Manorama naplója

Az óceán hullámzása nagyon erőteljes. Voltam itt már 96-ban és 98-ban is, de
akkor valahogy nyugodtabb volt minden. Ez nekem egy kicsit túl agresszív. Sokat
japáztam kint. Pont dagály volt és egyre kijebb csaptak a hullámok. De
nyugodtan ültem, s néztem, hogy mikor fog majd elérni.
Ugyanezen az éjszakán volt egy álmom, hogy lent vagyok az irodámban, ott az
óceán, árvíz van, s a hullámok a szobámat is elérik. Ott van egy csomó értékem,
nagyon sok könyv, minden adat, amivel dolgozok. Nagyon rémisztő volt, hogy
minden elveszik. Amikor felébredtem, elgondolkoztam azon, hogy mi történt. Ott
volt minden szolgálati értékem a szobámban, a több év vezetésének adatai, az
összes levelezésem, az évek alatt összegyűjtött archívumjaim, a hang, fotó és
videó archívum, minden kiadványunk nyersanyagjai, mindazok a dolgok, amik
nagyon fontosak számomra. Ha ezeket elveszítem, akkor nagyon összetörnék. De
aztán rájöttem, hogy előbb-utóbb úgy is el fogom veszíteni őket. Ok, lehet,
hogy még 30-50 év, de amikor elhagyom a testem mi az, amit magammal vihetek?
Ezeket nem. Lehet, hogy a szolgálatom végzésében segítettek, így a lelki
fejlődésemet segítették, de valójában csak eszközök, amiket valamikor el fogok
veszíteni. Ahogy az egyik lelki tanítómester, Puri Maharaja szokta mondani,
hogy semmivel jövünk az anyagi világba, és semmivel távozunk. Megszületünk
anyaszült meztelen, semmink nincs. Az évek alatt annyi minden összegyűjtünk,
lehet, hogy multi milliárdosok leszünk, de végül mi történik akkor, amikor
meghalunk, amikor elhagyjuk a testünket? Mit viszünk/vihetünk magunkkal? A
külsődleges, anyagi dolgokat nem. Bár nagyon szeretnénk, de erre nincs
lehetőségünk. Amit tovább lehet vinni, az a lelki fejlettségünk, illetve a jó
és a rossz tetteink visszahatása. De az előbbi örök, a másik átmeneti és mindig
változik.
A mai “rohanó” világban a belső, lelki értékek egyre jobban elvesznek, s szinte
nem is vagyunk tudatosak róluk. Annyi minden más leköti a figyelmünket.
De akkor miért csak néhány holmi papírdarabért, winchesterért és elektronikai
kütyüért aggódom? Mik azok a belső értékek, lelki ragaszkodások, amiket
kifejlesztettem? Miért nem inkább ezekért aggódom? Miért nem teszek komolyabb
erőfeszítést mindezek elérésére? Mindez nem, mint egy számonkérés fogalmazódott
meg bennem, hanem inkább, mint egy pozitív előrelépés lehetősége. Igen, ez az,
amin most dolgoznom kell, amit még jobban meg kell értenem, s még jobban meg
kell valósítanom, magamévá tennem!

