Idézet Prabhupádától, az úton önmagunk felé:
„Az elme a legjobb barátja lesz annak, aki legyőzi őt, ám annak, aki nem képes felülkerekedni rajta, a legnagyobb ellenségévé válik.” [Bhagavad-gita 6.6]
A yoga rendszerének alapvető célja, hogy segítségével az elme a barátunk legyen. Ha elménk az anyagi világgal áll kapcsolatban, akkor ellenségünk, csakúgy, ahogy a részeg embernek is ellensége a saját elméje. … „Az élőlény Krisnát elfeledve az idők kezdete óta az Úr külső energiájához vonzódik, így az illuzórikus energia [máyá] a nyomorúság számtalan fajtájával sújtja anyagi létezése során.” Lélek vagyunk, a Legfelsőbb Úr szerves része, amint azonban elménk beszennyeződik, fellázadunk, mert parányi mértékben rendelkezünk bizonyos függetlenséggel. „Miért szolgálnám Krisnát, Istent? Én vagyok Isten!” Amikor az elme ilyen gondolatokat sugalmaz, a helyzetünk teljesen megváltozik. Félreértésnek, illúziónak esünk áldozatul, és ez az egész életünket tönkreteszi.
Annyi mindent próbálunk leigázni: birodalmakat és sok minden mást, de ha az elménket nem sikerül legyőznünk, akkor igazán kudarcot vallottunk, még ha egy egész birodalmat hódítottunk is meg. Az elménk ilyenkor a legádázabb ellenségünk lesz.
Lehet, hogy magabiztosak próbálunk lenni, de igazából ez az arckifejezés szerintem nagyon jellemző általában az emberekre. Azt gondoljuk, hogy a helyzet magaslatán vagyunk, de igazából az elménk az őrületbe kerget bennünket. A yoga célja az, hogy ezen az őrületen felülemelkedjünk. Ezért mantrázunk, japázunk. Ha már úgy érzed, hogy besokalltál a világtól, akkor érdemes neked is kipróbálni. Csak ülj le, hunyd le a szemed és ismételd magadban a maha-mantrát.
Hare Krisna
Hare Krisna
Krisna Krisna
Hare Hare
Hare Rama
Hare Rama
Rama Rama
Hare Hare
Ennyi. 🙂