13 bhaktával szombat délután Münchenbe indultunk, a YogaExpo-ra. A YogaExpo egy nemzetközi Yoga és Ayurvéda kiállítás. Várhatóan 6000-8000 látogató vesz részt rajta, 100 kiállító fog standot állítani.
Srila Sacinandana Maharaja programjában láttam, hogy részt vesz a YogaExpo rendezvényen. Mivel hamarosan a Guruttama prabhu fogja vezetni az Átma Center helyén lévő Govinda Életmód Klubot, ezért megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha kimennénk erre a rendezvényre és ötleteket gyűjtsünk. Sajnos az időpont már nagyon közel volt és a Bhakta-sanga is az expo egyik napján van ezért hagytam az egészet. Végül sikerült kitalálni a módját hogyan tudnánk ezen mégis részt venni. Úgy, hogy autóval kivezetünk a Bhakta-sanga után.
Gaura Sakti prabhu annyira belelkesedett az ötletre, hogy azt szerette volna, hogy egy egész csapat részt venne ezen a tanulmányi kiránduláson. Az egyház prédikálási stratégiájában fontos szerepet kap majd az életmód prédikálás. Ezért az, hogy megnézünk egy ilyen hozzánk közel fekvő, fejlett országban lévő rendezvényt, láthatjuk, hogy mire számíthatunk itt Magyarországon, illetve ötleteket meríthetünk, hogy mivel foglalkozzunk majd mi is.
Utólag derült ki, hogy ez a Müncheni Templom president, Doyal Gauranga prabhu által szervezett rendezvény. 🙂 Srila Sacinandana Maharaja pedig mind a két napon kint lesz majd és előadást tart. 🙂 🙂
Az alábbi bhakták vesznek részt a tanulmányúton: Nitai bhavana pr, Guruttama pr, Madhukantha pr, Banki Bihari pr, Hajdú Balázs pr, Kisora pr, Bhaktipada pr, Gaura Bhavana mataji, Ananya Gopi mataji, Hemangi mataji, Vikó mataji és én
Megfogalmaztuk, hogy mi az elvárás a részt vevő bhakták felé:
“1. Érezd át és szívd magadba az életmód “prédikálás” hangulatát. Kicsit másabb, mint az eddig megszokott, klasszikus módszereink, de tökéletesen tudja filozófiánk különféle aspektusait képviselni.
2. Gyűjts ötleteket, amiket szerinted itthon érdemes lenne megvalósítani, kipróbálni. Legyen ez valamilyen módszer, hirdetési ötlet, termék, stb
3. Használd ki a lehetőséget, hogy a hasonló gondolkodású, szolgálatú bhaktákkal a témáról az út során beszélgetsz, ötleteltek.”
Remélem, hasznosan töltjük ezt a következő néhány napot. Szombaton 4-kor indultunk és hétfőn estefelé érkezünk. Tervezem, hogy közben is írok majd.