A mostani hotel személyzete fantasztikus. Nagyon figyelmesek. Amikor
idejöttünk, kérdezték, hogy kérünk-e étkezést. Mondtuk, hogy nem, más helyen
eszünk. Végül ma megint rákérdeztek, hogy miért nem eszünk náluk. Mondta, hogy
a vendégház mendzsere külön felhívta ránk a figyelmet, s mondta, hogy az ő
házában meg lehet főzni, a húsos ételektől teljesen elkülőnítve (ő is
ugyanolyan vegetáriánus, mint mi). Végül azt mondtuk, hogy kipróbáljuk. Finom
volt. Kiderült, hogy nem csak, hogy nála főzték, hanem ő maga főzte. Pont nem
értjük a motivációt. Azt hiszem, hogy több ez, mint üzleti megfontoltság.
A helyi, orisszai ételek eléggé sajátságos ízvilággal bírnak. Már ettem
ilyeneket, de mi főleg a bengáli konyha receptjeit készítjük, ami másabb.
Amikor az itteni ételeket eszem, akkor az nekem is olyan élmény, mint, amikor
az ember először eszik indiai fogásokat. Jó, de furcsa.
 Beszélgettünk Gaura Sakti prabhuval és az volt a konklúziónk, hogy minden
területnek megvan a saját ízvilága, étkezési szokásai. Pl Bengálban, vagy itt,
ahol meleg van, nagyon sok rizst fogyasztanak, mert ez hűti a testet. Északon
pedig több egyéb gabonaféléből készült “kenyeret”, csapátit, mert az meg fűti a
testet. Ha ellátogatunk egy helyre, akkor jó ezeket a helyi ételeket
fogyasztani, mert nem véletlen, hogy ott azokat eszik. Biztosan egészségügyileg
is ott az a legmegfelelőbb. Még néhány napig ezeket eszem. Remélem, majd
megszokom… 🙂

Az új szállás sokkal kultúráltabb. Itt is megy a generátor, de legalább nem olyan hangos. Már nem akarom fokozni a szállással kapcsolatos kalandokat, de itt is a 4. szobában lakom… 🙂 Nem értem, hogy mi van, miért nem ellenőrzik a szobáikat. Mindegyikben olyan hibák voltal, amitől egy “nyugati” teljesen megreccsen.
De itt legalább – az előzőhöz képest – figyelmesek, és “mindent a vevőért” mottóval dolgoznak. Nehezen találjuk meg az igazi helyet, de ez egy egyszeri befektetés, s ha legközelebb jön ide az ember, akkor tudja, hogy hova menjen. A szálláskeresés mellett azért elég sok időt töltünk a lelki dolgokkal is. Otthon általában 16 kört szoktunk japázni, ami 2 óra meditációt jelent. Itt minden nap legalább 32 kört. Nagyon sokat olvasunk is. Naponta legalább 2-4 órát. Korábban megkaptam a lelki tanítómesteremtől (Srila Sivarama Maharaja) az egyik jegyzetét, amit a Bhagavad-gitához (egyik fő szentírásunk) írt. Kérdeztem tőle, hogy megvan-e neki számítógépen is. Mondta, hogy nincs. (Már nagyon régi jegyzet.) Gondoltam, hogy amíg itt vagyok, addig felviszem, mert nagyon komoly tanulmány. Nekem nagyon sokat segít abban, hogy jobban megértsem a Gita összefüggéseit.

Itt vagyunk az új szállásunkon. Az indiában komoly problémát jelent az
áramellátás. Különösen olyan helyeken, ahol sokkal nagyobb az áram felvétel,
mint pl egy hotel. Ezt generátorokkal próbálják pótolni. Nem mindig sikeresen.
Emellett a generátorok elviselhetetlenül hangosak. Szóval az első nap nem
tudtunk aludni, mert olyan hangosan bömbölt a generátor, hogy éjféltől 2-ig
forfoglódtam, majd átnéztem a Gaura Sakti prabhuhoz, akinél nem égett a lámpa.
Gondoltam, jól bírja. Visszamentem, 2 perc múlva jött hozzám, hogy
elviselhetetlen a zaj. Ezután úgy döntöttünk, hogy felkelünk és kimegyünk
japázni, meditálni az óceánpartra. Kb 1-2 órát ott voltunk. Ezután én
visszajöttem, s mondtam az addigra előkerülő portásnak, hogy nagy a zaj. Ekkor
csinált valamit, s megszünt a zaj. Ezután elég jól ki tudtam pihenni magamat.
Viszont sajnos a légkondi (itt AC-nek hívják, az Air Conditioner szóból) szinte
sose működött. (Ez itt kint elengedhetetlen kelléke az életnek.) Ezt többször
jeleztük a hotel managernek, aki tojt ránk magasból. Mondtuk neki, hogy sajnos
így át fogunk menni egy másik hotelbe. Mondta, hogy intézkedik. Nem történt
semmi. Megint nem működött az AC. Reggel mentünk, hogy kicheck-keljünk. A
manager nem volt ott. De telefonon felhívták, mert mondtuk, hogy nem fogjuk
kifizetni az AC felárat. Erre, képzeljétek azt mondta, hogy az AC működött,
csak a feszültség nem volt jó, szóval fizessünk. Persze nem fizettük ki a
különbséget.

