Szekérfesztivál

A Szekérfesztiválunk július 1-én, vasárnap lesz. Erre mindenki jöjjön, s talán még beszélgetni is tudunk. A pontos infók a sajtóanyagban vannak, amit most ide bemásoltam.
“A rendszerváltás után az egyik első “szabad” vallásos rendezvény volt, ma pedig már Budapest nyári kulturális programjainak színfoltja. Nem véletlen, hogy az évente megrendezett Szekérfesztivál mára több ezer aktív és még több érdeklődő résztvevőt vonz.
Követve az ősi indiai hagyományt, a Ratha-játrá felvonulást évről évre a világ számos országában megrendezik. A hazai fesztivál Budapest turisztikai honlapján a béke és a tolerancia szimbólumaként szerepel.
A Szekérfesztivál a hívőknek szóló vallásos ünnepből sokakat vonzó, India kultúráját bemutató, színpompás eseménnyé vált az évek során. Ennek megfelelően a program két részből áll: a hagyományos szekérfelvonulást rengeteg színpadi és egyéb látványosság teszi teljesebb élménnyé.
A Szekérkaraván 2007. július 1-án 11.00-kor a Felvonulási térről indul, majd a belvároson át 13.00 körül jut el a rendezvények központjához, a Vörösmarty térhez. A hatalmas méretű szekeret, amelyet minden évben Londonból hozatnak, a hívők maguk húzzák, s tánc és ének kíséri. A hagyomány szerint évente egyszer Dzsagannátha, vagyis az Univerzum Ura, Isten ilyenkor különleges áldást oszt az élőlényeknek, de szigorúan vett vallási tartalmon túl ma már a felvonulás világszerte hatalmas szabadtéri fesztivál és látványosság is.
A Vörösmarty téren felállított színpadon és a felállított sátrakban egész nap indiai zenei programok, előadások és tradicionális táncbemutatók láthatók. Délután az érdeklődők részt vehetnek egy hagyományos indiai szertartás szerint végrehajtott esküvőn, elmerülhetnek egy keleti bazár forgatagában, kipróbálhatják az arcfestést és megízlelhetik a legfinomabb vegetáriánus ételeket is.
A Ratha-játrá New York, Bombay, San Francisco, London, Szófia, Moszkva, Sydney, Los Angeles – és persze Budapest – utcáin évente képes megmozgatni fiatalt és időset, helybélit és külföldit, hívőt és mindenféle más ideológiájú embert. Talán éppen ezért kelti fel mindig a nyilvánosság és a média figyelmét.
A szervezők reményei szerint a budapesti programban az idén is mindenki fel fog fedezni valamit, amit lelki életében vagy mindennapjaiban hasznosnak, érdekesnek vagy éppen üdvözítőnek talál.”

9 thoughts on “Szekérfesztivál”

  1. Ez nagyon jól hangzik!!!!!!!! 🙂

  2. Ez több mint jól hangzik, erre el kell menni :-))))

    Haribol!!!!!

  3. Haribol 🙂
    … mi biztosan ott leszünk Saroltával 😉 engem majd a Food For Life sátorban is megtaláltok 16 órátor, akkor ugyanis ételosztás lesz! (ez itt a reklám helye 🙂 Majd írok erről a blogomon is, remélhetőleg még ma…
    Esküvő, az viszont sajnos nem lesz….
    sz.:Ági

  4. Nagyon Tuti, bizti nagyon gyönyörű lesz. Ha Jagganath is akarja ott leszek.:-)))

  5. Haribol!

    Köszönöm ezt az élményt, újra feltöltőttem :-))))

    GOURANGA!

  6. ott voltam, először, nagyon tetszett:)

    mikor lesznek képek? a krisna.hu-n sem láttam még. én csak mobilról tudtam 🙁

  7. Brühühü, nem figyeltem, nem mentem, pedig milyen remek fotó téma. És ha még egy kis csevej is befért volna …
    🙁

  8. Én is ott voltam, még a szekeret is húztam egy darabon.
    Csodálatos érzés volt…
    Érdekesek voltak az előadások/beszélgetések is és a kaja is nagyon ízlett.

Leave a Reply