Budapesten arról beszélgettem az egyik bhaktával, hogy vannak olyan emberek, akik izegnek-mozognak, mindig mást akarnak csinálni, mint amin éppen dolgoznak, s soha nem tudnak rendesen elmélyedni és élvezni egy dolgot. A gyűléseken is az jár a fejükben, hogy mi a következő pont. Én is ilyen vagyok. De ez a néhány perces gondolatmenet felhívta erre a problémára a figyelmemet.
Igazából mennyire tudja egy ilyen szenvedélyes ember élvezni az életet, ha mindig csak a jövőn meditál? Érdemes a pillanatnak élni. Na nem a hedonista hangulatra utalok, hanem arra, hogy ne azt nézzük, hogy hol van valami más, valami újabb, valami jobb, hanem örüljünk annak, ami most van. Hogy még konkrétabb legyek, hányszor váltasz a TV nézés közben a csatornák között, illetve hányszor rádióhallgatás közben az adások között, remélve, hogy valahol jobb műsor, zene lesz? És, ha a kedvenced szól, meddig maradsz ugyanazon az adón? 20-30 másodpercig? De utána az ember egyből megy a másik csatornára, hátha ott jobb lesz.
Tudom, hogy hülyén hangzik, és félreérthető egy szerzetes szájából (és akik akarják, úgyis félremagyarázzák), de ebben a zavaros szenvedélyben érdemes egy kicsit megállni, és a jelent élvezni. És közben nem azon aggódni, hogy mi mást lenne jobb csinálni. Így a dolgok mélységei is meg tudnak nyílni előttünk és nem csak a felszínt látjuk.