Nagyon jól esett, hogy itt sokkal melegebb van. A magyar 5 fokok után itt 30
fok van. Mivel nagy a pára tartalom, ezért személy szerint sokkal melegebbnek
élem meg.
Szállás nem tudtunk intézni Mo-ról, ezért elég lutri volt, hogy hol alszunk.
Találtunk egy helyet 2 napra. Gondoltuk, hogy innen majd keresünk valamit. Nem
egyszerű, mert egy helyi ünnep van és erre mindenki idejött, s csak hétfőtől
van szabad hely. Végignéztük a szállás lehetesőgéeket, s találtunk egyet, ahova
már holnaptól, vasárnaptól beköltözhetünk.
Este kimentünk az óceán partjára, igazából ez a bengáli öböl. A hullámok
kellemesen morajlottak, a rákok ezerrel rohangáltak a parton, a holdfény
bársonyosan csillogott a víz tükrén… Óh, mily romantikus képek. Magyar idő
szerint éjfélig fent voltunk, japáztunk, majd lefeküdtünk.

Mivel várnunk kellett, ezért benéztünk egy reptéri könyvesboltba. Találtam
néhány könyvet, ami hasznos lehet. Most szeretnénk kiadni egy könyvet a
masszázsról és erre találtam egy nagyon jó mintát. Meg is vettem.
A repülőút simán ment. Az érkezésünk után fogtunk egy taxit (ne a magyar árakra
gondoljatok. Egy 40-50 km-es út volt 3000 Ft) és elmentünk Puriba.

Megérkeztünk Moszkvába, ahol 6 órát kellett várni. Ami ilyenkor szokásos, az
ember kötelességtudóan végignézi a Duty-free shopok kínálatát. Ez egy
Krisnásnál igen leszűkül, mert ugye az alkohol és a cigaretta nem érdekel
bennünket. A technikai kütyük a Moszkva cityben persze nem jellemzőek. Az egyik
reggeli szertartásnál parfümöt is szoktunk ajánlani Krisnának, és ezért
megnéztünk néhányat. Nem tarott túl sokáig a nézelődés. Végül még egy-két
telefont el kellett intézni. Leültünk és pont egy monitor előtt találtunk csak
helyet, ahol ezerrel nyomták egy hogyan fogytak le híres sztárok, egy másikban,
hogy ki néz ki a legjobban és a legcsúnyábban közülük. Ebbe néha belenéztünk és
töltöttük az időt. Nagyon röhejesek voltak az orosz reklámok, ami kb 5
percenként bejött, és megszakította a műsort. Nagyon hirdették, hogy Moszkva
szeretné megrendezni a 2012-es Olimpiát. Végül eltelt az idő. A szokásosnál
kevesebbnek tűnt.

Kellemes meglepetés volt, hogy a Moszkva-Delhi út nagyon gyorsan telt,
kényelmes volt (persze, mert mondtam, hogy elől adjanak helyet, hogy elférjek).
Időben megérkeztünk. Itt egy delhi-i ismerősünknél töltöttük az éjszaka
hátramaradt részét. Az időeltolódás 3 és fél óra. Mikor reggel felébredtünk,
azt hittük, hogy lekéssük a gépet, de végül csak 1 órával állítottuk el a
telefonunkat. (Van, amikor 4 és fél óra a különbség.) Reggeliztünk,
beszélgettünk. A belső repülőjárathoz elég korán kiértünk.

