A Szekérfesztiválunk jövő hét szombaton lesz. Erre mindenki jöjjön, s talán még beszélgetni is tudunk. A pontos infók a sajtóanyagban vannak, amit most ide bemásoltam.
A rendszerváltás után az egyik első “szabad” vallásos rendezvény volt, ma pedig már Budapest nyári kulturális programjainak színfoltja. Nem véletlen, hogy az évente megrendezett Szekérfesztivál mára több ezer aktív és még több érdeklődő résztvevőt vonz.
Követve az ősi indiai hagyományt, a Ratha-játrá felvonulást évről évre a világ számos országában megrendezik. A hazai fesztivál Budapest turisztikai honlapján a béke és a tolerancia szimbólumaként szerepel.
A Szekérfesztivál a hívőknek szóló vallásos ünnepből sokakat vonzó, India kultúráját bemutató, színpompás eseménnyé vált az évek során. Ennek megfelelően a program két részből áll: a hagyományos szekérfelvonulást rengeteg színpadi és egyéb látványosság teszi teljesebb élménnyé.
A Szekérkaraván 2006. július 8-án 12.30-kor a Felvonulási térről indul, majd a belvároson át 14.30 körül jut el a rendezvények központjához, a Vörösmarty térhez. A hatalmas méretű szekeret, amelyet minden évben Londonból hozatnak, a hívők maguk húzzák, s tánc és ének kíséri. A hagyomány szerint évente egyszer Dzsagannátha, vagyis az Univerzum Ura, Isten ilyenkor különleges áldást oszt az élőlényeknek, de szigorúan vett vallási tartalmon túl ma már a felvonulás világszerte hatalmas szabadtéri fesztivál és látványosság is.
A Vörösmarty téren felállított színpadon és a felállított sátrakban egész nap indiai zenei programok, előadások és tradicionális táncbemutatók láthatók. Délután az érdeklődők részt vehetnek egy hagyományos indiai szertartás szerint végrehajtott esküvőn, elmerülhetnek egy keleti bazár forgatagában, kipróbálhatják az arcfestést és megízlelhetik a legfinomabb vegetáriánus ételeket is.
A Ratha-játrá New York, Bombay, San Francisco, London, Szófia, Moszkva, Sydney, Los Angeles – és persze Budapest – utcáin évente képes megmozgatni fiatalt és időset, helybélit és külföldit, hívőt és mindenféle más ideológiájú embert. Talán éppen ezért kelti fel mindig a nyilvánosság és a média figyelmét.
A szervezők reményei szerint a budapesti programban az idén is mindenki fel fog fedezni valamit, amit lelki életében vagy mindennapjaiban hasznosnak, érdekesnek vagy éppen üdvözítőnek talál.
Month: June 2006
Fiatalság
Este meglátogattam Radha-kunda matajit. Róla korábban már említettem, hogy 61 éves és rákos volt, és a műtét után ismét aktív szolgálatot végez.
Krumplis tésztát készített, amit már nagyon-nagyon régen ettem. Így ez nagyon ízlett. De a beszélgetés volt főleg, amit szerettem. Mert jó idősebbekkel beszélgetni. Ők már máshogy látják a világot. Ők már túl vannak azon, amivel mi még csak most vágyunk, küzdünk, szembesülünk. Különösen, izgalmas ez, ha bhaktáról van szó, mert ő a lelki perspektívából szemléli ezt a világot. És így a beszélgetés alatt az ember gyakorlatban láthatja, hogyha az ember egész életében csak Krisnát szolgálja, akkor a végén „simán” visszamehet hozzá. És így a társuláson keresztül láthatjuk, hogyan készülnek fel a bhakták erre. És, hogy mennyire nem fontosak az ideiglenes dolgok, és mennyire fontosak a lelkiek.
Krisna-völgyben egy nagy családként élünk. Az ember itt nem csak a mai mikro család által nyújtott kapcsolatokat tapasztalhatja meg, hanem megismerheti, felidézheti, illetve élvezheti, hogy milyen az, amikor minden rokonod, ismerősöd jelen van. Ez pszichés szempontból is nagyon jó, mert az ember így nem minden kapcsolatot a férjével, feleségével akar megtapasztalni. Nem tőle várja el, hogy az apa, barátnő, haver, nagybácsi, stb is ő legyen, hanem erre a szerepekre megvan az élő társ. Emiatt van sok válás, hogy az ember minden kapcsolatot egy embertől vár el, aminek persze senki sem tud megfelelni.
Krisna-völgyben mindenféle korosztály megtalálható. Ezért az itt született gyerekeknek 5-10 anyukája is van, hiszen itt minden gyerek fordulhat minden idősebb matajihoz.
