Korábban már említettem a vendégház managerét. Általában a hivatalos ügyeken kívül nem nagyon áll szóba a vendégekkel. És, ha az ember akar valamit tőle, akkor kifejezetten alázatosnak kell lenni vele, mert, ha nem, akkor nem kapod meg, amit szeretnél. Érkezésünkkor beszélgetni kezdett velünk. Úgyhogy ezt akár megtiszteltetésnek is vehetjük. Kérdeztük, hogy mi történt a szomszédban lévő hotellel. (Itt akartuk a csapat felét elszállásolni.) Azt mondta, hogy a kormány bezáratta. Ennek egyik oka pénzügyi volt, nem tudta a kölcsönöket visszafizetni. A másik, hogy nem azt építette, amit ígértek – egy uszoda is szerepelt a tervek között, de ez csak egy hotel lett belőle. De, ami a legnagyobb probléma volt az az, hogy a tulajdonos a földet megvesztegetés útján szerezte, azaz hivatalnokokat fizetett le. (Tudni kell, hogy Indiában a földek nagyon drágák, sok helyen a nyugati árakhoz hasonlíthatók.) És ez kiderült, így a földet visszavette az állam. Nem is ez volt a lényeg, hanem a konklúzió, amit leszűrt belőle. (Azt hozzá kell még tennem, hogy ott még sok államban kommunizmus van – itt is.) És akkor két nagyon érdekes konklúziót fogalmazott meg. Az egyik, hogy a kommunizmusban az embernek nincs motivációja, hogy többet dolgozzon, így az emberek ellustulnak. A másik pedig az volt, hogy mégis van motiváció, pénzszerzési lehetőség. Az pedig az, ha az ember hatalmi helyzetbe kerül (nem feltétlen jelent nagy hatalmat, de mondjuk, ha már föld felett tudsz diszponálni, akkor már vannak, akiknek fontos vagy), akkor tudsz fizetés kiegészítéshez jutni. Szóval a másik probléma a korrupció.
Erre mondtuk mi is, hogy nálunk Krisna-völgyben is „kommunizmus” van, azaz senkinek nincs semmije, illetve minden Krisna tulajdona és mindenki megkapja a szükségleteit. De a mienk lelki kommunizmus. És pont emiatt lesz működő, mert itt Krisna, illetve ezáltal a lelki értékek vannak a középpontban. Nem egyéni érdekeket, hanem Krisnát szolgálja mindenki. Itt mindenki célja azonos, és nem egy mások által kialakított célt követnek. És ez a szolgálat önkéntes, szóval nem erőltették rá az emberre, hanem ő jött és kifejezte vágyát, hogy szeretne ebben a misszióban részt venni. Emellett a motiváció kérdése is meg van oldva, hiszen Krisna kielégítéséért dolgozik mindenki és Krisna-hívőként ez a fő motivációja minden bhaktának.
Szóval jót beszélgettünk. De úgy látszik a jó beszélgetés még mindig nem elég, mert amikor indultunk a vasútállomásra ki sem jött a buszunkhoz és el sem búcsúzott tőlünk. De hát ez már csak ilyen. Hogy miért nem tudom, de nem is akarom megérteni, megmagyarázni. Nem okozott bennem pszichés összeomlást, de annyira azért feltűnt, hogy eszembe jutott még itthon is, miután hazajöttünk.