Kedves Krisna!
Néhány hónappal ezelőtt elkezdtem ezt a blogot írni. Igazából nem tudtam, hogy mi fog kijönni belőle, de elkezdtem. Mert Neked szerettem volna örömet szerezni vele. A célom az, hogy az olvasóknak bemutassam a Krisna-tudatot. Megismerjék, hogy mit csinálunk mi, akik Neked szentelték az életüket. Azt hiszem, hogy ez többé kevésbé működik is. Sokan rendszeresen visszatérnek és olvasgatják, hogy miket írogatok. Nem mondom, hogy a témáim mindig Krisna-tudatosak. Van, amikor a technikai kütyükről írok, van, amikor a pihenésről és van, amikor a gesztenyepüréről. Ezek hogy kapcsolódnak a transzcendeshez? Úgy, hogy én próbálom kapcsolni őket. Mert végül is az a feladatom, hogy mindent összekapcsoljak Veled, ami az életemben jelen van, vagy pedig szabaduljak meg tőlük. Egyszerűnek hat a feladat. De nekem ez nem mindig sikerül. Mert még küzdök Ellened. Nem kérdés számomra, hogy létezel, és a szereped is nagyjából tiszta, de a saját helyzetem még nehezen veszem be. Teoretikusan elfogadom, hogy a tied vagyok és, hogy téged kellene szolgálnom. De nehezebb időszakaimban küzdök ez ellen. Nem látványosan és nem is ellenségesen. Egyszerűen csak élvezni akarom a világot. Nem nagy kanállal, hanem csak úgy, egyszerűen, a magam módján. Kérlek, bocsásd meg ezt nekem. A szándékom jó, de az eredmény néha elég gyatra. Mondhatnád azt is, hogy hozott anyagból dolgozunk.
A hullámok néha elnyelnek, és lent kavargok az elmém vágyainak örvényében – sokszor a legmélyebb és legsötétebb bugyrokat is megjárom. De amikor egy kis levegőhöz jutok, akkor felcsillan bennem a remény.
„Mi, még te is küzdesz?” Kérdezhetik mások. Igen. Akkor van probléma, amikor az ember még/már nem küzd. Amikor elfogadta azt a helyzetét öröknek és állandónak. Amikor nem akar változtatni.
Kérlek, adj erőt a továbblépéshez, ahhoz, hogy azt tehessem, ami a legjobb nekem, és, hogy hitet adhassak másoknak!
Szolgád: Manorama Das