Radha-kunda matajit jó néhány éve a pótmamámmá fogadtam. Egy sajátságos kapcsolatunk van. Többek között mindig viccelődünk egymással.
Tegnap adtam neki egy példányt az új magazinból, aminek nagyon örült. Ő az egyik leglelkesebb olvasónk. Készítettem egy képet, amikor az oltára előtt ül. Ilyen vidámnak ismertem meg, s azóta is megőrzi belső fiatalságát, boldogságát.
Indiai nagykövet
Tegnap Budapesten jártam, az „Indiai Mela” rendezvényen. Indiaiak szervezték, és mindenféle Indiával kapcsolatos szervezetet, illetve a Magyarországon élő indiaiakat hívtak meg, köztük bennünket is. Majd 1000 fő vett részt rajta. Kérték, hogy hozzunk prasadam édességet. Mert azt nagyon szeretik. Igazuk volt, mert szinte az összes elfogyott.
A rendezvény díszvendége az indiai nagykövet volt. Készült egy kép, amikor
ellátogatott az asztalunkhoz, s éppen kedvesen csevegünk. Íme:
A mai napom is az indiaik jegyében telt, mert eljött Krisna-völgybe Parveen (a képen ő is rajta van, mellettem áll) a családjával. Az volt az apropója, hogy eljött a húga és a családja Indiából és megmutatta nekik, hogy milyen ez a hely. Minden vendégét elhozza ide és mindenki nagyon jól szokta érezni magát. Természetesen ma még az idő is kitett magáért, s az is indiai volt, 37 fok.
Itthon
Hazaérkeztem. Persze rám is hatással volt a Bush látogatás. 4:30-kor érkeztem, a csomagom 4:45-re megvolt (rekord), és a repteret 4:45-kor le is zárták. Így bent kellett várnom. A tervek szerint 7-ig, szerencsére csak egy órát. Olvastam valahol, hogy aznap a Citadellától a reptérig “minden sáv Bush sáv volt”… 🙂
Kihozták a kocsit, amit 1 hete ott hagytunk a budapesti templomban, s onnan indultam haza, a farmra.
Feltöltök egy török zenét is. Világzene, azaz keveredik a népzene a modernnel. Nekem tetszett. Innen letöltheted.
Manorama, a street fighter
Tegnap este a könyvkiadói bemutatóra készültünk. Elég sokáig tartott. Kb. éjfélre értem vissza a hotelbe. Amint mentem a szálláshelyre, egy tolvaj megpróbált kirabolni. Hátulról jött, hirtelen belenyúlt a bal zsebembe, majd próbált elrohanni. Illetve ott elakadt, hogy belenyúlt a zsebembe. Erre hirtelen mozdulattal, szintén a bal kezemmel, erősen megfogtam a csuklóját és nem engedtem, hogy kihúzza onnan. Pedig nagyon akarta. Hirtelen nem emlékeztem, hogy volt-e benne érték, ezért biztosra akartam menni. Nem szerettem volna az útlevelemtől vagy a telefonomtól megválni. Mind a kettőre nagyon szükségem van a kint tartózkodásom alatt. Szóval szegény próbált menekülni, de nem engedtem, s miután kihúztam a zsebemből a kezét, szétfeszítettem a markát (ő már tudta, hogy nincs benne semmi, én nem). Miután ez számomra is kiderült, elengedtem. Azonnal elrohant, és láttam az arcán, hogy meglepődött. Én is, mert ilyen még nem történt velem. Persze ez másik 5-10 ember szeme előtt, a nyílt utcán történt.
Bár lehetett volna rutinosabb is. Miért pont egy 2 méter magas, mázsás embert szemel ki magának. Egy tanulság: jobb még óvatosabbnak lenni. Kicsit azért sajog a kezem, de elég szerencsésen megúsztam. Krisna kegyéből.
Missziós munka
Az isztambuli látogatásom célja nem a turisztikai látványosságok megtekintése (ez inkább csak természetes velejárója), hanem a könyvkiadással kapcsolatos információk gyűjtése. Voltam már több könyvesboltban, megnézni, hogy milyenek. Az egyik feltűnő dolog az volt, hogy sok könyv van, de minden témából csak valamennyi. A vásárló meg van védve, hogy egy témában ne kelljen túl sok könyvvel találkoznia. Nem tudom, hogy tudatosan csinálják ezt, és szűrik-e a könyveket, de egy szempontból tetszett. Másik szempontból kifejezte azt, hogy nehéz bekerülni a helyi könyvpiacra.