Az Indiába való utunk nem volt akadálymentes. Kezdve azzal, hogy kicsit késve
indultunk el. Szerencsére az M0-áson nem volt csúcsforgalom és ezért időben
odaértünk a reptérre. Az elején szeretném kiemelni, hogy azért vettükn Aeroflot
jegyet, mert már túl hirtelen jött az út, de máshol már nem volt hely.
Szóval már nagyon gyanús volt, amikor az előttünk állók kézipoggyászát
lemérték, és 12 kg-nál már olyan arcot vágtak, mint ha egy elefántot akart
volna felvinni a gépre és a nemtudoménkinek a speciális engedélyét kellett
kérnie. Filóztunk, hogy mit csináljunk, de gondoltuk, hogy jöjjön, aminek
jönnie kell. A mi kézipoggyászunk persze egyenként 18 kg volt. Az az arc, amit
akkor vágott az ember… 🙂 Mondta, hogy ezt fell kell adnunk. Mondtam nem,
mert a következő 24 óra inni és ennivalója van benne. Mondta, hogy megkérdezi
az illetékest. Megkérdezte, hogy mondta, hogy nem lehet. A szomszéd stewardess
még rá is tetőzött, hogy ennivalót pedig nem lehet vinni. Mondom, jó, de akkor
mit együnk, mert, hogy mi nem eszünk csak úgy bármit. Megvan a mi kis “kóser”
kajánk.
Mondom, de mi szeretnénk felvinni. Erre odahívta az illetékest, aki mondta,
hogy jó, most csak azért lehet, mert nincs teli a gép. Nem csodálom…
Mikor mentünk az útlevélvizsgálatra, még egy kedves vidéki versenyzőnk
elkezdett ócsárolni bennünket, hogy mi igen is milyen hülyék vagyunk, és hogy
naplópók vagyunk, meg különben is. Erre ránéztem és már nem sok kellett, hogy
elküldjem melegebb éghajlatra. Magamban persze gondoltam, hogy ok, Krisna,
türelmes leszek. Olyan ez, mint egy számítógépes játék és jönnek az akadályok,
de azért se fognak kihozni a sodromból és egyszer majd megjelenik, hogy a
pályát sikeresen végigküzdöttem.
Miután beszáltunk, jött a következő élmény. A táskáink kabin méretűek, de nem
lehetett berakni a tartóba, mert oda csak egy nesszeszer félbehajtva fért be.
Gondolkoztunk, hogy mi legyen, végül csak leraktuk az egyik ülésre – mint az
utasok legnagyobb része. Megkérdeztem az egyik lányt, hogy szerinte nem lesz-e
baj, mire azt válaszolta, hogy ne aggódjak, mert mindjárt jön a stewardess és a
orosz brummogó medvék kedvességével fogja majd kihajintani onnan. Nem tették.
Ezután engem is félbe kellett volna hajtani, mert alig fértem el az ülésen. OK.
Nem vagyok egy átlag méret, de azért akkor is. Ekkora már tizedjére
megfogadtam, hogy soha többet Aeroflot.

Most fejeztem be a gyűléseimet és a pakolás utolsó fázisában vagyok. A mai napon is sok minden történt. Csak, hogy polgárpukkasztó legyek, most kaptam egy nagyon eksztatikus pizzát. 😛

Azt hiszem, hogy ez az utolsó Magyarországi bejegyzésem.
Köszönöm a jókívánságaitokat az indiai utamhoz. Remélem, hogy jól ki tudom használni a következő 3 hetet. Mint, ahogy írtam, szeretném minden nap frissíteni a blogomat. Miért? Azért, mert nagyon lelkesítő számomra, hogy írhatom, és örülök, hogy ennyien szoktátok olvasni, kérdezni. Ez nagyon sok energiát ad nekem. Pozitívan csalódtam. Több negatív kritikára számítottam, de rengeteg pozitív, bátorító visszajelzés érkezett.
2 napig biztosan nem tudom frissíteni az oldalt, mert kb akkora érkezek meg a helyre, ahol majd a következő 2 hetet töltöm. Még nem ismerem az ottani internetezési lehetőségeket, de azért remélem, hogy majd le tudom írni, hogy mi történik velünk.
Addig is minden jót mindenkinek!

Góranga!
(Ezt az üzenetet éjfél körül készült, de nem működött a szerver.)