Azon frusztrálódom, hogy milyen messze vagyok az vágyaimban kialakított ideálistól. Annyi minden szeretnék lenni, és annyi mindent szeretnék csinálni, de nagyon kevés az, ami ebből megvalósul. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok ezzel, de most ezzel küszködöm. Úgy érzem, hogy a bennem nyugvó potenciálok, csak nagyon minimálisan vannak kihasználva. Ennek az oka én vagyok. Bár látványosan nem csinálok kevesebbet, sőt szinte minden nap általában 8-10 órát szolgálok. De ez nem az a minőségi szolgálat, amit Krisnának szeretnék ajánlani. Ez az érzés nem csak a szolgálatomra terjed ki, hanem az életem minden területére. Elvagyok azokkal a dolgokkal, amik sürgősek, de nem mindig tudom azt csinálni, amik emellett fontosak is. Persze erre a super menedzser tanfolyamok azonnal megadnák a megoldást – néhányon már én is voltam – de az csak ott olyan egyszerű. Időre, magányra lenne szükségem, hogy be tudjam hangolni magamnak, hogy mik is az életem prioritásai, igazából fikszálni, hogy mik is az ideálok, amiket szeretnék megvalósítani. Emellett nem frusztrálódni amiatt, ami most vagyok, mert az nem segít, sőt rontja a helyzetet, amikor az ember azzal szembesül, hogy „hozott anyagból” dolgozik.
A lelki tanítómesterem maximalista. Amikor ő elkezd egy dolgot, akkor abból a maximumot hozza ki. Az élete minden területén. Ez bennem nincs jelen. Én fenntartok rengeteg dolgot, hogy műküdjenek, néha fejlesztek, de ebbe belefér az is, ha nem tökéletes valami. Sőt, ha valami stagnál, vagy akár még vissza is fejlődik. Így szét is forgácsolódik az energiám. Ő egy dologra fókuszál, de abban teljesen elmélyed.
Talán emiatt is nehéz most nekem, mert nincs annyi sikerélmény és nem jön belőle annyi energia, mintha teljes erőfeszítéssel dolgoznék egy bizonyos terület fejlesztésén.
Gondolat szilánkok. A szilánkok előttem hevernek, s ebből kell gyémántot varázsolnom.
Most ezen filózok. Ehhez erőre van szükségem. Most ezért imádkozom.