A legjobb az lenne, hogy a világ többi részén bevált módon, a könyvosztóink keresnék meg az embereket a házuknál, az utcákon. Sajnos ez itt nem lehetséges. Az iszlám szinte kizárólagossága miatt még a keresztény misszionáriusokat sem szeretik. Szóval ez a terület kizárva. A könyvesboltba való bekerülés nehéz, de ott amúgy sem fogyna olyan sok ezekből a könyvekből. Nem az átlag bestsellerek, mint általában a vallásos témával foglalkozó könyvek. Persze megpróbálunk ezen a téren néhány kapcsolatot kiépíteni, de valószínű, hogy nem lesz ez a fő csatornánk.
Jó lenne, ha lenne egy éttermünk. A helyiek nagyon szeretnek enni, de a vegetáriánus étkezésnek nincs nagy kultúrája. Ezért hiányt pótolnánk ezzel. Ehhez viszont sok-sok bhakta kellene, ami itt nincs.
Reggel gondolkoztam, hogy fel kellene mérni, hogy mekkora itt az indiai populáció, de gyanítom, hogy nem olyan nagy. Ötletelünk, gondolkozunk. Megoldás egyelőre nincs, de láthatjátok, hogy nem egyszerű a misszionárius munka.
Most megyünk a kiadóhoz. Tárgyalni.
Komment – mostmár freeblogos
A hozzászólás megújult, mostmár freeblogost használom. Eddig felül volt, most a szöveg után találhatjátok.
A régieket persze nem tudom importálni. Egyelőre eltűntek. Keresem a megoldást, hogy lehetne, hogy a kezdés időpontjától csak az újak, előtte meg csak a régiek jelenjenek meg. Ha valakinek van ötlete, várom.
Tüzet?
(a képeket hamarosan feltöltöm)
Az elmúlt 3 napban beteg voltam. Valószínű, hogy valami török vírus áldozata lettem, s így magas volt a lázam, fájt a torkom és a fejem. Emiatt egy kicsit kimerültem, s szinte ki sem mozdultam a szobámból. Viszont elég jól sikerült megértetnem az emberekkel, hogy a gyógyszertárba akarok menni, és, hogy milyen gyógyszerekre van szükségem. Ebben segített az a kis könyv, amelyben össze vannak gyűjtve a turisták leggyakrabban előforduló nyűgjei. A gyengeségem ellenére is nagyon jót mosolyogtam, amikor este a hotel recepcióján bőszen mutogattam a kifejezést, hogy lázam van, adjanak gyógyszert, de tüzet akartak adni. Kiderült, hogy a két kifejezés ugyanaz. 🙂
Készítettem néhány képet. Bementünk egy mecsetbe, a Süleymaniye cami-ba (ejtsd dzsámi). Hatalmas épület. Látványos.
A hely hatására ezen a képen imára készülve láthattok engem is… 🙂
Majd van egy kép az Istiklal-ról is, a fő sétáló utcáról is, a budapesti váci utcánkra hasonlít. Láthatjátok, hogy rengeteg ember sétál, pedig a kép este 8-kor készült.
Az egyik boltban találtam két szép faragott dinnyét. Tudom, nem török dolog, de nekem nagyon tetszett.
Renáta kérdezte, hogy mit eszünk. Az Adi Radhika mataji szokott főzni, s azt. De ezen kívül megtalálható itt minden gyümölcs, sajt, stb. Mivel kicsit beteg voltam, ezért nem sokat ettem.
A kulturális különbségek jelen vannak. Azért mindenütt ott vannak a mecsetek (rengeteg van), sok hölgy kendővel befedett fejjel jár, stb. De mindezek ellenére olyan, mintha Budapesten lennék. Persze nem jártam még a bazárokba, és az egyéb, kifejezetten török helyeken, de valószínű, hogy a következő napokban oda is eljutok.
Ha neked nem elég a kávé…
Megérkeztem Törökországba. A repülőutam jó volt. Megkaptam a kávém is. Ugyan nem rendeltem, de s mellettem ülő nő igen. S végül az ölemben landolt. Szegény utaskísérő nagyon izgult és sopánkodott. De végül túléltem. És most, mosás után, már nem is látszik.
Egy hotelben szállok meg a Taksim téren. Elég intenzív ott az élet. A szobám ennek ellenére elég csöndes. Az első benyomásaim pozitívak a városról. Kicsit kelet, kicsit nyugat. Folyt köv.
Let’s go!
Nemsokára indulunk. Még nem tudom mire számítsak, mert még sosem volt kint. Szerintem biztos lesz majd valami internet kávéző, ahonnan majd tudok blogolni. Nem szoktam nagyon utazáskor izgulni, de most izgulok egy kicsit. Sebaj, majd elmúlik.