Rohanás

Mindenki rohan. Pedig még csak hajnali 5 óra van. A bécsi pályaudvar életre kélt. Ha te is rohansz, észre se veszed az állomás másik arcát. De, ha várakozásra vagy ítélve a váróterem padján, egy teljesen más, új világ tárul fel előtted.
A cellatársaim. Egy kövér osztrák, farmernadrágban. Irodában dolgozhat. Bőszen tanulmányozza a heti színes újságját; a nyugdíjas néni hosszasan próbálja az utolsó csöppeket is kipréselni a dobozos kávéjából. Magyar. Az idős bácsi aki két kutyájával büszkén érkezik, akik lelkesen körbe ugrándoznak, szaglásznak mindenkit, majd elhessegetik a galambokat, hogy mégis éreztessék, hogy tudnak ők szigorúak is lenni. Majd összevizelnek mindent. Az idős roma néni, aki az unokájának vásárolt kínai, plüss állatkára ül – csak mert hideg a pad – szívja a Kossuthot, igen ő is Magyar. Betelítve a környéket az elviselhetetlenül büdös dohányszaggal. Ehhez még hozzájön a helyi látványpékség, amely ontja magából a természetes (sprayből jövő) friss pékáru illatát, pillanatnyi megállásra késztetve a tömeget. A repülőtérről érkező angol, aki megpróbál egy elkülönített váróba bejutni, de mivel zárva van, ezért végül ő is leül Isten állatkertjének eme kavalkádjába. S végül itt vagyok én, az észosztó Krisnás, aki fel-alá járkál (japázik, s közben szemlél), mert tudja, hogy 5 órát fog még ülni és ezért mozogni akar egy kicsit, s eközben persze mindenki (feltűnően vagy visszafogottan) megbámulja.
S mindezek az ideiglenes szomszédok egy picit a szívedhez nőnek. Néha ezek a közhelyszerű helyzetek stoptábla szerűen megálljt intenek.
De most rohanok, mert megy a vonatom…

Az idő

Ezt a bejegyzést még a bécsi pályaudvaron írtam. Csak most tudom beírni. Egy kicsit megállt körülöttem az idő. De gondolom ezt észrevettétek. Remélem, mostantól kicsit naprakészebb leszek.

Tilak

A tegnapi podcastingben említettem, hogy az egyik ökrünknek, Tilaknak valószínű, hogy szemrákja van és felvitték az egyik budapesti állatkórházba. Ma telefonáltak, és megerősítették a gyanút és emiatt holnap már műtik is. Ki kell operálni az egyik szemét.

Alaplapcsere

Este érkeztem haza. 1 nappal később, mint eredetileg terveztem. A gépem alaplapja tönkrement. Kicserélték, most szerelik össze. Ha minden jó lesz, akkor még ma felkerül a podcasting. 🙂

Húsvét

Ez egy vallásos ünnep. Volt. Most már szinte senki (tisztelet a kivételnek) nem így tekint rá, hanem egy olyan ünnepre, ahol jól be lehet rúgni, jól lehet szórakozni. De semmi sem maradt meg abból, ami Jézushoz köthetné. Mert karácsonykor legalább megajándékozzák az emberek egymást, azaz a másik kedvében akarnak járni (most nem bonyolódok bele abba, hogy ez se a nagy felebaráti emberszeretet miatt van, hanem azért, mert ügyesen elhitették vélünk, hogy ilyenkor vásárolni kell, azaz az egész csak üzlet, persze tisztelet a kivételnek). De húsvétkor semmi ilyen nincs. Csak önző módon a saját élvezetünk és elégedettségünk a cél. A locsolkodás is egy jó apropó, hogy elmenjünk másokhoz és jól leigyuk magunkat. Szóval boldog húsvétot. De nem az utóbbit. Hanem az igazi értelemben vett húsvétot.

Podcasting anyag

Fent voltam Budapesten és találkoztam a Vijaya Gouranga prabhuval. Elmentünk a Lukács fürdőbe és ott beszélgettünk is mindenféléről. Semmi különös, csak úgy általános dolgokról. Jó volt. Jól esett a fürdő is. Mutatta az új Replika DVD-t (ezt már nem a fürdőben), ami egy koncertfelvétel, illetve CD is. Beszéltünk az mp3 felvevőkről is és említette, hogy Puri Maharaja most vett egy Olympos diktafont. Megnéztem a katalógusukat, és végül én is vettem egy kisebbet. De nagyon jól szuperál, s lelkesedésemben fel is vettem 4!!!! podcasting adás nyersanyagát. Úgyhogy a következő hetekben rendszeresen hallhattok majd tőlem. 🙂 Az elsőt valószínű, hogy vasárnap fogom felrakni. (Akkor leszek majd otthon.) Most Székesfehérváron vagyok a sankirtanos, könyvosztó bhaktákkal. Az egyik lakótelepi lakásban laknak. Jó volt (illetve most is az) velük együtt lenni. Holnap megyek haza.