Category: Aktuális

Este volt egy szabadtéri rendezvény a hotelben, ami az egész házat bezengte. A
hangoskodás eltartott egy darabig, de mire jó egy fülhallgató… 🙂
Nem fotóztam semmit. Volt olyan év, amikor mindig csak kattogtam, de most
semmit.
Ez volt az utolsó napunk Puriba. Most indulunk Vrndavanba, ami az egyik
legfontosabb szent helyünk. Krisna 5000 évvel ezelőtt itt jelent meg, s itt
végzett sok csodás tettet. Úgy is mondják, hogy ez a templomok városa, hiszen
itt több, mint 5000 templom van.
Menet közben benézünk Konarkba is, ami Puri után Orissza második turista
látványossága. Itt van a Napisten temploma. Nagyon szép hely. Talán majd itt
fotózok.

Beköszöntött Puriban a tél. Ezt két aspektusában is érzékeljük.
Az egyik, hogy amikor vacsoráztunk, akkor mondták, hogy azok a zöldségek,
amikből a mostani étel van, már téli zöldségek. Belegondoltam, hogy nálunk még
nyáron sincs ennyiféle dolog.
A másik, hogy egyre hidegebb van. Ezt mi is érezzük, hiszen reggelente, amikor
sétálok, akkor már fázok és fel kell vennem egy inget, a mai nap már egy
csadart is magam köré kellett terítenem. Igen, nagyon lecsökkent a hőmérséklet.
Esténként már 17 fokra lehűl a levegő. Borzasztó érzés… 🙁
Különösen, ha belegondolok, hogy amikor 1 hét múlva leszállok a repülőről,
akkor már mínusz fokok is várhatóak, akkor bizony nagyokat sóhajtok.
Ezek után a gondolatok után szomorúan veszem tudomásul, hogy hamarosan mennek
kell vissza Mo-ra.

Eddig a hozzászólásokhoz nem tudtam “hozzá szólni”, de szombattól elviekben már
igen. Akkor majd mindenre válaszolok…

Tegnap, amikor kint voltunk a tengernél, akkor nagyon sok India odajött
hozzánk, kérdezték, hogy honnan vagyunk, mit csinálunk, stb. Nem probléma nekik
odamenni hozzád és kérdezgetni téged. S ez lehet bármilyen téma. Itt nagyon
kíváncsiak és nyitottak az emberek. Nyugaton, főleg a városokban még a
szomszédodról sem tudod, hogy hívják.
Emellett persze komoly turisztikai attrakció voltunk, s többen készítettek
fotót, amelyen a családjukkal kellett pózolni. Főleg, amikor odajöttek hozzánk,
akkor már mások is odajöttek, hogy mit néznek. Egy idő után léceltünk, mert nem
a mi stílusunk ez a fajta hangulat. Nem bántuk, de köszönjük elég volt… 🙂

Elmentünk a főbb templomokba. Érdekes, hogy itt nagyon konzervatívak a vezetők.
Nem hiszem, hogy igazi magyarázatuk lenne rá, de a szokás alapján sok templomba
csak hindukat engednek be. Ez tök baromság, hiszen a hindut az alapján
definiálják, hogy ki született Indiában, és, hogy nem más vallású-e. A kapukban
őrök vannak, és ha látványosan nem illesz be a katgóriájukba, akkor nem
engednek be. Én, pl. mint egy 13 éve gyakorló Krisna-hívő, egy pap nem mehetek
be, mert nem Indiában születtem. No comment.
Viszont tegnap 2 olyan helyre is bemehettünk, ahova eddig csak hinduk mehettek
be. Az egyik egy Nrsimha (Krisna oroszlán formában 🙂 ) templom, a másik pedig
a Gambhira, az Úr Caitanya (Krisna azon formája, amely 500 éve jelent meg itt
újra a Földön) lakhelye. A Gambhirába mostanában vezették be az “Only hindus”
politikát, de a Nrsimha templomba eddig soha nem lehetett belépni
külföldieknek. Valami nagy kegy folytán most sikerült. Ennek nagyon örültünk…
🙂

