Vízi csata

Tegnap reggel nagyon nagy kirtant tartottunk. Lelkesen énekeltek és táncoltak a bhakták. Biztos a tegnapi fesztivál hatása. Annyira lelkesek voltak, hogy végül belementünk a kis dísztóba is, a Radha-kundba. Általában csak fesztiválokkor van benne víz, de most elkezdték feltölteni. Tocsogtunk a vízben, körbe-körbe járva. Végül elkezdtem a bhaktákat locsolni, majd gyorsan kirohantam és kívülről néztem, ahogy beindult egy kisebb vízi csata. Azután visszamentünk a templomba, és ott énekeltünk. A ruhákban felgyülemlett víz pedig a templomszoba padlóján landolt. Így kirtan közben is fel kellett mosni. Szóval nagyon jó volt!

Szekérfesztivál

Szép volt, jó volt.
Fél kilencre értem fel Budapestre a Keletibe. A nővéreméket (férj, feleség, gyerek) vettem fel az állomáson, akik minden évben el szoktak jönni a fesztiválra. A kezdésig még volt időnk, így elmentünk az állatkertbe, ahol láttam a fókák és jegesmedvék etetését, illetve két nagyon csúnya kobrával is találkoztam, akikkel máshol nem szeretnék.
Fél egyre, az indulásra értünk a helyszínre. Tavaly volt turbánom is, idén nem, mert nem hozták el. 🙁 Pedig nagyon jól áll! 🙂 Sőt, ősszel az egyik rendezvényen még én is beöltöztem tehénpásztorfiúnak. Majd jövőre! 🙂
A parádé nagyon színes volt és sokan voltak. Egy kicsit aggódtam a meleg miatt, de szerencsére néha esett egy kis eső és így szinte tökéletes volt a hőmérséklet.
Itt van néhány kép. Magukért beszélnek.

Akiket a szekereken húzunk

Felvonulás 1

Felvonulás 2

Felvonulás 3

Édességek dobálása

A legizgalmasabb viszont az volt, hogy rengeteg blog olvasóval találkoztam. (kb 20-szal) Nem is gondoltam, hogy ennyien eljöttök (és még mennyien szerettek volna). Mivel én nem ismerek mindenkit, ezért csak találgatni tudtam, hogy ki ismer engem. Bár sokszor előfordult, hogy fotóztak, ami már gyanús volt, s végül odajöttek hozzám, és bemutatkoztak. Szóval köszönöm, hogy eljöttetek, remélem, jól éreztétek magatokat. 🙂

Indulok

Most indulok a szekérfesztiválra. Ha valaki szeretne talákozni velem, akkor a mobilomon elérhet (jobb oldalon ki van írva). A felvonuláson nem tudom megmondani, hogy hol leszek, talán elöl. A Vörösmarty téren pedig a Lál kiadó könyves asztalánál. Ha nem vagyok ott, az ott lévő bhakták segíteni tudnak merre lehetek.
Akkor a mihamarabbi viszontlátásra. Ja, és mindenki keressen meg, aki kijön és ne az legyen, hogy biztos elfoglalt vagyok és nem jöttök. Mert erre már volt példa. 🙂

Párizs

Srila Sivarama Mahararaja tegnap érkezett vissza Franciaországból. Ebben az évben felvállalta, hogy rendszeresen ellátogat Párizsba és segíti az ottani prédikálást. Persze nem maradhatott el az utcai harinam sem. Az egyikről most kaptam néhány képet, s ezek közül megosztok veletek egyet, ami az Eiffel torony tövében készült. 🙂

Budapest

Tegnap Budapesten voltam egy gyűlésen. Felutazni és leutazni, vezetni és egész nap gyűlni, meglehetősen fárasztó. Régebben jobban bírtam. Lehet, hogy öregszem? 🙂

Ökofalvak találkozója Krisna-völgyben

Péntektől vasárnapig Krisna-völgy volt a házigazdája a XII. Nyári Élőfalu Találkozónak. A Magyarországon működő 6-8 ökofalu és tucatnyi kisgazdaság, vagy önfenntartással foglalkozó család ezúttal hozzánk látogatott el.
A nemes társasághoz szép számmal csatlakoztak érdeklődők is, akik ismerkedhettek a tehénvédelem, a biokertészet, a gyümölcsészet, a méhészet, a kézműves mesterségek és a közösségépítés terén tett lépéseinkkel.
A résztvevők többségét már régóta barátaink között tudhatjuk. Három évvel ezelőtt ugyancsak nálunk volt a Nyári Találkozó, akkor a focimeccsen 12:5-re sikerült helyben hagynunk a kihívó Élőfalu válogatottat, most úgy gondolták revansot vesznek. Mivel próbáltuk figyelembevenni vendéglátói szerepünket, Így most csak 7:2-es vereséget szenvedtek.
A találkozó hasznosan telt és mindenki megelégedésére egy pompás vegetáriánus lakomával zárult. A Téli találkozó helyszíne Agostyán, a Természetes Életmód Alapítvány oktatóközpontja lesz.

mini-szekérfesztivál

Említettem, hogy jövő héten lesz a szekérfesztivál. A Krisna-völgyi kis gyerekek – mivel nem bírnák az egész napos budapesti túrát – ezért megrendezik helyileg is ezt a rendezvényt. Készült egy kép, amikor a szülőkkel együtt ballagnak és húzzák a szekeret. 🙂