Mindenkinek szüksége van hősökre. Az emberek szeretnek felnézni valakire, akik példát mutatnak, akik önfeláldozóak, akikért rajonghatnak. Akik valamivel többek, mint mi. Akik példaként lebegnek előttünk, akikben megtaláljuk azokat a tulajdonságokat, értékeket, amiket saját magunkban szeretnénk kifejleszteni.
Az én hőseim a vallásom szentjei. Én nem a Supermanre vagy a Pókemberre nézek fel. Számomra azok fontosak, akik igazából a szívbe tudnak látni. Akik a javamat akarják, és minden ember igazi javát. Akik megértetik velem azt, amit már oly régóta elfeledtem, akik a titkok titkát fedik fel előttem. Akik megértetik velem, hogy nem vagyok más, mint egy lélek. Akik nagyon keményen dolgoznak, s talán az életüket áldozzák – miattunk. Néha keresztre feszítik őket, néha oroszlánok elé dobják. Néha kamrákban kínozzák őket, hogy törjenek meg, míg máskor kerékbe törik őket. De ők tántoríthatalanok maradnak és mindezekre csak azt mondják, hogy a testemet megölhetitek, de engem nem.
Szentek nem csak a múltban léteztek – szentek még ma is vannak, köztünk élnek. Nem mindig a nagy csodák azok, amelyek alapján felismerhetjük őket – nem a vízenjárás varázslatát kell keresnünk. Vannak kis hősök és nagy hősök. Vannak, akik egyértelműen befolyásolják az életünket, de vannak olyanok, hogy akikről szinte észre se vesszük, de a befolyásuk és hatásuk érezhető rajtunk.
Figyelmesen kell élnünk az életünket, mert vannak, akik felnéznek ránk, vannak, akiknek fontos, hogy mit mondunk. Van, akinek mi vagyunk a hősei, szentjei. Lehet, hogy tudunk róla, de lehet, hogy nem. Tudatosan erőfeszítést kell tennünk arra, hogy a fejlesszük magunkat. A hőssé válás ahhoz hasonlítható, mint, amikor a szénből gyémánt lesz. Nagy nyomás kell hozzá. Ennek a nyomásnak kívülről és belülről kell történnie. Lehet, hogy alapból értéktelen szénpor vagyunk, de ha keményen dolgozunk rajta, akkor végül gyémánt lehet belőlünk.