Már 9. napja vagyunk Puriban. A repülő elhozta a durva testem, de a
finomfizikai testem, az elmém az lassabban utazott. Az csak tegnap, szombaton
érkezett meg. Eddig belülről még mindig az otthoni dolgokon gyötrődtem, bár
próbáltam kikapcsolni, pihenni, de még mindig nem teljesen tudtam felengedni.
Végül szombaton az elmém is megérkezett. Ezen a napon már nem csak Puri
városában voltunk, egy hotelben, hanem Jaganatha Puriban, az egyik szent
helyünkön.

Most nem akarom dramatizálni a helyzetet, és már az arcom is ég egy kicsit, de
tegnap ismét átköltöztem egy másik szobába… 🙂 Lehet, hogy az egy szállodában
a szobák közti átköltözések számával bekerülhetnék a Guiness féle rekordok
könyvébe.
Nem akarok magyarázkodni, de meg volt az okom. Valamilyen szellőztető
rendszerük beremegtette a szobák falát. Amire azt gondoltam, hogy a generátor,
arról kiderült, hogy nem az. Ok. Karma az karma, de remélem, hogy többször
költözködnöm már nem kell. Szóval végül megtaláltam az igazi szobát, ahol végre
nyugodtan tudok pihenni… :O>

Az óceán hullámzása nagyon erőteljes. Voltam itt már 96-ban és 98-ban is, de
akkor valahogy nyugodtabb volt minden. Ez nekem egy kicsit túl agresszív. Sokat
japáztam kint. Pont dagály volt és egyre kijebb csaptak a hullámok. De
nyugodtan ültem, s néztem, hogy mikor fog majd elérni.
Ugyanezen az éjszakán volt egy álmom, hogy lent vagyok az irodámban, ott az
óceán, árvíz van, s a hullámok a szobámat is elérik. Ott van egy csomó értékem,
nagyon sok könyv, minden adat, amivel dolgozok. Nagyon rémisztő volt, hogy
minden elveszik. Amikor felébredtem, elgondolkoztam azon, hogy mi történt. Ott
volt minden szolgálati értékem a szobámban, a több év vezetésének adatai, az
összes levelezésem, az évek alatt összegyűjtött archívumjaim, a hang, fotó és
videó archívum, minden kiadványunk nyersanyagjai, mindazok a dolgok, amik
nagyon fontosak számomra. Ha ezeket elveszítem, akkor nagyon összetörnék. De
aztán rájöttem, hogy előbb-utóbb úgy is el fogom veszíteni őket. Ok, lehet,
hogy még 30-50 év, de amikor elhagyom a testem mi az, amit magammal vihetek?
Ezeket nem. Lehet, hogy a szolgálatom végzésében segítettek, így a lelki
fejlődésemet segítették, de valójában csak eszközök, amiket valamikor el fogok
veszíteni. Ahogy az egyik lelki tanítómester, Puri Maharaja szokta mondani,
hogy semmivel jövünk az anyagi világba, és semmivel távozunk. Megszületünk
anyaszült meztelen, semmink nincs. Az évek alatt annyi minden összegyűjtünk,
lehet, hogy multi milliárdosok leszünk, de végül mi történik akkor, amikor
meghalunk, amikor elhagyjuk a testünket? Mit viszünk/vihetünk magunkkal? A
külsődleges, anyagi dolgokat nem. Bár nagyon szeretnénk, de erre nincs
lehetőségünk. Amit tovább lehet vinni, az a lelki fejlettségünk, illetve a jó
és a rossz tetteink visszahatása. De az előbbi örök, a másik átmeneti és mindig
változik.
A mai “rohanó” világban a belső, lelki értékek egyre jobban elvesznek, s szinte
nem is vagyunk tudatosak róluk. Annyi minden más leköti a figyelmünket.
De akkor miért csak néhány holmi papírdarabért, winchesterért és elektronikai
kütyüért aggódom? Mik azok a belső értékek, lelki ragaszkodások, amiket
kifejlesztettem? Miért nem inkább ezekért aggódom? Miért nem teszek komolyabb
erőfeszítést mindezek elérésére? Mindez nem, mint egy számonkérés fogalmazódott
meg bennem, hanem inkább, mint egy pozitív előrelépés lehetősége. Igen, ez az,
amin most dolgoznom kell, amit még jobban meg kell értenem, s még jobban meg
kell valósítanom, magamévá tennem!

