Tompa dübörgés

Itt aludtam Fehérváron. A könyvosztókhoz jöttem be tegnap, az egri utamról hazafelé. Hajnalban kijöttem sétálni az emeletes házak mögötti halastavakhoz. Már hetek óta rengeteget utazom és sokat ülök kocsiban. Mozgásra volt szükségem.
A halászok ki tudja mióta ülnek itt, várva a fogást. Megjelentek a kutyáikat sétáltatók is. Értetlenül nézem őket, amint szívják a cigijüket a reggeli, frissítő sétájuk alatt. Sok iskolás indul útnak, arcuk kicsit gyűrődve a kialvatlanságtól. A fáradt, talán megfáradt felnőttek, akik a kései filmet nézték, és nem aludtak eleget.
Lépésről lépésre a Hare Krisna mantra szótagjait ismétlem.
Itt folyik egy patak. Leültem a partjára. A víz gyors ütemben folyik, csobogó hangja betölti a teret. Ám a háttérben egy tompa dübörgés erősebb hangot ad.
A városi élet beindult. A város zaja, az autók zaja. Egy-két ezelőtt, amikor visszamentem Krisna-völgybe, leültem a ház előtt és csak figyeltem, hogy milyen csöndes minden, milyen nyugalom van. Manapság ez ritka kincs. Ritka, hogy nem a dudálást hallod, és nem a várakozástól frusztrált arcokat nézed a dugóban. Most épp egy tehervonat megy el mellettem. A patak mellett is sínek vannak. Észre se vettem. Egy kicsit megijedtem. Persze, éppen a repülőnek is most kell a fejem felett elrepülnie, provokálván, hogy róla is írjak. És ez a zöldövezet.
Lépdelek tovább, tempósan. Indulok vissza a bhaktákhoz. Azután pedig indulok haza, Krisna-völgybe. Ott nincs ez a tompa zúgás, ez a tompa dübörgés.

Leave a Reply