevezik, amikor sok lámpást gyújtanak.
Ezt az ünnepséget eredetileg Ayodya lakói tartották, amikor az Úr Ramacandra 14 éves száműzetéséből tért haza. Utat szerettek volna mutatni Neki, hogy ha éjszaka jön hazataláljon. Azóta minden évben lázasan készülődnek az indiaiak, hogy megemlékezhessenek erről az eseményről. Nagyon különleges élmény az, hogy itt a legnagyobb ünnepek Krisnához, Rámához kapcsolódnak.
Ilyenkor az ember bárhova megy, mindenki „Boldog Diwalit!” köszöntéssel fogadja. Talán olyan ez, mint az európaiaknak a karácsony.
(A tradíció jelen van, bár egyre inkább már csak az ünnep jelleg található meg. Az, hogy mi az oka az ünneplésnek, már háttérbe szorul.)
Azt még hozzá kell tennem – most így 5 évvel később -, hogy aznap este volt az életem egyik legborzasztóbb éjszakája is. Mivel a Divali ünnepen a fénynek jelentős szerepe van, ezért nagyon sok tűzijátékot tartanak, és rengeteg petárdát használnak. De a petárdák minősége nagyon gagyi. Ahol akkor laktam, este a petárdák durranását hallottuk. Egy emeletes házban laktunk, ami inkább egy bérházhoz hasonlítható, mert volt egy belső tere, amire mindegyik szoba ajtaja nyílott – nekünk az ablakunk is. A tetőtérből dobálták le a petárdákat és a szobánk előtt csattantak el. Próbáltam aludni, de nem sikerült. Hiába a füldugó és a fejre rakott párna. Annyira ki voltam bukva. Átkoztam az egész világot, hogy lehetnek ekkora barmok. Nagy nehezen valamikor abbahagyták. Végül sikerült elaludnunk is. Reggel, amikor sétáltam fel a lépcsőn a ruháimat teregetni, észrevettem egy felhívást, amiben az szerepelt, hogy Divalikor (előző este) összegyűlnek a gurukulik, a Krisnás iskola tanulói. És előre is elnézést kérnek a hangoskodásért. Hogy bennünket se zavarjon, jöjjünk mi is, csatlakozzunk az ünnepléshez. Hm…
Boldog Divalit!