A mostani hotel személyzete fantasztikus. Nagyon figyelmesek. Amikor
idejöttünk, kérdezték, hogy kérünk-e étkezést. Mondtuk, hogy nem, más helyen
eszünk. Végül ma megint rákérdeztek, hogy miért nem eszünk náluk. Mondta, hogy
a vendégház mendzsere külön felhívta ránk a figyelmet, s mondta, hogy az ő
házában meg lehet főzni, a húsos ételektől teljesen elkülőnítve (ő is
ugyanolyan vegetáriánus, mint mi). Végül azt mondtuk, hogy kipróbáljuk. Finom
volt. Kiderült, hogy nem csak, hogy nála főzték, hanem ő maga főzte. Pont nem
értjük a motivációt. Azt hiszem, hogy több ez, mint üzleti megfontoltság.
A helyi, orisszai ételek eléggé sajátságos ízvilággal bírnak. Már ettem
ilyeneket, de mi főleg a bengáli konyha receptjeit készítjük, ami másabb.
Amikor az itteni ételeket eszem, akkor az nekem is olyan élmény, mint, amikor
az ember először eszik indiai fogásokat. Jó, de furcsa.
 Beszélgettünk Gaura Sakti prabhuval és az volt a konklúziónk, hogy minden
területnek megvan a saját ízvilága, étkezési szokásai. Pl Bengálban, vagy itt,
ahol meleg van, nagyon sok rizst fogyasztanak, mert ez hűti a testet. Északon
pedig több egyéb gabonaféléből készült “kenyeret”, csapátit, mert az meg fűti a
testet. Ha ellátogatunk egy helyre, akkor jó ezeket a helyi ételeket
fogyasztani, mert nem véletlen, hogy ott azokat eszik. Biztosan egészségügyileg
is ott az a legmegfelelőbb. Még néhány napig ezeket eszem. Remélem, majd
megszokom… 🙂

Az új szállás sokkal kultúráltabb. Itt is megy a generátor, de legalább nem olyan hangos. Már nem akarom fokozni a szállással kapcsolatos kalandokat, de itt is a 4. szobában lakom… 🙂 Nem értem, hogy mi van, miért nem ellenőrzik a szobáikat. Mindegyikben olyan hibák voltal, amitől egy “nyugati” teljesen megreccsen.
De itt legalább – az előzőhöz képest – figyelmesek, és “mindent a vevőért” mottóval dolgoznak. Nehezen találjuk meg az igazi helyet, de ez egy egyszeri befektetés, s ha legközelebb jön ide az ember, akkor tudja, hogy hova menjen. A szálláskeresés mellett azért elég sok időt töltünk a lelki dolgokkal is. Otthon általában 16 kört szoktunk japázni, ami 2 óra meditációt jelent. Itt minden nap legalább 32 kört. Nagyon sokat olvasunk is. Naponta legalább 2-4 órát. Korábban megkaptam a lelki tanítómesteremtől (Srila Sivarama Maharaja) az egyik jegyzetét, amit a Bhagavad-gitához (egyik fő szentírásunk) írt. Kérdeztem tőle, hogy megvan-e neki számítógépen is. Mondta, hogy nincs. (Már nagyon régi jegyzet.) Gondoltam, hogy amíg itt vagyok, addig felviszem, mert nagyon komoly tanulmány. Nekem nagyon sokat segít abban, hogy jobban megértsem a Gita összefüggéseit.